Budapest, 1988. (26. évfolyam)

5. szám május - TÉKA

teka A főváros irodalmából ajánljuk DÖMÖTÖR TEKLA Táltosok Pest-Budán és környékén Legszívesebben jelen időben fogalmaznék, de nem tehetem, mivel kevesen élnek már azok közül, akikről Dömötör Tekla, a kiváló néprajztudós megemlékezik legújabb, posztumusz könyvében. A Táltosok Pest-Budán és környékén ugyanis csalóka cím, látszólag semmi köze a szerző mesterségéhez. Ám csak a kötet egy részében tér el ismert tárgyától, a néprajztól. A népi színjátszás Európában, A népszokások költészete, a Magyar népszokások írója ezúttal nem tudós néprajzkutatóként, hanem szépíróként és riporterként tette le a névjegyét. Könyvében felidézi ifjúsága emlékeit, s nem „hivatásos" memoáríróként, hanem lelkiismerete késztetésére tette ezt. Néprajzosként — mintegy a címet magyarázva — leszögezi: ,,Táltosnak a köznyelv mindenféle varázserejű lényt nevez... A pest-budai táltosok — ifjúságom nagy varázslói — természetesen nem harcoltak jégesővel, viharral, de mindenképpen megérdemlik, hogy táltosoknak nevezzük őket. Ezek is elhivatott, ihletett emberek voltak, ők is megküzdöttek a szellemi viharokkal és jégesővel." Táltosok azok — vagyis elhivatott emberek — tehát, akikre meghatottan emlékezik mint szellemisége, későbbi élete meghatározó részeseire. Egy vonatútra haza Franciaországból — ahová nyelvet gyakorolni utazott — és a kupéba betévedő Szerb Antalra, akivel ez a találkozás meghatározó barátságot eredményezett, az egyetemen a Kerényi Károly körül kialakult társaságra és Devecseri Gábor baráti körére. Mindez új oldalról, érdekfeszítően mutatja be a magyar értelmiség harmincas évekbeli gondolkodását, szellemi útkeresését. Könyvének egyik részében színes életképet fest a pesti egyetemi évekről, miniportrékat rajzol tanárairól. Megelevenedik ezeken az oldalakon a filléres gond napi szorítása s a két háború közötti fiatalság szellemi tájékozódása. Érdekes adatokkal szolgál Kerényi és Németh László egymástól való eltávolodásáról, a Thomas Mannt ért Kerényi-hatásról s a „főfoglalkozású barátnak" titulált Devecseri Gáborról. Természetesen hitelesen beszámol későbbi férjével, Dobrovits Aladárral való megismerkedéséről, a neves ókorprofesszor akkori munkásságáról. Saját munkáiról csak felületesen tájékoztat, azonban korabeli franciaországi naplójának felidézésekor „kibújik" belőle a majdani néprajzos. Megfigyelései már akkor és ott azt a pontosságot tükrözik, ami egész munkásságára jellemző. ,,Hangos, kissé részeg, felvirágozott és szalagozott július 14-i Párizsból indultunk et, katonaparádéval, hangos rádiókkal, gramofonok bömbölésével. Flandriában sehol sem jelezte egy zászló vagy egy hang, vagy akármiféle legcsekélyebb utalás sem, hogy nemzeti ünnep van. Kiskunfélegyházán van március tizenötödike — Abbeville-ben nem volt július 14. Hiába játszottak a Sorbonne diákjai középkori drámát a bergues-i templom aljában — a tájnak és a lakosságnak nem volt hozzá sok köze, talán azt is merném állítani, hogy semmi köze sem volt hozzá". Kötetének második részében portrékat találhatunk Ami a könyveimből kimaradt címmel. A naiv művészek között mutatja be a néhai parádi fafaragót, Asztalos Johákimot; erdélyi kalandozásai során kereste meg a kalotaszegi Vistán András Erzsébetet, a „versfaragót"; és népzenekutatói útja egyikén hozta össze a véletlen a lappföldi népművésszel, Lisa Johansonnal. Megismerkedett a szalántai „révülőkkel", Dallosékkal, Dráva menti „varázslókkal", amerikai — önkéntes szervezetbe tömörült — boszorkányokkal. Az utószóban — amelyben ikonográfiái kérdésekről értekezik — pedig valóban elemében van: néprajzi csemegéket közöl. Például: ,,A magyar falu nem ábrázolta a szenteket sem, inkább megvette a nyomatokat, üvegfestményeket. Nem ábrázolta az .alacsony mitológiát' sem, a lidércet sem, a szépasszonyt sem, az ördögöt sem — legföljebb elhárító, védő jelek, szimbólumok utalnak létükre... A magyar népművészet ezer éven át ábrázolt növényeket, virágokat, madarakat, de csak nagy ritkán jelenik meg az ember és a természetfeletti. Szívesen elmondják, hogy néz ki a Boldogságos Szűzanya, az édes Jézus vagy a lidérc, de nem ábrázolják". Végül is ezek miatt a néprajzi „kiegészítések" miatt érdekfeszítő Dömötör Tekla rendhagyó kötete. (Szépirodalmi