Budapest, 1988. (26. évfolyam)

10. szám október - TÉKA

Folyóiratszemle Az ÉVM és a VÁTI folyóirata, a TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS 1987. ÉVI 4. számát teljes terjedelmében a lakásépítés helyzetével, időszerű tennivalóival foglalkozó elemzések, tanulmányok töltik ki. A társadalmi, politikai, gazdasági szempontból egyaránt kiemelkedően fontos, aktuális témakörrel foglalkozó tematikus szám bevezető írása HAJNAL KÁROLYNÉ: /I LAKÁSFEJLESZTÉS NÉHÁNY TÁRSADALMIGAZDASÁGI ÖSSZEFÜGGÉSE (11-14. l.J. Ebben ismerteti a felszabadulást követő időszak kétségtelen jelentős lakásépítési eredményeit, de felteszi a kérdést: ilyen eredmények mellett miért jelenik meg a lakásprobléma napjaink egyik legnagyobb — elsősorban a fiatalokat és a nagyvárosi lakosságot terhelő — gondjaként. Ir a lakáshiány jellegéről, okairól, az azt befolyásoló társadalmi-gazdasági tényezőkről, a hatósági kiutalás gyakorlatáról és a lakáspiac működéséről, a tanácsi és lakossági érdekek lehetőségeiről és korlátairól, a lakossági közérzetet befolyásoló tényezőkről, a lakásgazdálkodás ésszerű fejlesztésének néhány teendőjéről. írását TOSICS IVÁN: AZ ÁLLAM SZEREPE ÉS FELAD A TAI A LAKÁSFEJLESZTÉSBEN című elemzése követi (15-20. I.). Ebben értékeli az elmúlt időszak lakáspolitikáját, majd a állami beavatkozás néhány elméleti problémájával foglalkozik. A beavatkozás egyik lehetséges módja a lakáskínálat támogatása, amely leggyakrabban azt jelenti, hogy az állam támogatja a lakásépítési tevékenységében a magánszektort. A másik módja a lakáskereslet támogatása, ennek passzív formája a lakbéremelési és felmondási tilalom, aktív formái az adókedvezmények vagy lakbértámogatások, azaz a családoknak juttatott anyagi támogatások. A továbbiakban vizsgálja, hogyan alakult az állami szerepvállalás változása Magyarországon a 80-as évek első felében, s mit eredményeztek az 1987-ben megindult lakásviták arról: meddig és hogyan vonulhat vissza az állam. A továbbiakban koncepciókat ismertet és ütköztet az állami beavatkozás mértékéről és irányáról a keresleti támogatásokkal összefüggésben. CSEH PÁL: JAVASLAT A LAKÁSGA ZDÁLKODÁS HA TÉKONYSÁGÁNAK JA VITÁSÁRA című írása (21-25. I.) értékeli az 1983-ba» elkezdődöt lakásgazdálkodási változásokat, melynek eredményeként a források fokozódó korlátozottsága ellenére a lakásépítés alig mérséklődött, az állami lakásépítés csökkenése ellenére a szervezett lakáscserék megélénkülése érdekében a hátrányos helyzetűek részére elosztott lakások száma szinten maradt, és a lakásállomány minőség továbbra is gyorsan javult. Megállapítja, hogy az évi százmilliárd forintot meghaladó ráfordítás egyharmadát az állam viseli, és ezek összege gyorsan nő. Ezekből a két legnagyobb és feltartózhatatlanul növekvő összeg a lakóházfenntartás (lakbértámogatás) és a lakáscélú Hitelek kamattámogatása, amelyeknek szociális tartalmuk, hatásuk alig van. Mindenki részesedik belőlük, aki bérlakásban lakik vagy lakáshitele van, függetlenül szociális helyzetétől, rászorultságától. A továbblépés érdekében olyan intézkedésekre tesz javaslatot, amelyek az összes ráfordítás növelése nélkül is alkalmasak a társadalmi elégedetlenségek mérséklésére azzal, hogy az állami támogatásokat nem a lakáshoz kötik, hanem a hátrányos helyzetűek segítésére összpontosítják. KELEMEN JÁNOS: Kiútkeresés a budapesti lakáshelyzetek zsákutcájából című írása (26-28. I.) bemutatja a mai lakáshelyzet sajátosságait, a főváros törekvéseit a lakáshelyzet javítására az 1987-ben történt szakértői elemzés és javaslatok alapján, foglalkozik a lakáspolitika és a városfejlesztés budapesti összefüggéseivel, aktuális dilemmájával: felújítani vagy újat építeni?! Megállapítja: a lakásépítés és a városfejlesztés összetartózó fogalmak, egyik sem kezelhető a másik nélkül. A készülő hosszú távú lakásügyi reform akkor lesz eredményes, ha e két szempont egymásmellettiségét érvényesíti. A hosszú távú szabályozás kimunkálásakor azt is figyelembe kell venni, hogy Budapest nem egyike a megyének, hanem másutt fel nem lelhető feltételekkel, évszázadokra visszanyúló eredetű problémákkal birkózó világváros, mely csak sajátosságaival összhangban álló lakáspolitikával lenne képes megoldani fejlődési gondjait. OLÁH TIBOR: Az OTP-beruházású társasházi lakásépítés továbbfejlesztése, alkalmazkodva a megváltozott körülményekhez című írása (29-31. I.) áttekinti a Takarékpénztár lakásépítést támogató tevékenységét. Az OTP az 1950-es évétől foglalkozik szervezett magánlakás-építéssel. A kezdeti öröklakásépítést a társasházi lakásépítés változatai, majd a paneles, magas emeletszámú és nagy lakásszámú lakótelepi építés követte. Az utóbbi években fokozottan előtérbe kerültek az egyedi építési és minőségi elvárások, amelyek