Budapest, 1988. (26. évfolyam)

8. szám augusztus - Merkur apát halhatatlan vétke

A SZENT JOBBTOL SZENTJOBBIG Merkur apát halhatatlan vétke Györffy György István király és műve című alapvető könyvében a legendák szűkszavú elmondása, valamint középkori okleveleink gyér adatai alapján rekonstruálta a becses ereklyeként tisztelt Szent Jobb históriáját Az 1083 augusztusában zajló esemény főszereplője I László királyunk, ő nyittatta meg Székesfehérvárott kegyes elődjének koporsóját. Amikor augusztus 20 án reggel kiemelték a kőpadlóba helyezett kőlapot, és megnyitották a sírt, a szent kiiály földi maradványai ..balzsamillatú" vízben úsztak. A magas talajvíz a kőlapokból készült koporsót félig elborította, s hiába merték ki a vizet, a sírhely újból megtelt István király hamvait tiszta gyolcsba szedték össze és ezüstládákba helyezték el. de gyűrűjét, amely az ujján volt, amikor eltemették, hiába keresték. Csak később derült ki, hogy a király épen maradt jobbja, rajta a gyűrűvel már régebb ideje a sírbonlás mellől kitiltott kincstartó klerikus, Merkur birtokába került, aki a Berettyó mellett épült családi monostorába helyezte el. Györffy szerint „A Szent Jobb épségben való fennmaradása csak a kettős eltemetés ismeretében indokolható. Amikor István knálynak szarkofágban elhelyezett és mumifikálódott tetemét az országos zűrzavarok idejében kiemelték, hogy a bazilika padozata ala rejtsék, akkor következett be a jobb kar leválasztása. A Szent Jobb ereklyeként a káptalani kincstárba került, melynek őre a gazdag bihari családból származó Merkur volt. Mint a szentjobbi apátság XII. századi okleveléből megtudjuk. Merkura Jobbot eltulajdonította, és saját családi monostorába, Tihanyba helyezte el. A lopásról többen tudhattak, mert Hartvik elbeszélése szerint a sír 1083-í felbontásakor a király Merkúrt kitiltotta a sír mellől, „nehogy a szent ereklyékből valamit elraboljon". Mikor a sírt felnyrtották, a csontok számbavételekor kiderült a hiány, kivált mivel köztudott volt, hogy Szent Istvánt nevezetes gyűrűjével együtt temették el Amikor László király 1084. május 30-án a Berettyó menti egyházhoz látogatott, Merkur, hogy lelkén könnyítsen es a király jóindulatát is megnyerje, csodás történetbe ágyazva vallotta meg, hogyan került a Szent Jobb hozzá. E szerint, amikor László kitiltotta őt a sír mellől, és ő emiatt a kórusban szomorkodott, egy fehér ruhába öltözött ifjú összecsavart szövetet adott át neki, s így szól: „Rád brzom ezt megőrzésre, és ha eljön az idő, felfedésre!" A szerit szolgálat végeztével Merkur az épület sarkában kibontotta a szövetet, és elsápadt, mikor „Isten emberének" a kezét meglátta, rajta a csodás művű gyűrűvel. Ezután egyedül őrizte a kincset egyházában, amíg elérkezett a kinyilvánítás ideje. A csodákra váró hangulatban jól jött Merkur vallomása. A király hitt neki — legalábbis úgy tett, mintha hinne —, s megbocsátott, sőt, a fából épült monostor helyébe egy kőrnonostor építésével bízta meg Almos bihari herceget. Ez a Szent István király, il letve a Szent Jobb tiszteletére emelt monostor lett a Szent Jobb középkori őrzőhelye, s a körülötte kialakult mezőváros neve Szentjobb (románul: Síniob). A monostor középkori pecsétjein könyökben meghajlított kar látható esküt tevő kézzel; fölötte hol nyitóit, hol zárt koronával és köriratában a S/Z/ENT JOG névvel. (A jobb és a jog szó ui. hajdan egyet jelentett!) A pecséten ábrázolt ereklyeképnek nagy fontosságot nem tulajdoníthatunk, mert a mai Szent Jobb kicsiny ábrázolásban nem is volna felismerhető, s a pecsétre olyan képet kellett faragni, amire az olvasni nem tudó ember is ráismer. Van olyan feltevés, hogy a pecséten ábrázolt kar az ereklyetartót jeleníti meg, ami szintén elképzelhető. Elterjedt vélemény szerint az akkori Szent Jobbhoz nagyobb karrész tartozott, s a jobbtól elválasztott kart azonosították azzal a karereklyével, ami Lengyelországba került. Ezt utóbb Lembergben. a mai Lvovban őrizték, s belőle a Felvidéken birtokos Koháryak 1659-ben egy testszövetdarabkát kaptak ereklyeként. Egy másik karereklyét már 1457-ben leltároztak a bécsi Szem István protomártírról nevezett dóm kincstárában, s ott tartják számon ma is. Ezeknek a Szent Jobbal való egybetartozását az teszi kétségessé, hogy XVIII. századi ábrázolásaik ereklyetartóba fogott karcsontot tüntetnek fel, s így a Fehérvárt őrzött csontokból is eredhetnek. A pálosok kezére került szentjobbi monostor a XV. században hanyatlani kezdett, s ekkor a Szent Jobbot Székesfehérvárra vitték át; ottlétéről biztosan tudat Laskai Osvát. A mohácsi vésszel köszönt be a Szent Jobb történetének „igazolatlan" korszaka. Székesfehérvárt 1541-ben foglalták el a törökök, s ekkor szabadrablás kezdődött. Azt lehetne hinni, hogy a janicsárok kezén ereklye nem maradhatott meg, mert értékét nem ismerték, és csak a nemesfém, fogoly és más jószág érdekelte őket. De tudunk róla, hogy egy keresztényből mohamedánná lett tolmács, Mahmud terdzsümán 1541-ben éppen Fehérvárról, nyilván a bazilikából vitt el egy latinul írt magyar krónikát, melyet aztán törökre ültetett át; ez volt a fentebb említett Tárih i-Üngürüsz. Mahmud, aki „Istefán királ" életéről több fejezetet írt, nyilván tisztában volt a Szent Jobb értékével, s akár ő, akái egy hasonló renegát magával vihetett ereklyéket a Balkánra, és áruba bocsáthatta kereskedőknek. A Szent Jobb már 1590-ben egy balkáni kereskedővárosban, Raguzában, a mai Dubrovnikban tűnt fel. Ekkoriban a domonkosok ezüst ereklyetartót készítettek számára, majd 1618-ban leltárba vették. A Szent Jobb Raguzába kerülését nagymértékben valószínűsíti az a körülmény, hogy a domonkosok a XVIII. században vele együtt őriztek egy Szent István-koponyareklyét is, márpedig tudjuk, hogy 1440-ben Fehérvár volt az egyik koponyaereklye őrzőhelye, s így ez együtt kerülhetett el a jobbal. Mária Terézia annak idején kisebb-nagyobb ajándékokkal iparkodott meghálálni a magyaroknak, hogy nehéz időkben, 11 ISTVÁN KIRÁLY