Budapest, 1988. (26. évfolyam)

3. szám március - Tarr László: „S tengert láttam, ahogy kitekinték”

150 ÉV „S tengert láttam, ahogy kitekintek" Százötven évvel ezelőtt, januártól márciusig seregestül jártak a pesti és budai polgárok a Duna partjára — jeget nézni. Többnyire aggódva, néha megnyugodva nézegették a Dunát, aszerint, amint a vízmérce többet vagy — néha — kevesebbet mutatott. A pestiek a budai oldalt is kémlelték, ahol a part menti, alacsonyabban fekvő városrészekben csónakon közlekedtek az utcákon az emeletek magasságát érő vízben. A budaiak meg a pesti oldalon épülő parti gáton sürgölődő embereket, homokkal, trágyával a töltésre hajtó szekereket figyelték — egyik-másik kíváncsi még a távcsövét is előkereste, hogy jobban lásson. Március 13-án — egy keddi napon —, dél tájban éppen a bizakodás érzése kerekedett felül a parton ácsorgó pesti nép szívében. A jég töredezni kezdett, és lassan megindult lefelé. De a remény csalókának bizonyult: a jég csakhamar összetorlódott, és hatalmas torlaszt emelve mint duzzasztógát nyomta vissza a Duna vizét a két város partjai felé. Este kilenc óra után a harangok zúgása tudatta a pesti Belváros lakóival, hogy a Duna átcsapott az ideiglenes, sebtében emelt gáton. A víz nem erőszakosan rombolta szét a töltést, hanem egyszerűen gyorsabban emelkedett, mint a gát. A gátépítők feladták a harcot, nem volt már mit tenni: leugráltak a sárrá vált töltés koronájáról és szétszéledtek. A víz pedig elindult a Vigadó mellett be a városba, végig a Váci utcán, és sorra elárasztotta a Belváros utcáit. 20