Budapest, 1988. (26. évfolyam)

7. szám július - Szalay Péter: Mint egy hatalmas forgószínpad

sítmény nagyszerű futópályáján, Magyarország legjobbjai az NDK kiválóságaival mérkőztek meg. Beindult a hatalmas sportcsarnok gépezete, egy nagyszerű körforgás, amelyért tényleg érdemes volt áldozni, sőt várni is. A „jegesek", azaz a jégkorongozók 1982. március 9-én vehették birtokukba — és dicsérhették attól kezdve — a pályát, tíz nappal utánuk pedig Markó Iván vezényletével a Győri Balett — túlzás nélkül világhírű — társulata. A balerinák még kis sem tették lábukat a küzdőtérről, amikor változott a szín, a Budapest Sportcsarnok kirakodóvásárnak és táncháznak adott otthont. Majd jött a búgó hangú Amanda Lear, akit 1982 áprilisában a kaucsuklabda európai mesterei, az asztalitenisz Európa-bajnokság résztvevői áltottak. Még a nyitás évében rendezték meg — ahogy mondani szokás — a Budapest Sportcsarnok összes termében a haematológiai kongresszust. S nem kellett sokat várni az első, itt megrendezett világbajnokságra sem, amelynek női kézilabdázók voltak a szereplői. Egy ország drukkolt Sterbinszky Amáliának, Nagy Mariann-nak és a többieknek, zúgott a Hajrá, magyarok!, de nem hiába, mert a nagyszerű csapat ezüstérmekkel „kidekorálva" hagyta el a küzdőteret. Hat év leforgása alatt nyolc-nyolc világ- és Európabajnokságot és egy Világ Kupa-tornát rendeztek meg — több-kevesebb sikerrel, bukás vagy szembetűnő kudarc nélkül — a Budapest Sportcsarnokban. A magyar szereplők egybehangzó véleménye szerint több mint csodálatos érzés a pompás pályán, a sokszor zsúfolásig megtelt lelátók előtt küzdeni a nemzeti színekért, hogy aztán a szurkolókkal együtt hallhassák, velük együtt énekelhessék a Himnuszt. Magyarország legszebb, eddig legnagyobb fedett sportlétesítményében, ahol hat év alatt több jelentős sporteseményt rendezhettünk meg, mint azelőtt három évtizedig összesen. A Budapest Sportcsarnokra — ez sem túlzás — felfigyelt az egész világ. Jó híre, gazdáinak udvarias és korrekt fellépése mindig is biztosítékul szolgál, és nem kis mértékben járult hozzá ahhoz, hogy elfogadta az ideszóló meghívást sok, „válogatós" világsztár is. Olyanok, mint például Tina Turner, a nosztalgiát ébresztő Manfred Mann's Earth Band, miként Dave Brubeck, Santana, Elton John, Chuck Berry, a Dire Straits, Nena, Deep Purple, hogy csak a legnevesebbeket említsük. Voltak, akik a világért sem vállalkoztak volna a koncerteken szokásos ráadásokra, mások viszont éppen ennek ellenkezőjével lopták be magukat a beat és a pop magyar rajongóinak szívébe. A Budapest Sportcsarnok vezetői szerint minden eddiginél nagyobb vállalkozásnak, keményebb próbatételnek számított az alig néhány hónapja, 1988 márciusában megrendezett műkorcsolyázó-világbajnokság. A verseny lebonyolításához, nem volt megfelelő az 1982-ben kipróbált és jól bevált műszaki park, ezért csaknem újjá kellett varázsolni a hűtőberendezéseket, a sajtóhelyeket, mi több, a jégkészítő masinák zavartalan közlekedésének biztositásáért az egyik kijáratot is átalakították. A jég művészeinek budapesti randevúja óriási sikerrel zárult, az amerikai Brian Boitano, a kanadai Brian Orser, a szovjet Besztyemjanova és Bukin, nem utolsósorban pedig az amatőr pályafutásától éppen Budapesten búcsúzó NDK-beli Katerina Witt bemutatója felejthetetlen emléknek számít mindenkinek, aki csak jegyet (bizony, nem éppen olcsó belépőt) váltott a világbajnokságra. ATLÉTÁK VILÁGFESZTIVÁLJA 1989-BEN A külső és belső felújítás várhatóan az 1990-es évek elejéig még elkerülhető, de addig jó néhány újabb világverseny és nagy koncert lebonyolítására készül a Budapest Sportcsarnok. Ha minden igaz, jövő márciusban minden eddiginél nagyobb, talán száznál is több nemzet képviselőit vonultatja fel újjávarázsolt küzdőterén a II. fedettpályás atlétikai világbajnokság. 