Budapest, 1988. (26. évfolyam)

7. szám július - Gyarmati Szabó Éva: Rendhagyó „iskolaprogram” a Ferencvárosban

vagy Petőfiről adott volna hírt. Még a börtönbe zárt száműzöttek is találtak lehetőséget a levelezésre. A száműzöttektől sem maradt fenn Petőfire való utalás, pedig sok volt közöttük a lengyel, és jó részük irodalmár volt. Mihail Mihajlov Kadojában élt, Petőfitől is fordított, ezek is táplálhatták a híreket. A magyar Petőfit a cári kormány nyilvánvalóan szigorú felügyelet alatt tartotta volna, ennek, halála körülményeinek és helyének nyoma lenne a levéltárakban. A megbeszélés után Gerskovicsnak már csak egyet kellett tisztáznia; mit lehet tudni a földrajzi elnevezésekről? Van-e Szelengir-Szelger, Körös-Körözs, Ikatovo, Ugra, Barka és Iliszunszk-Iljusinszkája? M.N. Melhejevvel, az irkutszki egyetem docensével, a földrajztudományok kandidátusával, a folyókat többé-kevésbé azonosították, de Körös-Körözs, Barka, Iliszunszk vagy Iljusinszkája nevű települést nem találtak. A lelkes Gerskovics mindezek után érezhető csalódással fejezi be beszámolóját: ,,A »bolyongó Petőfiről« szállongó legenda tehát legenda maradt. És hadd maradjon továbbra is az, mint népének nemzeti géniusza, halhatatlanságról szőtt gyönyörű álma." Mit lehetne ehhez hozzáfűzni? Mindenekelőtt elismerésünket és köszönetünket tolmácsolhatjuk A. Gerskovicsnak Petőfiért — a legenda „megfejtéséért" — kifejtett tiszteletre méltó ügybuzgalmáért. Azt azonban jó lenne tudni, hogy a legenda kutatását felújító szovjet és magyar szakemberek ismerik-e Gerskovics munkásságát, hiszen mindez Moszkvában is megjelent 1970-ben, sőt később, 1979-ben Az én Petőfim című magyarra fordított, a Gondolat kiadónál megjelent kötetében is. Kérdéses az is, ha a közléseket ismerik, felvették-e Gerskoviccsal vagy a tudós szakemberekkel a munkakapcsolatot. Különösnek tartom, hogy a kutatást végző kárpátaljai újságíró sem említi Gerskovics munkásságát, még inkább azt, hogy a Bajkál lapjain sem említik. A legmeglepőbb azonban, hogy a Szovjet Tudományos Akadémia ulan-udei kirendeltsége nem hivatkozik az 1968. évi irkutszki kutatásra, az egyetem tudósainak állásfoglalására, miszerint Petőfinek nyoma sincs Szibériában, hanem 1985-ben levélben magyar szakemberek kiküldését kérték — Petőfi szibériai fogságának tanulmányozásához az MTA elnökségétől. Mindamellett a történelemkutatás számára valóban rendkívül fontos lenne a szovjet levéltári anyagok megismerése. Ilyen, a szabadságharcra vonatkozó okmányok találhatók a Szovjetunió kárpátaljai területének levéltárában (GAZO), Oroszország Külpolitikai Levéltárának (AVPR) moszkvai anyagában, a Központi Állami Hadtörténelmi és Hadtudományi Levéltárban (CGVIA), a Régi Okmányok Központi Állami Levéltárában (CGADA), hogy csak a legfontosabbakat említsem. ZENTAI TIBOR KERÜLETRŐL KERÜLETRE Rendhagyó „iskolaprogram " a Ferencvárosban Ferencváros a belső kerületek nyomasztó gondjaival küszködik: elsősorban az elöregedéssel és azzal, hogy nincs terjeszkedési lehetősége. A Tolbuhin körút, az Üllői út és a Határ út, valamint a Duna közötti 12,5 négyzetkilométer csak „fölfelé" tágítható. így a tanács előszeretettel támogatja a magánerős lakás- és foghíjbeépítések mellett az emelet-ráépítéseket s a tetőtér-beépítéseket. A IX. kerületben újabb teret csak a kimondottan rossz állapotban lévő, fejújításra alkalmatlan, nagyon elöregedett épületek lebontásával lehet nyerni. A belső Ferencvárosban a százéves és a még idősebb házak és üzlethelyiségek dominálnak, a középső részen is a megközelítően hasonló korú épületek a jellemzőek. A kerület külső részén épült a főváros felszabadulás utáni első, József Attiláról elnevezett lakótelepe, amely maga is több mint harmincéves. Ferencváros nagyobbik része tehát a múltat idézi, az épületek felújításának, karbantartásának azonban a jövőt is szolgálnia kell. A tanács hosszú távú terveiben szereplő 43 háztömb rehabilitációjából ma mindössze három jöhet szóba, többre nem futja. A tanács idei 1 milliárd 26 millió forintos