Budapest, 1988. (26. évfolyam)
4. szám április - Sárvári Márta: „...áll Buda még”
a gondokkal, jobb híján, úgy, ahogy tud, és gyakran egymás ellenében. Mert adott esetben más lehet az érdeke a Kommunális Beruházó Vállalatnak, amelynek fennhatósága alá a Dísz tértől délre húzódó terület tartozik, és más a már említett I. Kerületi Tanács műszaki osztályának, mely az attól északra húzódó várfalak kezelője. S e kettő mellé felsorakozik még az Ingatlankezelő Vállalat, mint a lakóházak gazdája, a kulturális tárca, mint a palota üzemeltetője, hogy a barlang-pincerendszerről ne is szóljunk, amelynek több gazdája és több kezelője is van. Azzal, hogy kitiltjuk, de azt is csak felemásan, a gépkocsiforgalmat a Vár területéről, a félmegoldásnál is kevesebbet tettünk. Ez ma már nem elég. A bajokat nem a megnövekedett forgalom, nem is a sokszorosára duzzadt terhelés okozza. Ezek csak tünetek. A bajok a mélyben, az ismert és ismeretlen barlangokban, mélypincékben vannak. És amiről nem tudunk? Az úgynevezett Nagy Labirintnak is csupán egy részét ismerjük, s még csak fel sem tudjuk becsülni a lakóházak alól a közterületek felé húzódó független, kis barlangpincék helyzetét. Esetleges beomlásuk magukat az épületeket és a köztük vezető utakat is veszélyeztethetné. Ki tudja ma megmondani, hogy milyen tényleges károkat okozott a karbantartás hiánya, a megnövekedett felszíni forgalom következtében fellépő dinamikus hatás és a fedőkőzet átázása, melynek a vári rekonstrukció után is lépten-nyomon tanúi lehetünk? Részadataink, részismereteink vannak. Lépésenként, apró részletekben dolgozunk, s ez nem is lenne baj, ha munkánk egységes, előre és alaposan átgondolt elképzelésbe illeszkednék. De ennek egyelőre híjával vagyunk. Pedig minden további ettől függ. A világörökségjegyzékébe felvett budai Vár és a Várhegy sorsa is. E nélkül csak a költővel együtt mondhatjuk: „...áll Buda még." Meddig? SÁRVÁRI MÁRTA Nem hiszem, hogy mindez szükségképp alakult így. Históriánk fejezetei tanúsítják, hogy a Várhegyen mindig erős, központi akarat munkált. Ez irányította már IV. Béla építkezéseit is, melyek védelmi jelleggel az elsők voltak ezen a területen, és amelynek egyes szakaszait a palota területén folyó ásatások tárták fel. Ugyanez az elv vezérelte későbbi korok építtetőit, akár a reprezentáció, akár az erődítés volt a szándékuk. így alakult ki folytonosan terjeszkedve és egymás fölé épülve az az egységes erődítmény- és támfalrendszer, mely évszázadokon át védte az itt élőket, de amely most az ember gondoskodására szorul. Nemcsak az úgynevezett Hajtogatott támfal van igen rossz állapotban, mely a Várszínház és a Sándor-palota előtt, egészen a Sikló-pálya támfalrendszeréig terjed, és amelyen több helyen is repedés látható, sőt, két pillére meg is hasadt, hanem a nagy rondellához északról vezető várfal mellvédjétől kezdve, melynek egy része leszakadással fenyeget, az Erdélyi bástyán át egészen az Ybl Miklós által épített támfalakig mindenhol sürgős beavatkozást követelnek. Lesz-e minderre elég pénz, és ki irányítja, fogja össze a munkálatokat, ha egyszer mégiscsak megindulnak? Ki végzi el a nélkülözhetetlen üregkutatásokat? A Várhegy alatti, részben összefüggő, részben különálló, csaknem nyolc kilométer hosszú barlang- és pincerendszer jelentős mértékben alakítja a hidrogeológiai viszonyokat. Mi lesz a középkori várfalakra is épült Várbazár sorsa, melynek rohamosan romló állagát a laikus is észreveszi, és ami már olyan mértékben károsodott, hogy ésszerűtlenné tesz minden ideiglenes toldozást?
