Budapest, 1988. (26. évfolyam)

10. szám október - Jevgenyij Beresztovszkij: Valóban szenzáció?

FÓRUM Valóban szenzáció? VITACIKK PETŐFI „SZIBÉRIAI LEGENDÁJÁRÓL" 1988 márciusában és áprilisában a magyar sajtó új adatokat közölt Petőfi Sándor szibériai tartózkodásának legendájáról. Balajthy András filmrendező ugyanis a Szovjetunióban megismerkedett néhány, az 1849-es erdélyi hadjárattal kapcsolatos dokumentummal. Az archívumokban olvasta az orosz csapatok által ejtett hadifoglyok jegyzékét, Kossuth és Görgey leveleit, amelyek Bem tábornok irattárával kerültek az orosz csapatokhoz. Tetszett nekem, milyen finoman és óvatosan fogalmaz Kiss Károly a Budapest 3. számában Petőfi Szibériában? című cikkében, amikor e dokumentumoknak Petőfi szibériai legendájára vonatkozó értelmezéséről szól. Ezért nem értem Kéri Editnek a Népszava 1988. április 6-i számában megjelent Megkerült Bem hadi irattára? című cikkét. Ebben arról beszél, hogy Balajthy András szovjet archívumokban felfedezte az orosz csapatok által 1849-ben foglyul ejtett és azután Szibériába száműzött honvédek „titkos jegyzékeit". Az 1849-es erdélyi hadjárat dokumentumainak felfedezését a szovjet archívumokban a szerző hangzatosan szenzációnak nevezi. De vajon valóban szenzáció ez? 1970-ben Alekszandr Gerskovics, szovjet tudós megírta és Moszkvában megjelentette a Nauka (Tudomány) kiadónál Petőfi költői színháza című könyvét. A könyv kéziratát megvitatták a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetében. A szerző köszönetet mond Pándi Pál, V. Nyilassy Vilma, Kiss József, Fekete Sándor, Lukácsy Sándor, Martinkó András, Fenyő István, Solt Andor és Radó György magyar tudósoknak. Azok az irattári dokumentumok, amelyeket Balajthy szovjet archívumokban olvasott, számára, a filmrendező számára bizonyára felfedezések voltak, a Népszava cikkírója, Kéri Edit számára pedig egyenesen szenzációnak tűntek fel. De vajon szenzációk-e a magyar tudósok számára, akik már a hatvanas évek végén megvitatták Alekszandr Gerskovics könyvének kéziratát, akik munkakapcsolatban voltak vele, aki felhasználta azokat a dokumentumokat, amelyekről Balajthy és Kéri beszél. Ez a dolog egyik része. A másik. Kéri Editnek semmi alapja sem volt arra, hogy a hadifogoly és 1849-ben Szibériába száműzött honvédek „titkos jegyzékeiről" beszéljen. Rég asztalomon fekszik Lüders jelentése Paszkevics fővezérnek (a Szovjetunió Központi Állami Hadtörténeti Archívuma fond VUA, 284-286 és 497 a hadifoglyok jegyzékével). Ez az orosz csapatok által 1849. augusztus 24-én foglyul ejtett magyar tisztek jegyzéke, s egyáltalán nem titkos. A világosi fegyverletétel után az orosz csapatok főparancsnoka, Paszkevics szigorú parancsot adott ki, hogy valamennyi magyar hadifoglyot mielőbb adják át az osztrák hatóságoknak. Alárendeltjei, Lüders, Rüdiger és Anrep tábornokok követelték csapataiktól, hogy haladéktalanul adják át valamennyi magyar hadifoglyot az osztrák hadvezetésnek. (L.A. Greskovics 263. 1.). A segesvári ütközetben rész vett orosz ezredes, Artúr Adamovics Nyepokojnyickij Péterváron 1858-ben megjelent Az erdélyi háború leírása című könyvében említi, hogy a magyar hadifoglyokat elismervény ellenében átadták az osztrák parancsnokságnak. E könyv mellékletében a szerző egy ilyen dokumentumot idéz: „Szegeszváron (Segesváron) fogságba esettek: tiszt — nincs, közkatona — 300" (L.A. Gerskovics 262. 1.). Petőfi, mint tudjuk, tiszt volt. A múlt század hatvanas éveiben Sz.V. Makszimov orosz tudós, a szibériai kényszermunka és száműzetés alapos tanulmányozása után írta meg alapvető művét, a Szibéria és a kényszermunkát. Ebben egyáltalán nincs említés magyar hadifoglyok száműzetéséről. (L.A. Greskovics 266. 