megvalósítása azonban gyakran területgazdálkoádsi, technológiai, építőanyagellátási stb. akadályokba ütközik. Elhárításuk elengedhetetlen a gyorsabb fejlődés és a minőség javítása érdekében. KŐSZEGFALVI GYÖRGY: Infrastruktúrafejlesztés és lakásfejlesztés kölcsönhatása című tanulmányában (32-36. l.J megállapítja: ,,a lakásfejlesztés-infrastruktúrafejlesztés kapcsolata, kölcsönhatása kettős vonatkozásban érvényesül. A lakásfejlesztés a lakásállomány gyarapodása, szerkezetének átalakulása egyrészt szélesebb értelemben fejezi ki a települések fejlődését, infrastruktúrájuk gyarapodását, gazdagodását. Másrészt a lakásállomány számbeli gyarapodása, a népesség lakásellátottsági viszonyai színvonalának emelése, a lakásállomány területi elhelyezkedése a településtestben különbözőképpen érinti, befolyásolja nemcsak a települési infrastruktúra többi szektorait (közművek, közösségi intézmények stb.), hanem alapvető átalakulások előidézője, kiváltója a települések szerkezetében, a területfelhasználás rendszerében. A tömeges lakásépítés az infrastrukturális ellátási viszonyok fejlesztésének ösztönzője, mely következményeiben szintén befolyásolja a települések történelmileg kialakult szerkezetét. Mindezen változások kumuláltan érvényesülő hatása döntően megszabja a települések fejlődésének pályáját, társadalmi, ökológiai és urbanisztikai struktúrájának átalakulását. Ez utóbbi kapcsolatról — a lakásépítés és az infrastruktúra fejlesztés kölcsönhatásáról — az indokoltnál viszonylag kevesebb szó esik... Településeink fejlődésének, átalakulásának ez az egyik markáns kérdése. A problémakör szorosan kapcsolódik településeink közelmúltbeli fejlődésének, átalakulásának értékeléséhez. Jövőbeni településfejlesztési tennivalóinak is alapjaiban meghatározza a lakásfejlesztés és az infrastruktúra más elemeinek, szektorainak fejlesztése közötti, markánsabban érvényesítendő összhang megteremtésének feladata. A továbbiakban a lakásépítés-lakásfejlesztés és az infrastruktúrafejlesztés összefüggéseit, előnyös és hátrányos következményeit, problémáit a lakóterületek négy sajátos megjelenési formájában vizsgálja. Ezek: a nagy lakótelepek, a rehabilitált belső városrészek, a szabadon álló családi házas, végül a szervezett, telepszerű magánerős beépítések, melyek jelenlegi helyzetükben az egyik legelőnyösebb formának tekinthetők. PÁRTOS GYULA: Magyar lakáshelyzet — nemzetközi mércével (37-42. l.J. A számos grafikonnal, adattal illusztrált áttekintés a következő kérdésekre tér ki: az az erőforrásmennyiség, amit a lakásszektor leköt a gazdaságban, milyennek ítélhető más országokhoz képest? A lakásépítés bővítésére szolgáló beruházási erőforrások színvonala elégségese a feszültségek csökkentésére? Mire tellett ezekből az erőforrásokból? Hová jutottunk el, sikerült-e behozni a korábbi elmaradásokat, sikerült-e felzárkózni a fejlett lakásellátással rendelkező országok sorába? Milyennek értékeljük azt a fejlődési pályát, amelyen a lakásellátottság vonatkozásában haladunk? A gazdasági fejlettségünknek megfelelő-e ma a helyzet? GYŐRI PÉTER: A lakáspolitika szociális jellegének néhány szociológiai problémája című írása (43-46. I.) három egybekapcsolódó tétel kifejtésével foglakozik. Megállapítja: a lakáspolitikát befolyásoló társadalmi erőviszonyok feltáratlanok, a lakáspolitika társadalmi következményei igen részlegesen (hiányosan) ismertek, a lakáspolitika jóléti és szociálpolitikai funkciója tisztázatlan. Érdekes összehasonlításokra ad lehetőséget OLE SVENNSON írása: A közösségi élet és a magánélet lakásfeltételei, mely a dániai tapasztalatokat, helyzetet ismerteti meg. (47-53. I.). KISS JÓZSEF: Lakásépítési törekvések Kőbányán című írsa (54-59. I.) a főváros X. kerületében alkalmazott lakásépítési formákat, a hagyományos lakásépítést, a sorházépítést, emeletráépítést és tetőtér-beépítést mutatja be, foglalkozik a szanálásokkal, az építkezések szervezésével, finanszírozásával, a magánerő bevonásával, a kerület lakáspolitikai törekvéseivel. KÁROLYI ZOLTÁN: Lesz városközpont Rákospalotán? című írása, (60-62. l.J a főváros ugyancsak eltérő településszerkezetű XV. kerületében a további lakásépítés lehetőségeit, felhasználható területeit vizsgálja, értékeli. Értékes tapasztalatokkal, tanulságokkal szolgálnak a témakör néhány vidéki vonatkozását elemző írások: KONDOR JÁNOS: A lakásépítés és a településfejlesztés összehangolásának tapasztalatai Szombathely példáján (63-71.l.J, FARKAS ISTVÁN: A lakás- és településfejlesztés összehangolásának új elemei Kaposvár példáján (72-75. I.), KOVÁCS BÉLA: A lakásépítés és -gazdálkodás tapasztalatai Jászberényben (76-79. l.J, CSÉPES SÁNDOR: Új utakon a lakásépítés a Hajdú Megyei Állami Építőipari VÁllalatnál (80-85. l.J. CSOMOR TIBOR 47