Budapest, 1988. (26. évfolyam)

9. szám szeptember - Szále László: Budaörs, a feltörekvő

kipróbált, jó munkakapcsolatunk van, sőt együttműködési szerződést is kötöttünk a kölcsönös előnyök kiaknázása érdekében. Azt hiszem, az eddigiekből is kisejlik, milyen Budaörsöt szeretnénk. Az ipari és alvóváros jellege mellett idegenforgalmi és üdülővárossá kívánjuk fejleszteni. Ehhez minden adottsága megvan. A szép táj, a jó levegő, sőt abban is majdnem biztos vagyok, hogy a budai hévizek nem érnek véget a város határánál. Itt rejtőznek a mi földjeink alatt is. Olyan idegenforgalmi központtá szeretnénk fejleszteni városunkat, hogy az állandóan itt élők is úgy érezzék: üdülőben laknak. — Budaörs egyik fő jellegzetessége, hogy hajdanán német nemzetiség lakta. A szégyenletes kitelepítés miatt alig maradt néhány tucat család hírmondónak, de itt maradt kulturális örökségük: házaik, temetőik, szokásaik művészetük nyomai. A jövő Budaörse mennyire szándékozik építeni erre a hagyományra? — Mindent meg akarunk őrizni belőle, amit csak lehetséges. Valóban nagyon kevés sváb él már csak Budaörsön. Az ismert okok miatt, nem is nagyon dicsekednek a kultúrájukkal, inkább csak szűk körben ápolják hagyományaikat. A népdalaikat az emlékezetben megtartó Lyra dalkör is sokáig csak magánházaknál jött össze. Magam 1984-ben szereztem tudomást létezésükről. Meghívtak a művelődési házba, ahol az 1919-ben és 20-ben született budaörsiek találkozóját tartották. A világ majd minden tájáról — az NSZK-ból, Svájcból, az NDK-bók, az USA-ból, Kanadából — érkeztek vendégek, hogy szülőhelyükön találkozzanak. Itt lépett fel a nagyszerű Lyra dalkör. Én ott azonnal azt kérdeztem, miért nem a művelődési házé ez a kórus, miért nem népviseletben énekelnek? Egy hónapon belül megvarrták maguknak a ruhákat, azóta nincs olyan jeles esemény a városban, ahol ne lépnének a nyilvánosság elé. Nem elég tehát hagyni, hogy a nemzetiség ápolhassa hagyományait, bátorítani és segíteni kell őket. Azóta már elkészült a helytörténeti, néprajzi tárgyakat őrző helytörténeti gyűjtemény, melyet a budaörsiek rendeztek be a saját maguk által összegyűjtött tárgyakból. Egyre élőbb és sokoldalúbb a kapcsolat a határainkon kívül élő budaörsiekkel, s rajtuk keresztül az NSZK-val, az NDK-val. Vendégül láttuk az NSZK-beli politikust, Johannes Raut és Riemer urat, a bajor miniszterelnök tanácsadóját. Mindketten meghatottan hallgatták a Lyra dalkört, de igazából akkor érezték, hogy ez nem valamiféle kirakatkórus, amikor a produkció után beszélgettek a tagokkal — anyanyelvükön. Az NSZK-beli Bretzfelddel már csaknem testvérvárosi szintű kapcsolat alakult ki, s hasonlót szeretnénk kifejleszteni a thüringiai (NDK) Suhl járással, illetve várossal. A megyék közötti kapcsolat már kialakult, javasoltam, hogy érdemes volna kibontakoztatni a kisebb egységek közvetlen kapcsolatait is. Kidolgoztunk egy tervezetet, melyre azonban azt felelték elöljáróink, hogy egyenlőre nem aktuális. Pedig ezek a kapcsolatok nagyon fontosak ahhoz, hogy Budaörs megőrizhesse múltbéli hagyományait. — A jövőépítésnek milyen konkrét nyomait láthatja jelenleg a városban sétáló idegen? — Az állandó városszépítő munkálatok mellett épül egy új középiskola a Budakeszi felé tartó út mentén, az őszibarackos helyén. Ennek nemcsak tornaterme, hanem tanuszodája is lesz. Ezenkívül kell még építenünk egy általános iskolát, készül a sporttelep, nem halasztható tovább a szakorvosi rendelő fölépítése sem... Nem folytatom, mert már ezek is meghaladják anyagi lehetőségeink határait. — Telkek eladásából nem lehetne pénzforrásokhoz jutni? — Ennek határt szab a közműkapacitás, meg az is, hogy nem lehet a végletekig emelni a telekárakat. Az embereknek lakás kell, a tanácsnak éppen a telekárak lenyomása volna a feladata. De ehhez is pénzre volna szükségünk. — Ha a fővárosnak lakásra, telekre van szüksége, adhatná olcsóbban is a közműveket. — Csakhogy ezek az igények külön-külön, intézmények, vállalatok, egyének által jelennek meg, sosem általános fővárosi igényként. Mi nem is várjuk, hogy a főváros konkrét fejlesztési eszközökkel segítsen bennünket, de az indokolt volna, hogy mérsékeljék a közműfejlesztési hozzájárulásokat, s hogy ne legyen hátrányos megkülönböztetés például a kereskedelemben dolgozók között csak azért, mert az adott egység a főváros határain kívül van. Ebben a kapcsolatban a legfontosabb az volna, ha a főváros jobban érezné, együtt kell sírnia és nevetnie az agglomerációval, mert szétválaszthatatlanul egy vele. Egyébként minisztertanácsi rendelet írja elő, hogy ezt az egészet egy fejlesztési egységként kell kezelni. Bizonyosan ennek a komplexebb, távlatosabb gondolkodásnak is eljön egyszer az ideje. SZÁLÉ LÁSZLÓ 15 HIDAK A JÖVŐBE