költségvetésének több mint a felét a lakóházfelújítások viszik el. A „maradék" jó részét a kerület csaknem félszáz tanácsi fenntartású intézményének működtetésére, állagmegóvására, fejlesztésére fordítják. Főképp az iskolák szorulnak nagyfokú törődésre. A kerület tizenegy általános iskolája közül nyolc matuzsálemkorú. (A Szamuelyi utcai például 120 éves, a Bakáts téri iskola pedig a közelmúltban ünnepelte fennállásának 150. évfordulóját.) Mindez azt is jelenti, hogy ezekben az épületekben elöregedtek a falak, meggyengültek a tetőszerkezetek, tönkrementek a vízvezetékek, sok helyütt az egész közműhálózat felújításra szorul, s bizony a régi tervezés, a belső területek kialakítása sem mindenben felel meg a mai követelményeknek. Törvényszerű tehát ezeknek az épületeknek a korszerűsítése, amelyet a tanács az egyik legfontosabb feladatának tekint. Nagy körültekintéssel láttak a felújításokhoz, amelyekbe bevonták az érintett intézmények vezetőit is, s ahol lehetőség adódott rá figyelembe vették a kéréseket. így alakítottak ki például a Szamuely utca 4/c szám alatti iskolában könyvtárat a korszerűtlenné vált gondnoki lakásból. Az utóbbi években az öreg iskolaépületek egymás után, azaz gyakran egyszerre ,,rob bannak le". Óriási gondot jelent ez a tanácsnak, hiszen csak a legsürgetőbb feladatokat számba véve is a munkálatok több mint kétezer gyereket érintenek. Mégis, minden nehézség ellenére a kerületben elérték, hogy csak délelőttös tanítás van, a váltott műszakra csupán ideiglenesen kényszerül egy-egy iskola. A tanács vezetői kénytelenek az égető feladatokat rangsorolni, ütemtervben rögzíteni, amelyet azonban módosíthat a véletlen, a váratlan hibák felbukkanása. Az idén például a Szamuely utcai iskola — amelyet néhány évvel korábban felújítottak — egyik szárnyát kellett lezárni, a hirtelen megroppant öreg födém életveszélyessé vált. Hasonló eset történt az ugyancsak évekkel korábban korszerűsített Mester utca 19. szám alatti iskolában, ahol a tornaterem mennyezetének vakolata lazult meg. S ha ezekhez a sürgető javítási munkálatokhoz hozzávesszük a tervben szereplő iskolák felújítását, a tanácsnak mintegy 200 millió forintra lenne szüksége, holott évi intézményfelújítási kerete alig haladja meg a 16 milliót, a karbantartásokra pedig csupán alig négymillió jut. Egy közelmúltbeli felmérés szerint az idén csak a „tűzoltási" feladatokra tízmillió kellene... Nyilvánvaló, hogy a tanács képtelen egyedül vállalni ekkora terhet. Az intézményvezetők ismerve-megismerve a súlyos gondokat, ha nem is örömmel, de megértéssel fogadják a kényszerű „kivételezést" az iskolák között. Ismerik a nehézségeket a helyi vállalatok, üzemek is, amelyek legtöbbje kérés nélkül is az intézmények segítségére siet. Az „Egy üzem — egy iskola" kapcsolat keretében szép eredmények születnek, a társadalmi összefogás felbecsülhetetlen értéket teremtett az utóbbi feljújítások során is: a Bakáts téri iskola korszerűsítése éppúgy példa erre, mint a nyár végére elkészülő Leővey gimnáziumé (amelynek 85 milliós költségéhez a Fővárosi Tanács negyvenmillióval járult hozzá.) A vállalatokkal, üzemekkel való kapcsolatoknak köszönhető, hogy az iskolák a legfontosabb karbantartási munkálatok egy részét — festés-mázolás, kőműves-és asztalosmunkák, villanyszerelés — önállóan végzik el. Számíthatnak a szülők és a gyerekek, nem utolsósorban pedig a pedagógusok segítségére is. A IX. kerületben több mint harminc éve nem épült új oktatási intézmény, mégis „születtek s születnek" új iskolák. Nemcsak a felújítások révén, hanem a meglévő intézmények ésszerű kihasználásával. A gyermeklétszám csökkenése itt is érezhető, néhány bölcsőde, óvoda létszáma olyannyira megcsappant, hogy nem volt érdemes fenntartani, így a tanács kettőt tagiskolává alakíttatott át a József Attila-lakótelepen, ahol nagy szükség volt újabb tantermekre. Úgy tűnik, a kerület vezetői a jövőben sem nélkülözhetik a hasonló, jobbítást szolgáló ötleteket, mert a pénzből nem lesz több, a gondok viszont szaporodnak. GYARMATI SZABÓ ÉVA 13