Budapest, 1988. (26. évfolyam)

7. szám július - Nóvák Gábor: Csak a bukfenc tanításához ért?

Csak a bukfenc tanításához ért? Elbertné dr. Farkas Judit 1982 és 1985 között két alkalommal végzett kérdőíves felmérést budapesti általános és középiskolai testnevelő tanárok, illetve kollégáik körében. Először százhetven tanárt kérdezett meg arról, hogy milyennek látja presztízsüket, hogyan vélekedik szakmai felkészültségükről, a tantestületben betöltött szerepéről. Utána más szakos tanároktól — összesen csaknem kétszáztól — kérdezte meg, hogy milyennek látja a testnevelők tekintélyét, munkáját. A vizsgálat eredményeiről beszélgettem Elbertné dr. Farkas Judittal. — Az 1925-ben megnyílt főiskola alapítólevelében az áll, hogy ugyanolyan elismertségei kell szerezni az itt végzett pedagógusoknak, mint azoknak, akik másutt kapnak diplomát. Azóta ötvenkét év telt el. Hogyan állunk most a testnevelő tanárok elismertetésével? — Sok helyütt és sok tekintetben ma sem egyenrangúak a matematika-, magyar- vagy orosztanárokkal. Ha például jól tanuló, de testnevelésből gyönge diáknak a testnevelés-osztályzatán múlik a jó bizonyítványa, akkor a tantestület nyomást gyakorol a szaktanárra, aki rendszerint enged a pressziónak. De arra alig van példa, hogy kiváló sportoló jó jegyet kapjon matematikából, kémiából, fizikából csak azért, hogy jeles rendű legyen. Ilyen esetekben a többi pedagógus nem áll a testnevelő mellé. A kollégák és a szülők körében háttérbe szorul a testnevelő tanár. Kevesebbre becsülik, mint a hozzá hasonló képességű biológia-, fizika- vagy földrajztanárt. Társadalmi probléma, hogy miképpen a testedzésnek, a sportnak, az ezzel foglalkozó pedagógusnak sincs tekintélye. Mintha a testkultúra nem lenne a kultúra része. Már pedig addig nem is lesz az, amíg az iskolai testnevelés alacsony színvonalú. — Hogyan lehetne emelni a nívót? — Több testnevelő tanárra, tornateremre, sportszerre lenne szükség. És persze több tanórára! Sok a vérkeringési zavarral, tartáshibával, kövérséggel küszködő gyerek, az egészségesnek meg gyenge a fizikuma. Mindennap legyen testnevelés az iskolában! Legalább egy óra. Szervezett keretek közt, szaktanár irányításával. Ez nemcsak a tantárgy tanítóinak a tekintélyét emelné, hanem a testedzését is általában. — Az elismertség kifejeződik a tanárok különböző iskolai megbízásaiban is. Ebből a szempontból mit mutatnak a válaszok? — Sajnos számos olyan feladatot kapnak a testnevelők, ami kívül esik szakmai terrénumuk határain. Ezek közül való, például, a honvédelmi nevelés. Egyes kollégák szerint azért bízzák ezt rájuk, mert kiöregedett katonatiszteknek nézik őket az igazgatók. Nem vitás, hogy a honvédelmi nevelés úgynevezett alaki része tananyag az iskolában. Minden diáknak tudni kell lépést tartani, szabályosan fordulni jobbra, balra; vigyázzban állni. Ám a honvédelmi nevelés több ennél. Magában foglalja, például a hazaszeretetre való nevelést, amire a történelem- vagy irodalomtanár alkalmasabb. Egyébként sok tűz-, munka- és balesetvédelmi felelős is van a testnevelő tanárok között. FÓRUM — Erről a testnevelő tanár is tehet. — Valóban, ugyanis kevés időt tölt a tanári szobában, a munkatársai között. Erre nincs ideje, mert óra után el kell raknia a tornaszereket, ki kell készítenie az újabbakat. Mire végez, eltelik a szünet, nem jut el a tanáriig. És aki keveset van kollégái körében, annak vezetői rátermettségéről, hozzáértéséről nehéz meggyőződni. Valószínűleg ez is oka annak, hogy közülük csak elvétve bíznak meg valakit igazgatói, igazgatóhelyettesi teendők ellátásával, nem választják meg őket KISZ-vezető tanárnak, szakszervezeti bizalminak, pártcsoportvezetőnek. Persze, ha naphosszat a tanáriban ülnének, akkor is csak nehezen oldódna a velük szembeni előítélet. — Említették a tekintélyvesztésnek más okát is a megkérdezettek? — Sok szülő és nevelő nincs tisztában a testnevelés fontosságával. Általában a társadalom sem értékeli kellően a testnevelésnek, a sportnak az egészséges életmódra nevelésben betöltött szerepét. Időnként figyelmeztető jelzéseket adnak a szakemberek a fiatalok aggasztó fizikai állapotáról, és akkor megindul a kampány. Most például a diáksport fellendítésére. Tudomásul kell venni azonban, hogy rendszeres iskolai testnevelés nélkül nem lehetnek a fiatalok egészségesek. A tanóra a legfontosabb! Főként az általános iskolában. Jelenleg az alsó tagozatosok nyolcvan-kilencven százaléka évente kétszer-háromszor jut be a tornaterembe. Ezek a gyerekek éppen akkor nélkülözik a szakszerű testnevelést, amikor a legnagyobb szükségük lenne rá, 6-10 éves korban. — Gyakran bürokratikus szemlélet állja útját a meglévő lehetőségek jobb kihasználásának. Igazgató ismerősöm mondta, hogy szívesen állítana be szaktanárt az alsó tagozatosok testnevelésóráira, de nem teheti, mert az alsós tanítóknak csak a testneveléssel együtt van ki a kötelező óraszáma. És amíg az egyik tanárnak órahiánya van, addig a másiknak nem fizethet túlórát. — A pénzügyi szabályozókat nem változtathatják meg az igazgatók, de arról gondoskodhatnak, hogy a testnevelők szakmai felkészültsége mindig friss legyen. — A vizsgálatban részt vevők többsége szerint a nyelvtanárokat szinte kötelezik a külföldi továbbképzésre is, miközben a testnevelőknek könyörögniük kell azért, hogy ott lehessenek a hazai szervezett továbbképzésen. Kivéve, ha az igazgató sportbarát. A vizsgálat során nagyon kevés ilyen igazgatóról tettek említést. Sok esetben annak a pedagógusnak is harcolnia kell a továbbképzésért, aki mögött nagy eredmények állnak, tanítványai országos bajnokok. — A vizsgálat második szakaszában a többi tanár véleményét kérte a testnevelőkről. Mire jutott? — Elsősorban arra voltam kíváncsi, 15