1987 márciusában az Indiana állambeli lndianapolisban, a Hoosier Dome-ban igencsak magasra került a mérce, egy olyan sportcsarnokban, amelynek küzdőterén kényelmesen elférne a Budapest Sportcsarnok. A sportok királynőjének közelgő világfesztiválja eddig ismeretlen feladatok megoldását kívánja, amelyet a rendezésre vállalkozó Magyar Atlétikai Szövetség csak jelentős külföldi segítséggel, a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség több millió dollárra rúgó támogatásával oldhat meg. Szükség lesz a sportcsarnok minden szobájára, sőt, minden zugára, hiszen hétszáznál több újságírót, televíziós és rádiós kommentátort, fotoriportert és filmest kell fogadnia, kulturált munkalehetőségekhez juttatnia, miközben a sok országból érkező vendégsereget is mai mérce szerint kell kiszolgálni. Remélhetőleg ez a háromnapos verseny is hozzájárul majd jövőre az eddigieket felülmúló gazdasági mérleghez, merthogy 1982 óta a bevételek sohasem fedezték a költségeket. Erről is szólt Tábor István, aki a Budapest Sportcsarnok első, s eddigi egyetlen igazgatója. — Kiadásaink 1986-ban a 72 milliót is megközelítették, miközben bevételeink csak 49 millió forintra rúgtak, az arány tavaly sem változott sokat, 60 milliót költöttünk, 40,5 milliót inkasszáltunk — mondja. — Megrendelőink szerint drágák vagyunk, sőt, egyre drágábbak, s ezt, őszintén szólva, nem is cáfolhatjuk. Jelenlegi áraink szerint a Budapest Sportcsarnok a pincétől a padlásig egy napra legkevesebb 350 ezer forintba kerül, mégpedig ÁFA nélkül. Két-három éve beértük még napi 150-200 ezerrel, sajnos, az áramelkedések a Budapest Sportcsarnokba is „begyűrűztek". Voltak, s remélhetőleg lesznek is még nagy fogásaink. Egyszer, egyetlen napi bérleti díjként 10 ezer dollárhoz jutottunk... Tábor István csapatának létszáma mindössze 90-100 fő. A nagy rendezvényekre 150-200 fős kisegítő gárdát szerződtetnek, ahogy a különleges munkálatokhoz is. Alkalmi munkásaik között visszatérő segítőként szép számmal akadnak tűzoltók, katonák is, ugyanúgy markos élsportolók, nem utolsósorban pedig a Népstadion és Intézményeinek mobilizálható dolgozói. Érthető, hogy a Budapest Sportcsarnok nem nélkülözheti a „külsősöket", hiszen már a megnyitás évében 140 rendezvénnyel büszkélkedhetett, de még az eddigi leggyengébb esztendőben, tavaly is 120 napon át volt kisebb-nagyobb események színhelye az intézmény. — Kötelességeink közé tartozik számos magyar válogatott keret fogadása, edzéslehetőségeinek megteremtése — folytatja az igazgató. — Tavaly a jégkorongozók, a műkorcsolyázók és a gyorskorcsolyázók több mint 3000 órát edzettek pályáinkon — a nagyteremben és az edzőcsarnokban, s mindezért az érvényben levő rendelkezéseknek megfelelően még fizetniük sem kellett. Hasonló körülmények között labdajátékokra alkalmas edzőtermünket közel 2000 órára adtuk ki labdarúgóknak, kézi- és kosárlabdázónak, asztaliteniszezőknek és más sportág képviselőinek. A kihasználtság fokán, persze, egyre csak javítani szeretnénk, de ez már azért sem könnyű dolog, mert az eseménynapok mellett sohasem feledkezhetünk meg a készülődés és a levonulás napjairól. Minden nagy verseny, kulturális esemény, gála vagy show előtt legalább egy-két nappal megkezdődik a csarnok átformálása, s aztán, hogy „lemegy a függöny", máris kezdődik a visszavonulás, a bontás, s az új alapok lerakása. Olyan ez, mint egy nagy körforgás, körforgás egy hatalmas körcsarnokban. SZALAY PÉTER 11