Budapest, 1988. (26. évfolyam)

9. szám szeptember - Lintner Sándor: Dr. Bielek József

PESTI PORTRÉK Dr. Bielek József — Hogyan fogadta a szavazók bizal­mát? — Álszerénység volna, ha tagadnám, megdobbant a szívem az örömtől. Har­minckét éve dolgozom különböző mun­kakörökben a tanácsnál, de csak most e­lőször választott funkcióban. A politiká­ban megrendült bizalom a tanácsokat sem kerülte el, a közvéleményben még ma is igen kedvezőtlen a megítélésünk. Ebben a légkörben talán még értékesebb az így ki­nyilvánított bizalom — Alighanem a tanácstagokat meglep­te a kettős jelölés, pontosabban inkább szokatlan, hagyomány nélküli volt... — Hozzá kell szokni ahhoz, hogy több jelölt közül választunk, hogy a választás­nak „vesztesei" is vannak, hogy meg kell küzdeni a választók bizalmáért, s azt a bi­zalmat meg is kell őrizni. Sokan megkér­dezték tőlem is, miért vállalom a kettős jelölést, hisz ha nem választanak meg, bu­kott ember leszek! De miért? Én büszke vagyok arra, hogy e magas tisztség betöl­tésére egyáltalán számításba vettek, ez már önmagában is kitüntető. — Megválasztását követően a sajtó kö­zölte rövid életrajzát, most mégis azt ké­rem, mutatkozzon be választóinak! — Tősgyökeres zuglói vagyok, a Tele­pes utcában születtem, ötvennégy éve. Mindössze néhány éve annak, hogy „hűt­lenül" Budára költöztem, s elhagytam if­júságom színterét. Feleséget is onnan vá­lasztottam a zuglói Kerékgyártó utcából. Két egyetemista korú fiunk van. 1956-ban végeztem a jogi egyetemen és akkori szo­kásoknak megfelelően, mivel budapesti illetőségű voltam, azonnal vidékre helyez­tek. A Fejér megyei Tanácsnál helyezked­tem el, hamarosan a titkárság vezetőjévé neveztek ki. Huszonhárom évesen, ta­pasztalatok nélkül meglehetősen nehezen kezdődött a pályafutásom. Reggeltől es­tig bent kellett lennem, ezt el is várták tő­lem, és volt is annyi feladat. S hogy ne le­gyen túlságosan könnyű az életem, java­soltak a Marxizmus-Leninizmus Esti E-gyetemre. Titokban jelentkeztem a Köz­gazdasági Egyetemre is. S amikor a mar­xistát befejeztem, csak akkor mertem a főnökeimnek bevallani, hogy már a köz­gázon is elvégeztem három évet, hadd fe­jezzem be azt is! Időközben megszületett a fiam, úgyhogy a feleségem önfeláldozó támogatása nélkül aligha jutottam volna előre. 1963-ban visszatértem a fővárosba, s a Fővárosi Tanács jogi osztályán kap­tam nekem csöppet sem tetsző munkát... — Az ötvenes évekről egyre többet tu­dunk, de keveset arról, milyen volt akko­riban a tanácsi munka? — Mint a politikai élet általában: for­mális. A tanácsi testületek tagjai előre el­döntött kérdéseket szentesítettek. Még az is elképzelhetetlen volt, hogy valaki tar-Újsághír: „Budapest Főváros Tanácsa július 8-i ülésén, kettős jelölés alapján, nagy szó­többséggel a tanács általános elnökhelyettesévé választotta dr. Bielek Józsefet, a végrehajtó bi­zottság titkárát." tózkodjon a szavazástól, nemhogy az el­lenvéleményét kifejtse. Amikor én mun­kába léptem, már túl voltunk a begyűjté­sen, a padlások kisöprésén. De nagyon merev volt még a közvetlen irányítás. A termelőszövetkezetek előírások alapján termeltek, még azt is az irodákból mond­ták meg, hogy milyen állatfajtából hányat tartsanak. Ez meglehetősen új és idegen volt a számomra. Ma már férfiasan be­vallhatom: lábon nem tudtam megkülön­böztetni a zabot a búzától, de ez nem za­vart senkit abban, hogy velem készíttes­sék elő a mezőgazdasági tanácsi határoza­tokat. Ennek azért nagy tanulsága is volt a számomra, amelyet ma is hirdetek. Az egyik őszön az történt, hogy a gépírónő fiókjában megtaláltunk egy tanácsi hatá­rozatot, amely részletes előírásokat tartal­mazott