Budapest, 1988. (26. évfolyam)

5. szám május - P. Muravjov: A titokzatos Petrovics

FÓRUM A titokzatos Petrovics Megvettem a Szojuzpecsatynál a Budapest 1988. I. havi számát, melyben a Legenda a halhatatlanságról című cikket közölték. Örülök, hogy az 1849. július 31-i, segesvári ütközetben titokzatosan eltűnt Petőfi sorsának kutatása ily mértékben foglalkoztatja a magyar közvéleményt. Szeretném, ha nem értenék félre soraimat; ha egy legenda elterjedésének okaival foglakoznak a kutatók, ha a szibériai levéltárak iratait tanulmányozva igyekeznek fényt deríteni a titokzatos Petrovics sorsára, ez még nem áltudomány. Oly nagymértékben hasonlított mind külsőleg, mind pedig belsőleg Petőfi Sándorra, hogy ezért sem szabad elutasítani a kutatók megállapításait. Szeretném felhívni figyelmüket cikkük néhány pontatlanságára. Ha a továbbiakban is hivatkoznak munkáinkra, kívánatos, hogy helyesen közöljék kutatóink nevét. Nem felel meg a valóságnak az „Alekszandr Alekszandrovics Petrovics magyar őrnagy és költő" alcím sem. Petrovics atyai neve nem Alekszandrovics volt, hanem Sztyepanovics! Az én nevem Pagirja, Z.A. Paskul a valóságban Paskuj, M. Parlani pedig M. Parlag. Valójában Manassest sohasem küldtük Burjátiába, mert tudtuk, hogy szélhámos, és nem kell erre a dokumentumra hivatkozni. Ez a hiba a szibériai tudósoktól származik. Azután azt írja, hogy a magyar szabadságharc 1949-ben volt, pedig valójában 1849-ben zajlott (lásd orosz melléklet). Elküldték nekem a Magyarság című lap másolatát, ebben 1940-ben s nem 1947-ben jelent meg Abonyi Ernő cikke, Szendrey Júlia a bécsi kamarilla és a nádor parancsára nyilváníttatta holtnak Petőfit címmel. Feltételezhetően mindezek nyomdai hibák. Tyivanyenko, Gyemin, Ozerov, Kovalj és más tudományos kutatók mellett Muravjov is elküldte nekem Petőfi barguzini sírjánál végzett kutatásainak eredményét, ezeket mellékelten küldöm Önöknek. Vaszilij Vaszilijevics Pagirja Munkács ul. Krasznoarméjszkaja 58/a 1988. február 20. Míg él az emlékezet A Bajkál című lap tisztelt szerkesztőségének Figyelembe véve Petőfi Sándor — Alekszandr Sztyepanovics Petrovics — le-Petöji Sundur feltételezett sírján lévő kereszt hozzávetőleges rajza hetséges barguzini tartózkodása és sírja vonatkozásában végzett munkájuk fontosságát, s azt, hogy a tetemet esetleg exhumálják, engedjék meg, hogy néhány adatot közöljek önökkel. Nem egy újabb változatról van szó, ezekből már így is van elég, akárcsak az ellentmondásokból és „fehér foltokból". Csupán azt szeretném elmondani, amit láttam, és amire emlékszem. A kiindulási pont vitathatatlanul M. K. Küchelbecker sírja kell hogy legyen. Erről a Bajkál 1985. 5. száma azt írta, „hogy senki sem tudja, a hét névtelen sírhalom közül melyikben nyugszik a dekabrista". A következtetés alapja, hogy „M. K. Küchelbecker jelenlegi emlékműve körülbelül a hiteles helyen található, a rejtélyes Petrovics sírjának keresése alkalmával kiinduló pontként szolgálhat". Ez a fölvetés reményt keltő, de nem meggyőző. Mielőtt M. K. Küchelbecker sírjának helyéről a végleges következtetést levonnák, s ennek alapján Petőfi eltemetésének helyét megállapítják, azt ajánlom, ismerkedjenek meg az alábbi adatokkal. Küchelbecker dekabrista barguzini sírjáról a fivéremtől, Alekszandr Treszkintől értesültem (ő Barguzinban járt középiskolába 1950-ben). A dekabrista sírjának megtekintésére két barátommal Uszty-Barguzinból a temetőbe mentünk 1952-ben. M. K. Küchelbecker sírját fakerítés övezte. A kerítésen belül magas fakereszt állott, mellette pedig a sírdombon feküdt M. K. Küchelbecker vas emléktáblája, melynek felső része ovális alakú volt. Nem messze M. K. Küchelbecker sírjától, alacsony vaskorlát mögött egy furcsa magas kereszt volt, vízszintes szárral. Úgy tetszett, szinte kilóg a fiatal zöld bokrok közül, erős „kezét" mintegy „ökölbe" szorítja, „fejét" pedig elfedi a bokrok zöldje. Nem látszott rajta rozsdásodás. Valószínűleg nagyon jó minőségű öntvényből készítették. A kereszt oszlopának átmérője körülbelül 150-180 milliméter volt. Az oszlopnál világosabb volt a színe (valószínűleg külön öntötték, és azután erősítették az oszlop mélyedésébe). A feszület magassága a föld színétől körülbelül 1800 milliméter volt. A feszület alsó „karja" alatti tábla feliratát nehezen lehetett kibetűzni, s ekkor figyeltem fel egy körülbelül 300x300 milliméter méretű fémtáblára, mely a feszület két „karja" fölött volt felfüggesztve a kereszt oszlopára. Rajta fehér festékkel az alábbi latin betűs feliratot láttam: Sándor Petőfi 1856 május Összehasonlítva a felső és a nyolcszögletű alsó tábla feliratát, arra a következtetésre jutottam, hogy a felső tábla az alsó rész feliratát ismétli. Ez a tábla körülbelül 500x300 milliméter nagyságú volt, rézdróttal felfüggesztve, rajta vörös festékkel orosz nyelvű felirat és az 1856-os dátum. (Úgy tűnt, nemrégen helyezték el itt, a festék még nem fakult meg, valószínűleg a rokonok vagy közeli barátok közül valaki gondoskodott a feliratról, emlékezvén Petőfi Barguzinba érkezésének századik évfordulójára.) Úgy éreztem, a felirat hibás. Nem egyezett minden a végződésekben. Nem értettem akkor, hogy lehet ugyanazon a kereszten egyszerre orosz és nem orosz nyelvű felirat, egy nem orosz és egy orosz családnév. De mikor ránéztem az elhalálozási dátumra (május), és ez azonos volt, úgy gondoltam, hogy a sírban két ember van eltemetve: az egyik orosz, a másik valamilyen külföldi származású. Ismervén a magyar költő és forradalmár nevét, (ma már) teljes valószínűséggel megerősíthetem, hogy a nyolcszögletű táblán a Sándor Petőfi 1856 május felirathoz közel álló szöveg volt, az alsó táblán: Alekszandr Sztyepanovics Petrovics 1856 május. 36