Budapest, 1988. (26. évfolyam)

9. szám szeptember - Kiss Károly: Hajlék a Déli vasútnál

100 év Hajlék a Déli vasútnál Avar utca 9: háromemeletes budai bér­ház; a két háború közötti években épült. Amint belépünk a kapun, néhány lépcső vezet a magasföldszintre, s mindjárt bal­ra nyílik az l-es számozású lakás, amely­ben Tersánszky J. Jenő lakott és dolgo­zott. Az Avar utcában csak egyetlen házsor van, a páros oldal helyén fehérre meszelt betonkorlát, alatta mélyen vágányok ku­sza sorai. A külső Déli pályaudvar sínren­getegére néző ablakaiból Tersánszky 35 évig figyelhette a vonatok zajos, kormos világát. Éjjel-nappal hallgathatta a jövő­menő szerelvények dobogását; a tolató mozdonyok pöfögése, füttye, a csikorgó fékek sikolya a vasutasnép sípszava és ká­romkodása, nemkülönben az ütközők örökös csattogása, szinte betöltötte Ter­sánszky életét. Utolsó két esztendejében szinte már csak ez a lárma szüremlett tu­datáig. Megszokta, tehát már föl sem fog­hatta ezeket a zajokat. Önmaga derűsebb megértéssel vallott környezetéről: ,,A harmincas évek eleje óta itt lakom az Avar utcában. Az abla­kom a Déli vasút síneire nyílik. Ha kite­kintek, a robogó vonatok visszaidézik gyermekkorom lüktető patakjainak, zúgó erdőjének zaját. Látom a Mátyás-templo­mot és a Citadellát. Innen szoktam figyel­ni a tűzijátékokat. Szembe velem a Nap­hegy látszik, ahol fiatal koromban segéd­munkásként egy villa építésében működ­tem közre. Sok-sok emlékem, vidám és szomorú fűződik ehhez a helyhez, ehhez a városhoz..." Először 1951 nyarán jártam Tersánszky otthonában. Az előszobától balra volt a hall, amelyei üvegajtó választott el a lakó­szobától. A konyha az előtér jobb oldalá­ról nyílon, mellette egy kisebb, világos, udvarra néző helyiség, melyet eredetileg cselédszobának szántak, de Tersánszky egész életében műhelyféleségnek és lom­tárnak használta. A lakás berendezése igen jó ízlésre val­lott: jószerivel biedermeier bútorok vol­tak benne, világosabb és sötétebb árnya­latú darabok, ebből is kitetszett, hogy nem egyszerre kerüllek oda. Alkalmi szer­zemény volt e szép intarziás almárium és komód, az asztal valamint a hozzá tarto­zó székek ugyancsak és a kecses könyves­polc. Ezen sorakozott vagy két-három­száz könyv, legtöbbje dedikált példány, főleg a Nyugat nagy nemzedékének mun­kái: Ady, Babits, Kosztolányi, Móricz, Karinthy művei, dc akkor még a fiatalabb pályatársak megőrzésre érdemes köteteit is olt láthattam. Szívderítő látvány volt a lakásban a sok szép kalotaszegi irottas párna és terítő; pirosak és kékek, virág helyen ezek tarkállottak Tersánszkyék hajlékában. A parkettot értékes szőnye­gek borították. S hogy el ne feledjem: a hallban állt egy embermagasságúnál nagyobb, finom ívű lálalóalkalmatosság: jó másfél méter szé­les lehetett, felső része hat-hét polc, s eze­ken két sorban álltak a bokályok. Száz­százhúsz darab gyönyörű boroskancsó! A Robotos Júlia: Tersánszky portréja világosabb sárga-kék-barnás mintázatú habán munkáktól kezdve minden elkép­zelhető színben pompázott ez a kollekció, amelyhez hasonlót sem azelőtt, sem azóta nem láttam. Tersánszkyék bokálygyűjte­ményében régi és ritkaszép