Budapest, 1988. (26. évfolyam)
8. szám augusztus - Dr. Berti Béla: Vízgazdálkodás a budapesti agglomerációban
Vízgazdálkodás a budapesti agglomerációban Vízellátás A főváros és részben az agglomeráció vízellátásának bázisa — mint ez idáig — a jövőben is a Duna lesz, amelynek homokos, kavicsos partjai kilométerenként átlagosan 15-25 ezer köbméter (nagy területen még minden kezelés nélküli) jó minőségű ivóvíz kitermelésére adnak lehetőséget. A termelőtelepek javarészt három területen helyezkednek el. A jó minőségű vizet adó északi-parti telepek a Szentendrei-sziget mindkét oldalán, valamint a Duna bal partján, Újpest és Dunakeszi között már kiépültek. Káposztásmegyertől északra működő felszíni vízmű átfogó rekonstrukciója és bővítése folyamatban van. A közép-parti telepek a Margitszigeten, az Árpád fejedelem űtján, a Kossuth Lajos téren, a déli-partiak pedig a budafoki Duna-parton, Csepel-szigeten, főleg a nagy Duna-ág mellett helyezkednek el. A parti szűrésű kutak vízminőségét egyrészt a szűrőréteg összetétele és állapota, másrészt a háttér felől érkező víz és a Duna vízminősége befolyásolja. A Budapest alatti Dunaszakasz szennyezettebb, ezért szükség van a Csepel-szigeti parti szűrésű kutakból termelt víz vas- és mangántalanítására. A felszíni vízművet — gyengébb vízminősége és magas üzemköltsége miatt — csak csúcsidőben vagy alacsony vízállás esetén helyezik üzembe. Az ivóvíztermelés és -fogyasztás évről évre — a fővárosban és az agglomerációban egyaránt — emelkedik, bár az agglomerációban felhasznált mennyiség csupán töredéke az összfelhasználásnak. Az ivóvíztermelés 1985-ben 353,6 millió köbméter volt, ebből az értékesítés 311,4 millió köbméter, amiből az agglomerációra 9,2 millió köbméter jutott. Emelkedett a háztartási vízigény is, 1985-ben személyenként és naponta 233 litert tett ki. Az övezet településeinek vízellátása többféle módon kapcsolódik a főváros vízellátásához. A Fővárosi Vízművek alacsony nyomású vezetékére vannak kötve északon: Pócsmegyer, Surány, Szigetmonostor, Horány, Kisoroszi; délen: Szigetújfalu, Tököl és Szigetszentmárton. A fővárosi hálózathoz közvetlenül kapcsolódik Szigetszentmiklós, Halásztelek, Dunaharaszti, Budaörs, Budakeszi, Nagykovácsi, Üröm, Ecser és a Kerepestarcsai Kórház. A fővárosi vízbázisról közvetlenül kap — napi 25 ezer köbméter — pótlást Vác is. A fővárosban 42 telephelyen 67 ivóvíztároló (medence és víztorony) állandósítja a nyomást, kiegyenlíti a fogyasztási csúcsokat, növeli az ellátás biztonságát, így eszköze a szabályozásnak is. Ezek tároló térfogatát az ezredfordulóig 441 456 köbméterre tervezik. Az iparivíz-ellátást négy ipari vízmű biztosítja külön csőhálózattal és medencékkel. A dél-budai és a dél-pesti térség ipari vízellátását össze kell kapcsolni majd az új lágymányosi hídra kerülő gerincvezetékkel. A főváros jelenleg beépült területeinek ivóvízellátása napjainkban — a XVII. kerület kivételével — még megfelelőnek mondható. A napi 200 ezer köbméter kapacitású felszíni vízmű termelését 1991-re 50 ezer, az ezredfordulóig pedig újabb 50 ezer köbméterrel kell bővíteni, és szükség van egy újabb 100 ezer köbméter napi kapacitású, a jelenlegitől északra fekvő új felszíni vízmű létesítésére is. Amennyiben a bővítés és az új felszíni vízmű építése elmarad, az ezredforduló idején vízhiánnyal kell számolnunk. Végső megoldásként sor kerülhet újabb vízbázisok