Budapest, 1988. (26. évfolyam)

3. szám március - Kiss Károly: Egy legenda nyomában

az Oroszországba visszatérő cári seregek? Ebből következik a másik problémakör: helyes-e az a föltételezés, hogy a szovjet le­véltárakban még számos föltáratlan, 1849-ből származó orosz és magyar dokumentum lappang? Balajthy, miután megismerte a szibériai Petőfi-legenda koráb­bi hazai sajtóelőzményeit, mindjárt rájött, hogy az állítólagos sír­ról való polémia vajmi kevés eredményt hozhat. E föltételezésről csak akkor lehet érdemben vitatkozni, ha előbb tisztázódik: voltak-e magyar hadifoglyok? Első dolga volt tehát leveleket írni néhány gondosan kiszemelt szovjet levéltár vezetőjéhez, kérve őket, szíveskedjenek tájékoz­tatni őt, mármint Balajthyt, hogy őriznek-e intézményükben 1849-ből való magyar vagy magyarországi vonatkozású iratokat. Közbevetőleg, amíg a válaszokat várta, annak is utánajárt, hogy a hazai közgyűjteményekben találhat-e valamilyen ismeretlen do­kumentumot. Szerencséje volt: rögtön meglelte Az oroszországi seregek 1849-ben a magyar lázadók ellen folytatott hadi tevé­kenységének leírása című jelentést, amely a szentpétervári hadü­gyi nyomdában készült 1851-ben. E beszámolóban elolvashatta a segesvári csata rövid leírását is. Ennek utolsó bekezdésében ez áll: , Július 31-én az ellenség nyolc ágyút, négy lőszerkocsit, két zász­lót, sok tűzfegyvert vesztett. Zsákmányunk lett Bem parancsnok kocsija, irattára és hadtápfelszerelése. " Tehát Balajthy előtt is megjelent az elveszett nyikorgó hadisze­kér, rajta Bem tábori levéltára... Váratlan fordulat 1986 nyarán: Balajthy levelet kapott a Szov­jetunió Minisztertanácsa Levéltára Főigazgatóságától. Érdemes közzétenni teljes szövegét: ,,Tisztelt Balajthy elvtárs! A szovjet archívumokhoz intézett azon kérésével kapcsolatban, amely Pe­tőfi Sándor föltételezett sorsának megállapítására vonatkozik, közöljük, hogy a Központi Állami Hadtörténeti Archívumban megvannak az ön levelének függelékében említett, az orosz had­sereg 1849-es tevékenységére vonatkozó anyagok, valamint a ma­gyar hadifoglyok hiányos névsorai. Ezeket a dokumentumokat tanulmányozás céljából az ön rendelkezésére bocsáthatják." Alá­írás: E. M. Kozsevnyikov, a Szovjetunió Minisztertanácsa Levél­tári Főigazgatóságának helyettes vezetője. A legfontosabb két kérdés tehát egycsapásra tisztázódott, s mi több, a levél írója mintegy felajánlotta, tessék, itt vannak az ira­tok, a Petőfi-kérdés tanulmányozásának nincsen akadálya. Ba­lajthy ekkor már tökéletesen eligazodott a Petőfi-titok hazai iro­dalmában, utánajárt minden korábban megjelent cikk adatainak, s mellesleg arra is jutott ideje, hogy tanulmányozza Szendrey Jú­lia levelezését és második házasságának körülményeit. Ekkor már levélismeretségben volt Tyivanyenkóval; Ulen-Ude és Budapest között sokszor megfordult a posta, Balajthy minden elérhető, fontosnak vélt dokumentumot elküldött a szovjet kutatónak, ugyanakkor ők is rendszeresen tájékoztatták újabb eredményeik­ről. Ekkor már abbahagyta filmes tevékenységét. Immár csak a Petőfi-kérdés tisztázásának szentelte minden idejét. Nem tudta még, hogy az igazi akadályok csak ekkor kezdenek majd föltor­nyosulni előtte. Ő ugyanis fejébe vette, hogy dokumentumfilmet készít a szibériai Petőfi-legendáról. Nem akart fölfedezést tenni, a tudományos kutató mezében sem óhajtott tetszelegni, csupán a föltételezés rekvizitumait szerette volna filmre venni. Franz Kaf­ka tollára illő történet kerekednék ki Balajthy idevonatkozó ki­terjedt levelezéséből. A szibériai fonal Tyivanyenko és Gyemin jóvoltából Balajthy arról is értesült, hogy a Szovjet Tudományos Akadémia ulen-udei kirendeltsége — már 1985-ben! — levélben kérte az MTA elnökségét, küldje­nek ki a helyszínre magyar szakembereket, hogy elsősorban Bar­guzinban közösen tanulmányozhassák, egyáltalán hitelesnek tekinthető-e Petőfi szibériai fogságának története. Balajthy sze­rint a szovjet kutatók mindmáig nem kaptak választ levelükre. ,,Csináld akkor, Balajthy! — mondtam