Budapest, 1988. (26. évfolyam)

8. szám augusztus - Karinthy Ferenc: Két öreg zsidó

dollárom. Tartva a vámhatóságoktól, a bankjegyet útitársamnak adom oda, vigyék, nevezzük nevén, csempésszék át nekünk az ellenőrzésen. Nem egymás mellett ültünk, Fiumicinóban pedig Annát annyi csivitelő olasz hozzátartozó, barát üdvözli és lebzseli körül, illendőnek véljük tapintatosan elbúcsúzni, mi úgyis átszállunk a tranziton keresztül Palermóba; s igyekszem diszkrét célzással eszükbejuttatni a számukra bizonyára jelentéktelen pénzösszeget. — Miféle pénz? — kérdi ártatlan arccal Bemard. — Hát az az ezer dollár, tudod. — Ja, úgy — neveti el magát, míg a százast előszedi zsebéből. — Lefogadom, Szicíliában két hét múlva te leszel a maffia főnöke, a magyar godfather. Adós vagyok még Malamud és Zelk találkozásának leírásával, noha ez korábban, idehaza történt. Ámbár itt is van egy kis zavar, Kéry másként adja elő a látogatást, s másként maradt meg énbennem; az emlékezet csalfa is, önző is, elferdíthette, hozzáálmodtam? Vagy netán két különböző alkalomról lehet szó? Akármint is, hadd mondom el a magamét, ennyi poetica licentia, gondolom, jogos. Zoltán a Róbert Károly körúti Kórházban feküdt; a vendég addigra már mindent tudott róla, nyomorúságos ifjúságát, ukrajnai munkaszolgálatát, hólapátolását, a Sztálin-ódán s Nagy Imrén át a börtönt és a többit. Malamud megkért, vinném ki hozzá, viszontagságos zötykölődéssel kerülünk az undok, hatágyas kórterembe, éterszag, emberszag, húgyszag. Z. már súlyos beteg, a jó ég tudja, miféle nyavalyái vannak, tüdő, prosztata, gyomor, vese és egyéb belsőségek. Szendergett, amikor benyitottunk, az ápolónő szerint napok óta így volt, álom s ébrenlét között félúton. — Here is Mr. Zelk — mutattam be. — Ez pedig, nyisd már ki a szemed, Zoltán, Bemard Malamud. — Kicsoda? — réved föl, még kábultan. — Malamud, nem hallod? Meg akart téged ismerni, ezért jöttünk. Majd én fordítok. — Malamud? Ne hülyéskedj. Az az amerikai? — Hát persze, ki más lenne? — Ő maga? Saját személyében? — Nem látod? — Aki a Mesterembert írta? Meg az Új életet, A segédet? — Az hát. Ismétlem, Zoltán már igen gyönge és esett: sírva fakadt. Erre Malamud is könnyezni kezdett, nem volt itt mit tolmácsolni, miről is beszéljenek, két öreg zsidó, csak sírtak, zokogtak. MAJOR-ZALA LAJOS Erzsébet-híd Fényívű vasálom a Duna felett acélhattyú szárnyakon lebegő múlt és jelen sebforradása két szunnyadó part millió bölcsőjén ritmusáhnú dajka hithullató hablámpa: jövőszikrázás tükörmegnyugvás visszaverődése reményeinknek egy megbűnhődött nép csavarokkal kötődő álma Erzsébet-híd Budapest csillámló fémasszonya koronázatlan anyagmegoldás királyné Erzsébet-híd legyen átkozott a kéz mely hozzád nyúl másképpen mint simogatva sarkalld urán iumszárnyakkal a béke vízezüstjében ezt az aranyban lustálkodó várost szívd magadba svájci cipőim valutás csoszogását öleld át porhangjait hogy ne legyek itt idegen szoríts magadhoz mindig-elmenőt: újra és újra meghaló fiad hogy élőn szóljon s vedd jövőöledbe ezt a tűrő alumíniumreményű áldott várost Erzsébet híd Budapest fényszavú fémkirályasszonya MEZEY KALALIN A Vágány utcában A Vágány utcába A Vágány utcában kiszöknek a majmok, repkény tanítja ott mászkálnak a helybenfutást, este hal után. Ez a városi sport Keresgélnek bárkit rabul ejthet egy kis banánt, sajtot, a Vágány utcában tudakolódznak úgy este hat után. másodállás után.