darabok vol­tak. A sokszínű írókázott és karcolt bo­rosedények együttesében szinte mindenik magyar vidék képviseltette magát; a szé­kelyföldiek mellett ott tündököltek a szi­lágysági, torockói, kalotaszegi, liszamenti és sárközi tájakról való darabok is. Rög­tön megcsodáltam a gyönyörű gyűjte­ményt, s faggattam is, melyik honnét va­ló. Mindegyikről ludia. honnét szárma­zik, s azi is elmondta, hogy (nelyiket hoz­la Erdélyből (talán Nagybányáról?), de a boroskancsó-féleségek nagyobbik részéi felesége, Sárika szerezte. Akárcsak a pompás kalotaszegi kézimunkákat. Mert Sárika ritka jó ízléssel és értékkel szerette a magyar népművészetet, gyűjtötte, és ha csak módja volt rá, mindig megszerezte a neki tetsző darabokai. Sokszor a szűkös koszipénzből csipte le az árát. Azi a rég­volt bokálygyű jieményt Tersánszkyék alighanem szab ; ,in megkoplalták. Amikor először jártam az Avar utcai lakásban, Sárika már nagyon beteg volt, egész nap feküdt a szoba jelentős részét betöltő széles kereveten. Mellette, egy csi­nos asztalkán feketéllett a telefon, már csak ez volt, ami a kinti világ dolgaival összefűzhette. Ezen a készüléken intézte ügyes-bajos dolgaikat, egyre sivárabb pénzügyeiket. Tersánszky dolga volt a be­vásárlás. éielmeiegítés, esetleg főzés fela­daia. S mindenekelőtt a betegápolás összes kötelme és fáradalma, a gyógyszer­beadás, az étkeztetés, nemkülönben az ágytálazás szabályos rendje szabta meg Tersánszky időbeosztását és életritmusát. Olykor-olykor ugyan ápolónőt is fogad­tak, mintegy kísérletképpen, hátha segít a jelenléte, s Tersánszky is megszabadulhat az otthontarlózkodás kalodájából. Ezen az sem sokat változtatott, hogy hetente kétszer (talán kedden és szombaton) eljárt hozzájuk egy kedves néni, Emmike, aki nagyjából rendbehozta a lakást, s a két­három napra való ételt is megfőzte. Ilyen­kor Tersánszky elszabadulhatott, hogy a rádióban vagy a szerkesztőségekben a maga dolgait tehesse. Dc csak elméletileg. Hiába ment el otthonról, Sárika minde­nütt utolérte. Sói megelőzte. Sokszor még meg sem érkezeti, ahova várták, Sárika már telefonált. — Ott van Jenő? És hiába volt mellette az ápolónő, sem a gyógyszert, sem az. ételt nem fogadta el tőle. Tersánszky tizenkét évig ápolta nagybeteg, mozgásképtelen feleségét. Tersánszky éppen 60 éves volt, amikor Sárika ágynak dőlt. Úgy tetszett, írói pá­lyája delelőjére ért: 1949-ben Kossuth­díjjal tüntették ki, s művei elismeréseként életjáradékkal támogatták alkotói tevé­kenységét. Ám Kávai, a postás hiába hoz­ta hűségesen minden hónap elején a gond­talan írói munka biztosítására szánt java­dalmat, a különkiadások — az ápolónő fizetsége meg a drága külföldi gyógysze­rek — minden jövedelmét fölemésztették. Tersánszkynak alig volt szabadideje, pe­dig ott voltak félbehagyott munkái, re­génytervei, mégsem juthatott hozzájuk. A Kakuk Marcii 1950-ben még megjelen­tette a Révai, de ekkor már be is zárullak előtte a kiadók kapui, szerződés nélkül nem foghatott nagyobb munkákba, ami­kor a megélhetésre valót, a mindennapi kenyér árát is szinte naponta kellett előte­remtenie. Ez a kényszerűség Tersánszky 39

Next

/
Thumbnails
Contents