Budapest, 1988. (26. évfolyam)

3. szám március - Nyíri Éva: „Azért a víz az úr?”

„Azért a víz az úr?" Régészeti leletek tanúsága szerint Budapest ősidők óta lakott terület. Az a tény, hogy a Kárpát-medencének csaknem a közepén, az Alföld és a középhegységek érintkezési vonalánál, a keletre és nyugatra vezető természetes útnak a Duna két szigete között összeszűkülő, átkelésre alkalmas helyén fekszik, már legalább két évezrede ide vonzotta az Pedig a fővárosunk mai területén kialakult apró településeket óriási veszély fenyegette: az időről időre törvényszerűen bekövetkező, pusztító dunai árvizek. Csak a legnagyobb, az 1838-as katasztrófa döbbentette rá a város vezetőit s az ország lakosságát egy minden addiginál hatásosabb, átfogó jellegű ármentesítés szükségességére. Ám egy dolog a felismerés, más dolog a tett. Pest város tanácsa is csak a két szabad királyi város — Pest, Buda — és Óbuda mezőváros egyesítése után, az 1870-es években látott hozzá a várost védelmező gátrendszer kiépíttetéséhez. Ettől kezdve a századfordulóig, ma is lenyűgöző méretű munkálatokat végeztet el az állam támogatásával: szabályozták a Duna fővárosi szakaszát — miáltal megszüntették a jeges árvíz közvetlen veszélyét; a folyam partszakaszain fokozatosan kiépítették az évezredenként egyszer fenyegető jégmentes árvizek ellen is kellő biztonságot nyújtó védvonalat — jórészt a városképet is előnyösen befolyásoló rakpartok formájában. Ez utóbbi során a partfalakat a várható legnagyobb árvízszint fölé emelték, a mögöttes területeket pedig — amennyire a beépítettség lehetővé tette — feltöltötték. Hét-nyolc évtizedre biztosították ezzel a főváros akkori közigazgatási határai között a dunai ármentesítést. Aztán jött 1950 és vele a közigazgatás átszervezése, amikor is Budapesthez hét várost és 16 nagyközséget csatoltak. Ezzel a főváros területe több mint kétszeresére, az 51,5 kilométer hosszú árvízi védvonal pedig 83,5 kilométerre növekedett. Csakhogy az idecsatolt települések gátrendszerei — amelyeket jórészt a helyi ármentesítő társulatok építettek — hiányosak, elhanyagoltak voltak; magasságuk nem érte el az árvízszintet! Nagy-Budapest megalakulása tehát nagyarányú minőségi visszaesést eredményezett az árvízvédelem rendszerében. Az azóta eltelt majd négy évtizedben sok minden történt: a Nagy-Budapesthez csatolt települések bekapcsolódtak a főváros vérkeringésébe, számtalan ipari üzem, hatalmas lakótelepek, városközpontok épültek, jelentősen fejlődött a közüzemi hálózat és az infrastruktúra, a lakosság száma ugrásszerűen megnőtt. Az árvízvédelmi gátrendszer korszerűsítése azonban elmaradt e nagyiramú fejlődéstől. Úgy alakult, hogy a fokozott iparosítás éveiben az árvízvédelmi művek fejlesztésére kevesebb pénz jutott a szükségesembereket. Meggyőző bizonyítékait adták ennek az A quincumban, Óbudán és a Március 15. téren feltárt, az 1. században keletkezett római települések és erőd romjai. A leletek földrajzi elhelyezkedése egyben arról tanúskodik, hogy elődeink a folyó mentén telepedtek meg a legszívesebben. Hátuk mögött a nagy víz biztonságot ígért. nél. Emiatt a peremkerületek védelmét, biztonságát csak kisebb költségű helyi beavatkozással — legtöbbször csupán a közvetlenül veszélyeztetett területeken végzett feltöltésekkel — lehetett fokozni. A puding próbája az, ha megeszik — állítják az angolok. Nos, Nagy-Budapest árvízvédelmének próbája a példátlanul hosszú ideig tartó, 1965-ös nyári árvíz volt, amikor a sikeres védekezést csak hatalmas társadalmi és anyagi erők mozgósításával lehetett elérni. Maga a védekezés is óriási anyagi terheket rótt a főváros költségvetésére, és az árvízvédelemben részt vevő vállalatokra; ráadásul a mélyfekvésű partmenti területeken lévő gyárak kényszerű üzemszünete is sok millió forintos károkat okozott a népgazdaságnak. Víz alá kerültek a gáttal nem védett, úgynevezett hullámtéri területek is — köztük a Római-part és a Kossuth Lajos üdülőpart — s emiatt 660 családot kellett kitelepíteni. Átfogó jellegű védvonal-fejlesztésre — pénzügyi fedezet hiányában — ezután sem kerülhetett sor, bár az árvízvédelem távlati tervei 1961-ben elkészültek. E terv a fejlesztési feladatok közül a III. kerület (Békásmegyer—Csillaghegy-Római fürdő) 408 hektáros árterületi részét és az árvízvédelmi gáttal nem védett Római-part megbízható ármentesítését sorolta az első helyre. Ezt a jókora és jelentős hányadán beé-25