a termelőszövetkezetek számára, miből mennyit vessenek, mit ültessenek a köztesbe, hol termesszenek gyümölcsöt, hány sertést hizlaljanak stb. Az annak rendje és módja szerint elkészített határo­zatot azonban elfelejtettük kiküldeni, mert elkallódott a töménytelen irat kö­zött. Ettől függetlenül persze, a termelő­szövetkezetek elvetették a búzát, learat­tak, sőt, még az új kenyeret is megkóstol­tuk, anélkül hogy a határozatunkat elol­vasták volna... Ákkor tanultam meg egy életre: az állam csak akkor avatkozzon be, ha az feltétlenül szükséges! — Erre az időszakra esett a téesz­szervezés is, részt vett abban is? — Arról életreszóló élményt őrzök, amelyen ma már nevetni is merek... Egy Fejér megyei faluban tett le a teherautó, s tíz percre rá az én emberem már alá is ka­nyarította a nevét a belépési nyilatkoza­ton. Mintha már várt volna bennünket, úgy festett a dolog. Nagy büszkén eldicse­kedtem a gyors sikerrel, no de aztán de­rült ki, hogy aki aláír, annak elengedik az adótartozását! Az adósok listáját pedig éppen az a gazda vezette... Hát többet nem is küldtek agitálni! — Tanács után tanács, 1963-ban már a fővárosnál tisztviselő... — A jogi osztályon kezdtem, sokat jár­tam bíróságra. S noha sok tapasztalatot szereztem, nem szerettem azt a munkát. Aztán az Elnöki Hivatal vezetőjeként a tanácselnök titkára lettem, s a legkülön­bözőbb ügyekkel foglalkoztam. Minden­nel szinte, ami a tanács területét érinti, de semmivel sem aprólékosan, részletesen. Ekkor vettem először igazán hasznát an­nak, hogy jogász létemre közgazdászi diplomám is van. Később a munkaügyi főosztály vezetője lettem, és akkor azt hittem, onnan megyek nyugdíjba. Azután engem jelöltek a megüresedett vébétitkári beosztásba, s tele tervekkel, örömmel vál­laltam a feladatot. Mindenekelőtt renge­teg energiát fektettem abba, hogy valami­képpen megváltozzék a tanácsokról a közvéleményben kialakult kedvezőtlen kép. Tíz év kemény küzdelme fekszik benne, s noha nem állítom, hogy ma már mindenhol rajongva szeretik a tanácso­kat, de vannak már jó példáink! A XX. kerület lakossága joggal nem érzi úgy, hogy packázik velük a hivatal, hogy ható­ságosdit játszanak az aktatologatók. A tanács van a lakosságért és nem fordítva! Egyszeregynek tűnő elv, de, sajnos, még mindig hosszú idő kell ahhoz, hogy álta­lánossá váljék ez a szemlélet. Ezért val­lom, hirdetem és teszem, hogy fiatalokkal kell dolgozni, akik mentesek a régi rossz beidegződésektől. — Három évtized tanácsi tapasztalati bizonyára hasznosíthatók lennének a ta­nácstörvény közelgő módosításakor. Min változtatna? — Mindenekelőtt lényegesen csökken­teném a tanácsok szervezeti felépítését szabályozó paragrafusokat. Ezek ma már gúzsba kötik a szervezeteket, s nem teszik lehetővé rugalmas, egy-egy feladatra szer­veződő csoportok, teamek létrehozását. Elképzelhetetlen például, hogy a Buda­pest-Bécs világkiállítás ügyeinek intézése egyetlen főosztály keretében megoldható lenne. Erre a célra egy teamet kellene fel­állítani, amely addig dolgozna együtt, amíg a feladat megkívánja. De túlságosan nagynak tartom a kerületi tanácstestülete­ket is. Nehéz ilyen nagy létszámú testület­tel gyorsan dolgozni, azonnal reagálni a változásokra. Ha kisebb testülettel dol­gozhatnánk, akiket választanak ugyan, de a tanácstól kapnák a fizetésüket, ak­kor nem lenne szükség a végrehajtó bi­zottságra, amely köztudottan a tanács he­lyett dönt. Lényeges egyszerűsítés lenne. De van még számos, kevésbé lényeges ele­me a törvénynek, amely változtatásra érett. A tanács egyik vezetőjeként is szor­galmazni fogom a korszerűsítést! LINTNER SÁNDOR 16

Next

/
Thumbnails
Contents