Könyvkiadó) RÁCZ-SZÉKELY GYŐZŐ LÁSZLÓ-BENCSIK SÁNDOR Bosnyák téri színjátékok Ha statisztikát készítenénk napjaink gyakran használt szavairól, bizonyos, hogy a „piacot" az élmezőnyben találnék, a hazai és nemzetközi áruforgalmat felölelő szélesebb és a meghatározott területen folyó adásvételt kifejező szűkebb értelmében egyaránt. Az utóbbi jelentés, de az előbbi is, az idő messziségébe nyúlik, és állandó meghatározó eleme „az eladni-megvenni, ha csak lehet, minél nagyobb haszonnal". Országunk és fővárosunk egyik legizgalmasabb, szűkebb értelemben vett piacáról szól László-Bencsik Sándor műve, a Bosnyák téri színjátékok, mely az elmúlt téli könyvvásár egyik újdonsága volt. A szerző a harmincas évek nagy hagyományának nyomán a hatvanas, hetvenes esztendőkben kibontakozó irodalmi szociográfia egyik ismert művelője. A Magyarország felfedezése című, 1971-ben indult sorozatban látott napvilágot Történelem alulnézetben című könyve, melynek témája a munkásosztály. Ennek azonos című drámaváltozatával is találkozhattunk a színházban. Új művének pedig mintegy beharangozója volt a Piac című, nagy érdeklődést kiváltó tévéfilm. Mi késztette új könyvének megírására, amelynek zárómondata — hajdani költők szokására formázva — imígyen hangzik: ,,Kelt Budapesten, a Bosnyák téren 1981 szeptembere és 1987januárja között." A kötet személyes hangvételű nyitó fejezete szerint a paradicsombefőzés vitte el feleségével a Thököly út végén terpeszkedő piacra. Egyszerre megfogta a látvány: a szállítóeszközök sokasága, a zöldség- és gyümölcshegyek színpompája és a roppant vegyes, nyüzsgő embersereg. A vásárló ámulatát az új témára találó író érdeklődése váltotta föl. Minden nap kijárogatott hát a piacra, szorgosan fáradozva azon, hogy „a különös homály, ami az egész zöldséges-gyümölcsös szférát betakarja", felszakadjon előtte. Nemcsak a templom mögött portékáikat kínálgató csehekkel, lengyelekkel, az úgynevezett „kis KGST-vel" ismerkedett meg, hanem a csarnok életével, a kisstandosokkal, és ami a Bosnyák igazi arculatát megadja, a nagybani piaccal is. Azzal a világgal, ahová árad az áru szakadatlan. íme az író szavai: „Terjedelmes szövetkezeti táblák, kimért háztáji földek, veteményes kertek, kapa alá fogott telkek, fóliasátras parcellák, üvegházi ágyak ontják ide hét határ termését. " Rendre föltárul előtte, hogyan jön létre és honnan érkezik az áru, hogyan cserél többszörösen is és mennyiért gazdát, innen pedig hová megy tovább, gyakorta titokzatos utakon. Egyre inkább rájön, hogy a Bosnyák téri „nagybaninak" meghatározó szerepe van a fogyasztói árak alakulásában mind a hivatalos felvásárló szervek, mind a jól összekovácsolt üzérhad révén. Napról napra tisztábban látja, hogy mi a piac hét főbűne: ...„árdrágítás, üzérkedés, vesztegetés, csalás, táncolás, maffiózás, a vásárlók agyafúrt megkárosítása". A valóság mindennapos tanulmányozásának gyümölcse ez az ugyancsak vegyes műfajú kötet. A könyv mintegy százoldalnyi, Piac az egész világ című gerince jellegzetesen szociografikus, gondosan feltárja, elemzi és figyelmeztetően kiemeli a lényeget. Ebben az áru előállításától a kisfogyasztónak való eladásáig mindenről szó esik, sok-sok riasztó és ügyész után kiáltó adattal. Ebben a fejezetben találjuk meg a Bosnyák tér történetét is a középkortól napjainkig. A szociográfiai részt — a piac vegyes embertenyészetét és üzleti gyakorlatát festendő — a Trógerballada című riportnovellával, majd a Mutációk egy témára és a Bábszínház a piac alatt címet viselő, krimiszerű regénnyel keretezi. Ezekben László-Bencsik Sándor szépírói erényeit csillogtatja: a beszélgetés változatosságát, a leírások színességét, valamint a különféle rendű és szerepű alakok mozgatását. Ám éppen ezek jellemzésében szinte romantikus felnagyítást is érzünk, amelynek eredménye a szándékolt árnyaltság helyett inkább az egysíkúság. A szerző végül is mindenütt és mindig a jó vagy gonosz, a kihasznált vagy rafinált emberre talál. Arra is rájön, hogy a piac az élet része, s csak ezen belül és ezzel együtt lehet rendbe tenni a szénáját. A tisztességes, mindenütt mindig becsületesen dolgozó emberek közös munkájával. Ezzel a felismeréssel óv a korai derűlátástól és biztat a szükséges optimizmusra. (Magvető Könyvkiadó) FÉNYI ANDRÁS 45