Budapest, 1988. (26. évfolyam)

10. szám október - TÉKA

téka A főváros irodalmából ajánljuk GOSZTONYI PÉTER A magyar honvédség a második világháborúban A hazai kutatás sokáig mostohán kezelte második világháborús szereplésünk nyitva maradt kérdéseit. Csak az ötvenes évek végén kezdték közzétenni a korábban hozzáférhetetlen forrásanyagot; az államirányítás, illetve a Miniszterelnökség iratait, de az elsőrendűen fontos titkos diplomáciai okmányokat is nagy késedelemmel hozták nyilvánosságra. A Hadilevéltárban őrzött, korántsem teljes dokumentumok földolgozása és közreadása ugyancsak vontatottan kezdődött meg. A kiadók és szakfolyóiratok jóvoltából a szemtanúk és résztvevők emlékezései és naplójegyzetei is mindinkább napvilágot látnak. Ez a napjainkban is tartó folyamat még korántsem hozhatott teljes eredményt; a közelmúltban került elő például Bethlen István ismeretlen emlékirata s vele számos okmány. A kutatók előzetes nyilatkozata szerint kulcsfontosságú dokumentumokról van szó, amelyek a magyar hadbalépés és a kiugrási kísérletek föltáratlan mozzanataira is fényt derítenek. Érdemes megemlíteni, hogy a túlélők tanúságtétele alapján készült dokumentumfilm-sorozatot mily nagy érdeklődés fogadta. A Magyar Televízió kitűnő filmsorozatai ugyancsak igyekeztek árnyaltabb képet festeni századunk magyar történelmének egysíkú látványáról. Gosztonyi Péter, Svájcban élő magyar történész érdeme, hogy jó előre fölismerte, micsoda lehetőséget mulasztana el az utókor és a tudományosság is, ha nem szólaltatná meg a második világháború magyarországi eseményeinek Nyugaton élő legilletékesebb szemtanúit, s mi több: főszereplőit. Itthon csak szűk szakmai körben ismert alapvető művében (Magyarország a második világháborúban, I-III.) rengeteg ismeretlen adalékkal szolgált a tények föltárásához és összefüggéseik mélyebb megértéséhez. A Magyarország hadba lépésétől a debreceni Ideiglenes Kormány megalakulásáig eltelt időszak titkolt vagy alig ismert részletkérdéseit tisztázó tanulmányok és interjúk olyan dokumentumok, amelyek híján szegényebb lenne a legújabb kor magyar történelmét kutató tudományosság. Mert Gosztonyi volt, aki például 1962-ben interjút készíthetett dr. Edmund Veesenmayerral, Hitler egykori pannóniai helytartójával; szóra bírta Alfred Trenkert, Budapest volt Gestapo-főnökét, valamint Kari Pfeffer-Witdenbruch SS-Obergruppenführert, a magyar főváros védelmét vezérlő náci generálist. Most jutott ei hozzám Gosztonyi újabb könyve, A magyar honvédség a második világháborúban című munkája, amelyben bevallott szándéka szerint: „függetlenül a határoktól és a politikai megosztottságtól — egy tudományos alapra fektetett, de a lehetőségekhez képest népszerű stílusban megírt könyvvel" kívánt szolgálni. Nemcsak a könyv szövegéből, de még a lábjegyzetekből is kitetszik, hogy Gosztonyi mennyire ismeri kedvelt témájának irodalmát, ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy bőségesen merít belőle. A korábban gyűjtött hatalmas adathalmazt újabb eredményekkel egészítette ki; fölhasználta az NSZK és Ausztria hadilevéltáraiban található eddig nem publikált dokumentumokat, valamint a zsákmányolt náci katonai iratanyagot őrző washingtoni National Archív segítségét is. A Magyarországon publikált szakirodalmat napra készen ismeri, és a kérdéskör hazai kutatói is támogatták munkásságát. Adatgyűjtés közben arra is gondolt, hogy megszólaltassa a Nyugaton élő egykori magyar katonai személyiségeket, s ugyanakkor igyekezett közzétenni a birtokában lévő, kitartó munkával és kiterjedt levelezéssel összeboronált kéziratos naplójegyzetek, emlékiratok, följegyzések idevonatkozó szemelvényeit is. Gosztonyi vállalkozása egyedülálló munka, s e könyv tényföltáró eredményeit, úgy érezzük, immár nem mellőzheti a hazai kutatás. S nem is nélkülözheti. A Bernben élő történész műve egyben példát mutat arra is, hogy még mennyi föltáró, elemző föladat vár e bonyolult, és sok részletében mindmáig tisztázatlannak tetsző témakör hazai és külországi kutatóira. E tárgyilagos mű a tisztánlátás igényével íródott, s ami ugyancsak nagy erénye: közérthetően. Mégis akképp, hogy a további kutatás forrásként használhatja. Örvendetes, hogy Gosztonyi Péter nevét immár nemcsak a szűkebb szakmai körök, de a magyar közvélemény is kezdi megismerni. (Katolikus