1.) Adam Mirnyickij (?) lengyel felkelő, aki 1849-ben Bem seregében szolgált, később pedig részt vett az 1863-as lengyel felkelésben, amelynek leverése után Irkutszkba került száműzetésbe, 1877-ben visszatérve Szibériából, a sajtóban nyilatkozott arról, hogy nem talált ott magyar száműzötteket, és nem is hallott róluk. A Szibériában töltött sok esztendő alatt mindössze egyetlen magyarral találkozott, az sem száműzött volt, hanem prémkereskedő. (L. Magyar polgár, 1877. 136. sz. 538-39. 1.). V. G. Tyukavin szovjet professzor elmondja, hogy a Kelet-Szibériai Főkormányzóság fondja és az irkutszki főkormányzó fondja elég jó állapotban fennmaradt, nem szenvedett veszteséget az 1879-es irkutszki tűzvészben. Kutatók tucatjai dolgoztak rajtuk. De senki sem talált anyagot bennük magyar száműzöttekrűl vagy konkrétan Petőfiről. Ez nagy szenzáció lett volna és a történészek között azonnal ismertté vált volna. F. A. Kudrjavcev, szovjet professzor, Szibéria XVIII-XIX. századi történetéről szóló munkák szerzője, elmondta, hogy Petőfiről semmiféle adat nem található a Kelet-Szibériába — beleértve a Baj kálón túli területet is — száműzött forradalmárok emlékezéseiben. Sz. F. Kovai docens (ma már professzor) a száműzött dekabristákkal foglalkozó munkák szerzője, 1951-től dolgozott A politikai száműzetés Szibériában című témán, és megismerkedett az irkutszki és az omszki terület állami archívumaival, de egyetlen alkalommal sem kerültek a kezébe dokumentumok vagy adatok arról, hogy 1849-ben magyar hadifoglyokat, a forradalom résztvevőit — köztük Petőfit — Szibériába száműzték volna. (L.A. Gerskovics 264-266.) Ez utóbbi időben Jakov Váradi-Sternberg, az Ungvári Állami Egyetem professzora a Szovjet Központi Hadtörténeti Archívumban tanulmányozta a VUA fondot, különösen a magyar forradalom elleni 1849-es hadjáratban részt vett orosz csapatokra vonatkozó iratokat, és semmilyen nyomát sem találta annak, hogy az orosz csapatok által foglyul ejtett magyarokat deportálták volna Szibériába. Lüders tábornok, a Segesvár alatt harcoló orosz csapatok parancsnoka az erdélyi hadjárat után jelentette Paszkevicsnek: „A tiszteket elkülönítettük, nehogy az út során hatást gyakoroljanak az egyszerű katonákra, és Rementurm várában tartottuk, kivéve Bem adjutánsát Kist és Becseit (?), akiket, mint különösen fontos személyeket Bukarestbe küldtünk Danenberg tábornokhoz, hogy adja át őket Galícia katonai vezetőjének, Hammerseteinnek. (Központi Állami Hadtörténeti Archívum VUA fond 371, 172). Emlékeztetek rá, hogy Galícia akkoriban Ausztriához tartozott és Galícia katonai vezetője az osztrák adminisztráció képviselője volt. Kist, Bem tábornok adjutánsát, mint különösen fontos személyt, külön konvojjal adták át az osztrákoknak. Miért lett volna kivétel Bem másik adjutánsa, Petőfi? Az orosz tudósok a XIX. században, azután a szovjet tudósok, történészek folytonosan és rendszeresen tanulmányozták a szibériai kényszermunkát és száműzetést, teljes egészében felhasználták a helyi és központi archívumok teljes anyagát. Több mint egy évszázad alatt semmiféle jelét sem lelték annak, hogy 1849-es magyar hadifoglyok tartózkodtak volna Szibériában. A „szibériai legenda" hívei azt mondják, hogy Petőfi Szibériában Alekszandr Sztyepanovics Petrovics név alatt „rejtőzködött". Ez ugyanolyan szamárság, mint ha feltételeznénk, hogy Lenin Ausztriában elrejtőzhetett volna a cári és az osztrák rendőrkopók elől Vlagyimir Iljics Uljanov néven. 30