Budapest, 1988. (26. évfolyam)

12. szám december - A Felhívás — üzenet

EXPO 95 BUDAPEST-BÉCS FÓRUM A Felhívás — üzenet — Milyen gondolatok jegyében fogant a szövetség felhívása? — erről beszélgettünk dr. Baráth Etele építésszel, a MÉSZ városépítési és környezetvédelmi bizottságának vezetőjével. — Építészeink felismerték a tervezeti világkiállítás politikai jelentőségét, számba vették a megvalósításból adódó szakmai feladatokat, lehetőségeket, amelyek számunkra nemcsak rendkívüli szereplési, „megjelenési" lehetőséget kínálnak, hanem nagy felelősséget is rónak ránk. Úgy véljük, hogy az ország elő tudja teremteni a világkiállítás költségeit, s megbirkózik a nehézségekkel. Felhívásunk támogatja a kormány és a főváros vállalkozását,. másrészt felhívjuk a figyelmet arra, hogy sürgősen változtatni kell az eddigi rossz, nemegyszer súlyos következményekkel járó beruházáspolitika szervezeti és szervezési keretein. Egy ilyen nagyszabású akciónak — mert számunkra a világkiállítás nem más, mint egy példa nélkül álló nagyberuházás — az előkészítése is korszerűbb szervezetet igényel. — A felhívás mindenekelőtt összefogást sürget. Jóllehet, immár másfél esztendeje beszélünk a világkiállításról, ez az első hazai proklamáció, mely felvázolja a feladatot, s megvalósításához — mert ez valóban nemzeti ügy — az ország lakosságának észrevételeit, javaslatait, segítségét kéri. Milyen visszajelzéseket kaptak? — A felhívást elküldtük a szövetség 1100 tagjának, valamint a nagy tervezővállalatoknak — ez az első lépcső. Kíváncsiak vagyunk az építész- és mérnöktársadalom véleményére, kívánnak-e, hajlandók-e együtt dolgozni, félretéve az egyéni és szakmai csoportérdekeket. Ha igen, akkor a szövetség feljogosítva érzi magát, hogy más szakmai szövetségekkel és társadalmi szervezetekkel szélesebb összefogást kezdeményezzen. Készítettünk egy tervezetet, hogy elképzelésünk szerint milyen bázisra kellene támaszkodnia a centenáriumi ünnepségeket előkészítő országos szervezőbizottságnak. Ez a második lépcső, amire csak akkor „léphetünk", ha egységesen mögöttünk áll egész tagságunk. Rövid idő alatt sok jeles építész és szakmát gyakorló mérnök adott kedvező választ, ezenkívül jelezték egyetértésüket történészek, írók, akikhez ismerőseik révén jutott el a felhívásunk. A nagyobb állami tervezőintézetek s azok vezetői azonban nem adtak jelt. Örvendetes viszont, hogy a Fővárosi Tanács vezetői megtárgyalták felhívásunkat, s egyetértettek elképzeléseinkkel. — Mi lehet az oka a tervezőirodák ,, tartózkodásának"? — A nagy tervezővállalatok ma, érthetően, egyrészt bizalmatlanok az ilyen nagy akciókkal szemben. Másrészt, a korábbi gyakorlat folytán úgy gondolják, jelesebb tervezőiket előbb-utóbb úgyis felkérik tervezésre, tehát valahogy munkához jutnak. A verseny, a versenyeztetés, bizony, még nem működik kifogástalanul. Nem érzik át — s ezt nagyon fontosnak tartom — azt az általános társadalmi és kulturális felelősséget, amit nekik a főváros — és az ország — lakosságával szemben képviselniük kellene. Ezúttal elsősorban nem a munkaalkalmon van a hangsúly, hanem a szakmai közvetítésen: a közvélemény szándékának építészeti megfogalmazását várnánk tőlük is. — A MÉSZ ezzel a felhívással elsőnek jelezte, hogy segítője, részvevője kíván lenni a világkiállításnak. — A felhívásban feladatokat kérünkvállalunk egy szélesebb körű munkamegosztásban. Természetesen vannak feltételeink is: az előkészítés jelen stádiumától kezdve kapjunk érdemi munkát és megfelelő tájékoztatást. Felhívásunk sokszínű üzenet, amelyet ha megért, a kormányzat, a politika is örömmel üdvözölhet. — Az elvi állásfoglaláson kívül, melyek a konkrét tételei a felhívásnak? — Hiba volna a világkiállítást különálló rendezvényként kezelni. Egyértelmű az is, hogy ez nem gazdasági vállalkozás, hanem legfőképp kulturális rendezvény, aminek, természetesen, nem mond ellent, hogy ésszerűen kell megtervezni és beruházni. Országunk évezredes kultúráját kívánjuk bemutatni, ehhez nem kell új dolgokat kitalálni, folyamatában sorakoztatjuk fel eredményeinket. Egyfajta sürgetés is érződik felhívásunkból. Ebben a stádiumban, Sevillában, például, a kiültetésre szánt csemetéket már ott nevelték a faiskolákban. Nálunk még nem. Vagy az sem lenne kárba vesző befektetés, ha tervszerűen megkezdenénk, például, az angol meg a német nyelv intenzív tanítását a főváros közép- és felső fokú tanintézményeiben és a nyelviskolákban, hiszen ezerszám lesz szükség idegenvezetőkre és információs szolgálatot teljesítő munkatársakra. Ez, például, nem közvetlenül a kormány operatív bizottságának a feladata — de nem veszi le a felelősséget azoknak a válláról, akik az előkészítést irányítják. Sokkal szélesebb körű szervezésre van szükség, mintsem egy minisztérium vagy tárcaközi bizottság megbirkózhatnék vele. — A jelenleg működő tárcaközi bizottság tevékenységéről keveset, inkább semmit sem tudunk, vitáiról legfeljebb ,,kiszivárog" valami. A fővárosnak nincs egy, az előkészítésben érdemben részt vevő-beleszóló-koordináló csapata, jóllehet, Budapestnek nemcsak feladatai lesznek, hanem jókora felelősséget is váltai az ügy sikeréért. — Úgy véljük, nem különféle bizottságokra, hanem egy professzionalista szervezetre volna — lett volna már eddig is — szükség, ami ha csak néhány emberből áll is, de tényszerűen ismeri a világkiállítás gazdasági vonzatait, a tennivalókat, foglalkozik szervezéssel, az információk gyűjtésével, tájékoztatással, propagandával. — Felhívásukban nem foglalkoznak konkrétan a helyszínek kiválasztásával, viszont fontosnak tartják leszögezni, hogy a kiállításra egyszerre több helyen kerüljön sor. Miért és hogyan kel! ezt értelmezni? — A helyszínt a legnagyobb objektivitással, minden érdekelt fél véleményét meghallgatva kell(ene) kiválasztani. Beszélgetéseinken az az álláspont alakult ki, hogy a főváros számára a decentralizált telepítés volna a legelőnyösebb. Ezáltal Javaslat a világkiállítás szervezőbizottságának felépítésére 27