Szemle, Róma) ' KISS KÁROLY LENGYEL JÓZSEF Szembesítés A könyv sorsa — az ember sorsa. Sokszorosan érvényes ez az aforizma Lengyel Józsefre és most megjelent Szembesítés című posztumusz regényére. Egyaránt jelzi a hányatott sorsú író kegyetlen sorsát — a sztálini büntetőtáborokban ártatlanul elviselt tízesztendős meghurcoltatását; és művének több évtizedes elhallgattatását. Szerző és mű nem szólhatott a megbotránkoztató amorális tényekről, nem szólhatott az igazságról, nem szembesíthette a hitleri és a sztálini személyi kultusz és önkény embertelen valóságát. Lengyel József nem érhette meg a Szembesítés eltiltásának feloldását; íme, most a mű beszél helyette és szól önmagáért. Nem itt a helye, hogy a magyar művelődéspolitika nyitottságának ezt a fegyvertényét méltassuk; már csak azért sem, mert az eltitkolt igazság felszínre kerülése nem méltányosság kérdése, hanem követelmény. Szembesítés? Két, koncentrációs tábort megjárt kommunista — mester és tanítványa — idézi fel sorstragédiájának emlékét. Moszkvában találkoznak az ötvenes években. Egyikük a sztálini törvénytelenség kínzó, soha el nem felejthető megnyomorító élményét hordozza még most is (hiszen a sztálini modell, a XX. kongresszus leleplezése után sem szűnt meg hatni és működni); a másik immáron a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövetségének tanácsosa, aki a hitleri önkény áldozataként járta meg a náci haláltáborokat. A hitleri és sztálini zsarnokság kárhozata, emberellenes gyakorlata szembesül megrázóan eszméitető, szorongásokkal és félelmekkel, reményekkel, hittel és kétségekkel teljes párbeszédükben. A rideg tények, a borotvaéles szópárbajok máig is időszerű szellemi magatartások fénykörében villantják fel a konformizmus és nonkorfizmus eszmei értékeit és esendő gyakorlatát. A szembesítés drámai mozzanata, hogy a két kommunistára a hitleri, illetve sztálini haláltáborok élményei nem azonos lelki feszültséggel nehezednek; a náci rabságban senyvedő kommunista (most magyar követségi tanácsos) a nyíltan is megvallott antikommunista ellenséggel állott szemben, eképp szocialista eszményeit töretlenül megőrizhette a barbárság embertelenségében; de az ötvenes években még mindig kényszerlakhelyen sínylődő másik magyar kommunista (a szerző alteregója) szovjet lágerekben volt kénytelen elviselni a jogtalanság gyakorlatát. Kommunista a kommunistáktól. Pontosabban: a humanista, művelt, kommunista harcos — a sztálinizmus ágáló, emberellenes (szocialistaellenes) pribékeitől, akik a lenini zászlót lobogtatva meggyalázták az emberiség legmagasztosabb eszményeit. S most adjuk át a szót az író alteregójának. »Maguknál Mauthausenben, ugye a „Sión bölcsei" voltak a kiirtandók és a kommunisták. Itt viszont a „trockisták" és a „kémek" és a „hazaárulók", plusz a „diverzánsok"... Ott a jelszó az antihumanitás és felsőbbrendűség. Itt a humanitás hangoztatása a kísérőzene. És ez a legnagyobb aljasság! Ezért nem teszek a két gazság közé egyenlőségjelet. A mi eszméinket hangoztatva csaltak. Meggyalázták a munkásmozgalmat, a szocializmust, az emberi felszabadulás nagy eszméjét, azt, miért maga is, én is, készek voltunk az életünket adni... Nem lehet tudni, Adolf tanult-e Josziftól, vagy megfordítva...« Lengyel József szövegeitől nem lehet elszakadni. »Hinni? Hát nem hiszek a párt csalhatatlanságában. Bízni? A kommunista rend erejében igenis hiszek. Csakhogy ennek a bizalomnak feltételei vannak... az igazság nyílt feltárása, továbbá, hogy ne egy vékony réteg üljön fenn, magabiztosan, stallumokban, a burzsoá rendnél is avultabb feudálispatrirchális uralkodó réteg módjára... nem vállalhatunk hazug jelszavakat... nem ismerhetünk kétféle morált... én csak úgy lehetek kommunista, ha elismerik nyíltan és az egész világ színe előtt, hogy azok, akik velünk ezt csinálták, nem kommunisták.« Lengyel József írása és igazsága szikrákat vet. S most, amikor hosszú hallgatás és elhallgatás után kendőzetlenül szóhoz juthatott, talán időszerűbb, mint regényes vallomása idején. Mert mindaz, amit elmondott Szembesítésében, most perzselő őszinteséggel viharzik a tett színhelyén, a Szovjetunióban, s itt nálunk a hazai közéletben. Lengyel József életművének esztétikai értékeit, világirodalmi jelentőségét történelmi igazságai is hitelesítik. (Magvető) ROBOTOS IMRE 45