Budapest, 1988. (26. évfolyam)

3. szám március - Tarr László: „S tengert láttam, ahogy kitekinték”

Köznapi nyelvre lefordítva az adatok azt jelentik, hogy a Terézvárosban (amelybe a később belőle kivált mai VII. kerületet, Erzsébetvárost is bele kell számítani) majdnem öt és félszer annyi ház dőlt össze, mint a Belvárosban, a Józsefvárosban ez az arány 7:1, a Ferencvárosban meg éppenséggel 8:1 volt. Merésznek mondható-e a logikus következtetés, hogy az áldozatok hivatalosan 154-ben regisztrált számát is ebben az arányban kell felosztani az előkelő és a külvárosi kerületek között? Nemcsak az adatok igazolják ezt a feltevést, a kortárs tanúk feljegyzései is utalnak — mintegy a 150 ÉV sorok között — a szerencsétlen külvárosiak mostoha sorsára, elhagyatottságára. Trattner János, például, így írt a külvárosiak tragédiájáról: „Irtóztató volt, amit láttam. Sokkal irtóztatóbb, amit másoktól, kik az alsó külvárosokból jöttek, hallottam... Ezek egészen víz alatt vannak, úgy, hogy (a víz) a többnyire alacsony házak tetejéig ér." Ki tudja, hányan pusztultak el nyomorultul és nyom nélkül a koporsóvá vált összedőlt vagy tetejükig elöntött viskókban? A szörnyű árvíz történetének alapos és részletes feldolgozásaiban mindeddig aránylag kevés szó esett az ártatlan áldozatokról. Ideje az emlékezés mécsesét meggyújtani — ha csupán jelképesen is — elenyészett, jeltelen sírjukon. Rettenetes volt a nagy árvíz pusztítása, meghajtjuk fejünket a veszedelemből mentők hősiessége előtt — de ezek a védtelen, gyámoltalan nők, férfiak és gyermekek is méltók arra, hogy kegyelettel felidézzük emléküket. TARR LÁSZLÓ 11:1H M\U\ linviti A színház tere 1838-ban A játékszín piac az árvíz idején A/. 1838-as nagy pesti árvíz 22