magamban. — Kilin­cseltem mindenfele, minisztériumban, filmgyárban. Mindhiába. A hivatalok csak labdáztak velem, semmiféle anyagi segítséget nem kaptam." Fölsorolni sem tudja, hány helyen utasították el. Végül is dr. Csehák Judit, akkori miniszterelnök-helyettes asszony, közbenjárására az Innovációs Bank adott százezer fo­rintot a további kutatások céljára, és egy moszkvai, illetve ulen­udei út költségeire. Vállalatok is segítették: a Savaria Cipőgyár kiutalt ötvenezer forintot, a Graboplast bőröndöket, válltáskákat adott a tervezett héttagú forgatócsoportnak. A Tisza Cipőgyártól lábbeliket, a BRG-től egy diktafont kaptak a vállalkozáshoz. A MALÉV vezetősége néhány utazótáskával járult hozzá a munká­hoz. Ami lényeges: az elkészítendő film úgynevezett utómunkála­taira a Magyar Szinkron és Video Vállalattól kapott ígéretet 300 ezer forint erejéig. A MAFILM 100 ezer forint kölcsönzési érték­határig technikai fölszerelést ajánlott föl Balajthynak. Tyivonyenkóék már 1987 nyarán is várták, de csak télen indul­hatott el, miközben a szovjet filmesekkel is kapcsolatot teremtett az együttműködés reményében. A levéltárakkal kialakított kap­csolata kedvező eredményeket hozott: további öt szovjet archí­vum értesítette, hogy van anyaguk az 1849-es magyarországi had­járatról, s ennek tanulmányozására lehetőséget is adnak, ha erre valamelyik magyar intézmény megbízásából jelentkezik náluk. Balajthy mögött senki nem áll, nem tartozik ő semmiféle tudo­mányos intézményhez, ahol pecsétekkel hitelesíthetnék ráter­mettségét és tisztességét. E mozzanat is az abszurditások világát idézi: jön egy ember, aki jó ösztönnel fölismeri, merre kell halad­ni; Budapesten is megsejti, hol keresse Bem hadiszekerének irata­it, még sincs rá mód, hogy elmélyedjen bennük. Arra is rádöb­ben, hogy a hadifogolykérdés tisztázása kulcsfontosságú, s fölté­telezése fényesen igazolódik, mégsem nézheti meg ezeket a hiá­nyosan is izgalmas névjegyzékeket, mert senki nem áll mögötte. Sem történész, sem irodalomtörténész diplomája nincsen, követ­kezésképp szóba se állnak vele a hazai tudományok fölszentelt papjai. Két moszkvai levéltárban azért megmutatták neki az áhítva ke­resett dolkumentumokat. Egyebek között saját szemével láthatta a Bem-féle irattár szépen rendezett csomóit: bennük megpillant­hatta Kossuth és Görgey leveleit. A hadifoglyok listáját is szem­ügyre vehette. Tolmácsolásokkal Moszkvában tanuló magyar di­ákok segítettek neki. Azt már csak mellékesen említi, hogy munkatársával, Szirti László filmessel milyen körülmények közt kelt útra. Mindössze 150-150 rubel volt a zsebükben, vagyis a szokásos turistaellát­mány összege. Hiába szerzett 40 ezer forint OTP-kölcsönt, egy kopejkát sem válthatott be itthon, mivel utazásuk magánkirán­dulásnak minősült! Ismét egy abszurditás: Balajthy Andrásnak nincsen meghatalmazása arra, hogy Petőfi ügyében elutazzon Moszkvába, majd Burjátföldre. De hadd ne fűzzem tovább a szót: végül is eljutottak a Petőfi­legenda színhelyére. Úgy tetszik alighanem élete egyik legna­gyobb élménye volt, ahogy ott fogadták őket. A pártbizottság vendégházában kaptak szálláshelyet, és az akadémia vendéglőjé­ben étkezhettek. Fogadták őket az autonom köztársaság vezetői, s az ulen-udei szellemi élet legjobbjaival is találkozhattak. Mert a Bajkál mentén élő népek emlékezetében sokkalta mélyebben él a Petőfi-legenda; bizonyosak benne, hogy a magyar költő ott élte le utolsó éveit. Burjátföldön nagy terveket szőnek. Ha kedvezőbbre fordul az időjárás, úgy hírlik, exhumálni szeretnék a rejtélyes barguzini sír halottját, akiben Petőfi Sándort sejtik. A nagy hírű moszkvai Akadémiai Antropológiai Intézet munkatársai fölajánlották, hogy Geraszimova vezetésével elvégzik az arcrekonstrukció mű­veletét is. Hogy milyen eredményre jutnak? Elképzelni sem tudom. De az bizonyos, hogy egy Petőfi­legenda nyomán jutottunk el a szabadságharc ismeretlen doku­mentumaihoz. Föltárásukkal talán megoldódnék a Petőfi-titok is? KISS KÁROLY 36

Next

/
Thumbnails
Contents