Budapest, 1988. (26. évfolyam)

3. szám március - Müller Tibor: Beszélgetés Budapestről Iványi Pál tanácselnökkel

ha feltételezem, hogy ön mérnök létére műszaki érdeklődésű, és talán ezért is került a Fővárosi Tanács élére? Egyáltalán, tetten tudja érni azt a pillanatot, amikor a csepeli műszaki értelmiségiből politikus lett? — Igen. Az autógyárban dolgoztam, amikor a pártbizottság politikai főiskolára javasolt. Természetesen a dolog nem ért teljesen váratlanul, hiszen, amikor csak tehettem, addig is érdeklődtem a közügyek iránt, mint kommunista részt vettem minden olyan társadalmi tevékenységben, amihez hozzáfértem. De nem hivatásszerűen. Az ajánlat elfogadásában nem játszott jelentéktelen szerepet, hogy mindig is érdekelt a politikatudomány. Ezt most, persze, ne úgy értse, hogy amikor beiskoláztak, pontosan tudtam: ha eredményesen végzek, hivatásos politikus lesz belő,,A városvezetésnek évszázados, jó hagyománnyal vannak Budapesten. Ez átöröklődik. Az itt dolgozó emberek többsége felkészült, tapasztalt, munkáját magas színvonalon ellátni képes szakember" lem. Annyi azonban feltétlenül igaz, hogy nem volt tőlem idegen a gondolat. És amikor végeztem, választanom kellett. — Miért döntött a hivatásos politikusi pálya mellett? Úgy tudom ugyanis, hogy ön nem volt rossz mérnök. Kollégái legalábbis ezt állítják. — Látja, ennek utólag is örülök. Ami pedig a döntésem okát illeti, remélem elhiszi, hogy nem valamiféle karriervágy fűtött. Úgy hittem, hogy gyári élményeimmel, műszaki tapasztalataimmal és gondolkodásmódommal jó eséllyel lépek egy tágasabb küzdőtérre. Többet tudok használni, nagyobb lesz a mozgásterem. — Ebben — gondolom — nem kellett csalódnia. Más vonatkozásban sem bánta meg a döntését? — Nem lenne igaz, ha azt állítanám, könnyedén rábólintottam annak idején az ajánlatra. Vívódtam, gyötrődtem, és persze voltak álmatlan éjszakáim. Nem kockázatmentes az ilyen pályamódosítás. Végül is a biztos — talán szerénytelenség nélkül mondhatom — ígéretes egzisztenciát kellett föladnom az — akárhogyan is vesszük — ismeretlenebb jövőért, amely nem ígért könnyű előremenetelést. De miután kimondtam az igent, már nem töprengtem. Nem vagyok múltba révedő alkat. Inkább a tények, számok embere. A múltat értelmezni kell, de megváltoztatni nem lehet. A kérdésre a válasz tehát: nem, nem bántam meg, de voltak, s nyilván lesznek is, nehéz periódusok. — Voltak kudarcai? — Kisebbek és nagyobbak egyaránt. Precíz mérleget erről nem csináltam. Korai lenne, időm sincs rá! — Szóval, nem szokott rágódni a múlton? — Ha ezt a kérdést úgy kell értelmezni, hogy könnyen túlteszem-e magam a balsikereken, akkor határozott nemmel válaszolok, de nem süppedek bele a szomorúságba. Az embernek mindig van újabb lehetősége. Ha van időm rá, jól alszom. — Pedig önnek legalább kétmillió kritikusa van. — Nézze, nem vagyok mimózalélek. Ki szereti, ha az orrára koppintanak, vagy ha beolvasnak neki? De, bizonyára a műszaki előéletemnek köszönhetően is, nem a sértődöttség az első reakcióm, hanem a vizsgálódás, az elemzés. Nézzük meg, mi az igazság, az ok-okozati összefüggés, hol kell változtatni? És persze a tények nálam mindig többet nyomnak a latban, mint az érzelmek. Tudom tolerálni a kritikát, miközben azért megvisel. Főként, ha igazságtalan. — Ön nagy apparátussal dolgozik. Milyen a stábja? Nem kellett új seprőként működnie? — Nem. Ezt határozottan állíthatom. A városvezetésnek évszázados, jó hagyományai vannak Budapesten. Ez átöröklődik. Még akkor is építeni lehet az alapokra, ha az idők folyamán a tanácsi munka,mint napjainkban is, nagy átrendeződésen, átalakuláson megy keresztül. Az itt dolgozó emberek többsége felkészült, tapasztalt, bizonyos területeken munkáját magas színvonalon ellátni képes szakember. Nélkülük moccanni sem tudnánk. Valamit még hozzá kell tennem: a tanácsi munka elég rosszul fizetett tevékenység. Egyenesen hajmeresztő feltételezés a meggazdagodás, vagyonosodás kecsegtető lehetőségét látni benne. Éppen ellenkezőleg, bizonyos lemondás és megszállottság nélkül nem megy a dolog. Ez tőke. A tanácsi munka tőkéje, amit, persze, nem lehet a közgazdasági törvények szerint sem büntetlenül fogyasztani. — Nagyon szemléletesen fogalmaz. És ha már tőkét említett,