Budapest, 1988. (26. évfolyam)

3. szám március - Kelecsényi Gábor: Az árvízi hajós

nek alapeszméje, hogy bizonyos jogokat csak a vad önkény vehet el az emberektől. Ilyen, például, hogy senki más önkényétől ne függjön, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő legyen és iparkodása szerint szabadon boldogulhasson, gyarapodhasson. Tollhegyre tűzi benne a magyar társadalom fonákságait, szégyenteljesnek bélyegzi a nemesi kiváltságokat, hiszen „minél több szabad, jussokkal bíró tagból ál! egy nemzet, annál hatalmasabb. " És szinte már lázításnak számít bíztatása: „Paraszt! törüld le könnyeidet; a nemzet nemesb részének jobb érzésében derül hajnal; az idő érik, s eljő a kor, midőn törvény néked is emberi tétedhez s érdemedhez méltó sorsot ád!" 150 ÉV Bécs és ott is Metternich egyre nagyobb gyanakvással figyelte működését. Széchenyi biztatására Magyarországon is birtokot vásárolt, s így jogot nyert szűkebb hazáján, Erdélyen túl a pozsonyi főrendi táblába való belépésre. Kiváló szónoki képességei révén mindkét helyen az ellenzék vezéralakjává emelkedik, távolodik Széchenyitől, és közeledik Kossuthoz. Szövetségesre lelnek egymásban a sajtószabadságért folytatott harcban. Az Országgyűlési Tudósítások mintájára rend„...meg kell vallanom, így, veszélytől és borzalmaktól körülvéve érzettem, miszerint ily helyzet s ily munkásság elemem; fejemet tisztábban fontolónak, véremet nyugodtabban folyónak s inaimat erősebbnek talán soha sem éreztem. " Annál inkább kellett éreznie a másik veszélyt, amikor szinte még be sem fejeződött az elemekkel folytatott csatája. Közölték vele, hogy tartsa magát távol az árvíz következményeinek felszámolásától... Évek óta tartó pöre háromévi börtön kirovásával fejeződött be. Ennek egy részét a budai Várban, majd szembaja miatt az ausztriai Gräfenbergben töltötte le, ahol nemrégiben állította fel Priessnitz híres hidegvíz-gyógyintézetét. Hazatérve, Dombormű a Ferencesek templomának falán Jobb oldali, fölső képünkön a Bomba (ma Batthyány) tér az 1876. évi „kis" árvíz idején A jobb oldali, alsó képen árvízkárosultak mentése szeresíteni akarta a Kolozsvári Tudósításokat, s éjjelente Wesselényi maga nyomta kősajtóján felgyűrt ingujjal a gyorsírók által készített kéziratokat. E törvénysértésért és a Szatmár megyei gyűlésen az örökváltság dolgában mondott beszédéért pörbe fogták. Védelmére barátja, Kölcsey Ferenc vállalkozott, akinek azonban — Szinnyei József szavaival — ,,e nagyszabású, valóban klasszikus politikai vádirat annyira kimerítette erejét, hogy 1838. augusztus 24-én meghalt". Ez nem egészen fél évvel Wesselényi életének legismertebb eseménye, a nagy pesti árvíz után történt. Ekkor vált az árvízi hajós — Jókai megfogalmazásában — „nemzetünk történetének óriásává". E napokról Wesselényi így emlékezik: 1844-ben, megjelent másik műve, a Szózat a magyar és szláv nemzetiségek ügyében. Szembaja nem hogy javult volna, hanem egyre jobban súlyosbodott — és végül is vaksággal végződött. így a 48-as eseményekben már nem nagyon vett részt, különösen mikor Kossuth tizenegy előszobázás után csak kurtán-furcsán fogadta. Szeptember végén még 500 lőfegyvert, kardot és szuronyt küldött a zilahi alispánnak, aztán visszatért Gräfenbergbe. Ott sokat betegeskedett, s végül 1850 áprilisában családjával együtt hajón visszatért Pestre. A fedélzeten átfázott — hol is tölthette volna máshol az idejét! — s útrakelése után egy héttel, 1850. április 21-én tüdőgyulladásban meghalt. KELECSÉNYI GÁBOR 24