Budapest, 1988. (26. évfolyam)

9. szám szeptember - Müller Tibor: Minden az iskolában dől el

Minden szeptember — premier. Új évad, új izgalmakkal, várakozással. Az autóbuszok, villamosok komor reggeli járatai megtelnek matrózblúzokkal, kipirult arcokkal. A nyári élmények cseréjének csobogása vidámságot varázsol a munkakezdés megszokott szertartásába. Becsengettek. Az ország több száz általános és középiskolájában megkezdődött a tanítás. Mit hoz, milyen lesz az 1988/89-es tanév? MINDEN AZ ISKOLÁBAN DŐL EL Beszélgetés dr. Mezei Gyulával, a Fővárosi Tanács Művelődésügyi Főosztályának vezetőjével Dr. Mezei Gyula, a Fővárosi Tanács Művelődésügyi Főosztályának vezetője nem igér semmi szenzációt. — Nyugodt iskolakezdésre számítunk. Inkább a folyamatosság, mint a változtatás lesz jellemző erre a tanévre. — Tulajdonképpen, már ez is jó hír. Az utóbbi esztendőkben oly sok volt a reform, tantervi változtatás, kísérlet, hogy diákság és tantestület csak kapkodta a fejét. — A lényeget fogta meg. Nincs hőbb vágyunk, mint a nyugalom megteremtése. Nem tesz jót a túl sok és túl gyors változtatás. Esik az oktatás színvonala, megsínyli tanár, diák egyaránt. Ennek ellenére lesz új a nap alatt. Mindenekelőtt folytatódik a tantervi korrekciók bevezetése az egyes iskolatípusokban. Az általános iskolákban az idén áttérhetnek a heti órarendre. Ezen rengeteget mosolyognak pedagógus kollégáim, hiszen évszázadokon keresztül ez volt a gyakorlat, és most újra felfedezzük. De hát az élet produkál ilyen furcsaságokat. Bizonyos fokig újdonságnak számít, hogy ebben a tanévben nagyobb figyelmet fordítunk a gyakorlati fakultáció megszervezésére, és ezzel együtt valamiféle változást jelent a középfokú szakoktatási intézményekben az iskolai gyakorlat átalakítása. Ez sem „radikális" változtatás, inkább azt jelenti, hogy folytatódik az a folyamat, ami az oktatási törvény megalkotásával megkezdődött. — Miben jelentkezik ez az egyes iskolatípusoknál? — Kezdjük az óvodánál. Jobb helyzetben vagyunk, mint voltunk eddig. Mivel a gyereklétszám — sajnos — csökken, mindenkit el tudunk helyezni, és a csoportlétszám a fővárosban 22-24 között alakul. Ez normálisnak mondható. Az azonban már nem, hogy a szakképzett óvónők 17 százaléka gyesen vagy gyeden van. Helyettük nyugdíjasok és képesítés nélküliek dolgoznak. Javulást szeretnénk elérni — nem valamiféle programváltoztatással, inkább következetes szakmai munkával — a beszédkészség fejlesztése, a testedzés, az egészséges életmódra nevelés terén. — Az általános iskolába beiratkozott tanulók száma is kisebb, mint az elmúlt években bármikor. — Huszonegyezer-kétszáz gyerek iratkozott be idén az első osztályba. Ez két-három ezerrel kevesebb, mint tavaly. És négyezerrel kevesebb, mint amennyien a nyolcadik osztályt elvégzik. Az alsó tagozatban 24 az átlag osztálylétszám. A felső tagozatban pedig 27. De ezek átlagok, Budapestre érvényesek. Vannak körzetek, ilyenek például az újonnan épült lakótelepek iskolái, ahol sokkal zsúfoltabbak a tantermek. Nehéz a helyzet Békásmegyeren, a Pók utcában, a XI. kerületi Gazdagréten, a XVII. kerületi Újlak utcában, és nagyon nehéz a II. kerületben. Aminek nagyon örülünk: a váltakozó tanításban résztvevők aránya az idén már nem haladja meg a hat százalékot. — Sok helyütt nagyon rossz az iskolaépületek állapota. — A IX. kerületben például a Lenhossék utcai, a Szamuely utcai, a Mester utcai iskola ilyen. De van a XIII., a VI. kerületben és másutt is ehhez hasonló. Ezeken a helyeken megtörténhet, hogy a tatarozás, az elkerülhetetlen építkezés ideje alatt egyes osztályokat másik iskolába kell átvinni. Ennek senki sem örül, csak hátrányai vannak. És mert kevesebb a pénz, mint amennyire szükség volna, lassabban, hosszabb idő alatt készülnek el a felújítási munkával is. Mégis azt mondom, az általános iskolai tárgyi feltételek ma jobbak a fővárosban, mint voltak valaha is. — Annak ismeretében állítja ezt, hogy Budapesten voltak legendás iskolák, ahonnan világhírű tudósok, művészek kerültek ki? — Ma is vannak legendás iskolák. Gondoljon a Fazekasra, a Trefort utcai gyakorlóra meg a többire. Ezekből is kikerültek olyan gyerekek, akik, amikor elvégezték az egyetemet, nyomban megkapták a kandidátusi fokozatot. De az oktatás minőségében nem az elit a meghatározó, hanem az, hogy az iskola mennyire tud hatékony képzést nyújtani az átlag számára. Ezen mérhető, hogy mennyire képes emelni egy nép kulturális színvonalát az oktatás. Amikor 43 évvel ezelőtt megszületett az általános iskolai program, vele együtt nem készült el a feltételrendszer, nem volt útmutatás arra sem, hogy ilyeténképpen, hány tantermet kell majd építeni. 1950-ben a fővárosi iskolák 15 százaléka három váltásban működött. Annak ellenére ugye, hogy a századfordulón Bárczy István, a főváros liberális polgármestere, három év alatt, 36 iskolát építtetett azzal a felkiáltással, hogy nem lehet addig demokráciáról beszélni, amíg egy nemzet műveltsége alacsony fokon áll. 1945 óta még egyetlen program sem tűzte ki célul a váltakozó oktatás megszüntetését. Lényegében az 1990-es esztendőben jutunk el majd idáig. Ha... gazdasági bajaink ebben meg nem akadályoznak bennünket. Mindezek ellenére a tárgyi feltételek nem rosszak, ha az iskolák, a tantermek állapotára gondolok. A felszereltségre, az iskolák műszaki berendezésére, kiváltképp a pedagógusok helyzetére azonban már gondolni sem merek. — Pedig ön, az idei pedagógustanácskozáson azt mondta, hogy ebben az évben még napköziben sem szándékoznak képesítés nélküli tanerőt igénybe venni. — Ez az alsó tagozatra vonatkozott. És nincs okom módosítani. Az alsó tagozatban most van elég pedagógus, a felsőben viszot nincs. Ismét kényszermegoldásokhoz kell az iskoláknak folyamodniuk. De a nagyobbik probléma, hogy tanáraink teljesítőképességük végső határán vannak. És elkeseredettek. Úgy érzik, nem becsülik őket, a társadalom nem honorálja a munkájukat, visszaél hivatásszeretetükkel, lelkesedésükkel. Óriási terheket ró rájuk, miközben helyzetük egyre romlik. Ez pedig nem segíti az 17