feltárására és bekapcsolására a Tas és Géderlak közötti homokos-kavics réteg feltárásával. E vízbázis kiépítése azonban jelentős időt igényel, ezért elengedhetetlen az említett új felszíni vízmű létesítése. Á várható napi vízfogyasztás: 1990 ben 1,38 millió köbméter, 2000-ben 1,62 millió köbméter lesz. A jelenlegi állapotokhoz viszonyítva lényeges változás, hogy a Csepel-szigeti telepek részesedési aránya a termelésben számottevő mértékben növekszik, továbbá szükség lesz a parti szűrésű víz egy részének tisztítására is. Csatornázás Budapest és részben az övezeti települések szenny- és csapadékvizeinek befogadója, a terep és vízrajzi adottságok miatt a Duna. A főváros beépített területének csupán 64 százaléka csatornázott; a lakások 84,6, az agglomerációs övezet településeiben pedig a lakások 14,8 százaléka van a közcsatornába kötve. A Dunának a főváros fölötti szakasza erősen szennyezett, amit tovább ront a budapesti szennyvíz. A fajlagos vízfelhasználás és csatornázottság arányának növekedése miatt a Duna vízminősége fokozatosan romlik; ezért környezetvédelmi, vízellátás-fejlesztési okok miatt halaszthatatlan a szennyvíztisztítás megoldása az agglomerációs teljes térségben. A főváros csatornahálózatának rendszere és kiépítettségi foka az egyes kerületekben eltérő. A város belső részei csatornázottak, mégpedig egyesített rendszer szerint, tehát a hálózat a főváros túlnyomó részéről a csapadékvizeket is maradéktalanul elvezeti. A peremkerületek csatornázottsági foka alacsony, a hálózat nagy része elválasztott rendszerű. A fejlesztés végcélja az, hogy a főváros beépítésre kerülő területéről a szennyvizeket zárt csatornahálózat gyűjtse össze. Ez alól kivétel lehet a laza beépítésű (családi házas, kertes) terület, ahol a szennyvizek elszikkasztása nem károsíthatja a felszín alatti ivóvízkészleteket. Kiemelt feladat még a szennyvíz- és csapadékvíz elvezetése a lefolyástalan (mély) területekről. A főváros csatornahálózatának hossza 1985-ben 3033 kilométer, az elvezetett szenny- és csapadékvíz napi 1,0-1,2 millió köbméterre becsülhető. Ez a mennyiség az ezredfordulóig várhatóan 1,7 millió köbméterre emelkedik (az övezet szennyvizét beleértve). El kell érni tehát, hogy 1990-re a főváros beépített területének 70 százaléka csatornázott legyen, a csatornahálózatba kapcsolt lakások aránya a jelenlegi 85 százalékról 90-92 százalékra emelkedjen, továbbá, hogy az övezet lakásainak a csatornázottsága elérje a 65-85 százalékot. Az ezredfordulóig három település — Csornád, Maglód, Csobánka — kivételével valamennyi helységben várható a közcsatornás szennyvízelvezetés. Az elvezetett szennyvizek 49 százaléka lakossági, 45 százaléka ipari, 6 százaléka pedig közintézményi eredetű. Az ipari szennyvíz 30-40 százaléka egyaránt káros a csatornahálózatra, az üzemeltetésre, a biológiai szennyvíztisztításra és a befogadóra. A területrendezési elképzelésektől függően jelentős főgyűjtőket, gyűjtőket és szivattyútelepeket kell építeni, amelyek feltételei is a további lakásépítésnek. A tisztítótelepek kiépítésével egyidejűleg jelentős feladat az évi 7 millió köbméter 97 százalék víztartalmú szennyvíziszap elhelyezése. Meg kell szüntetni a szennyvizek bevezetését a Ráckevei Duna-ágba, amely kiemelt üdülőterület. A szennyvíztisztítást három tisztítótelep létrehozásával koncentráltan kell megoldani, az alábbi kapacitásokkal: észak-34
