Budapest, 1988. (26. évfolyam)

3. szám március - Müller Tibor: Beszélgetés Budapestről Iványi Pál tanácselnökkel

lószínűleg nem árt, ha szereti szűkebb környezetét. Önnek ezzel nem volt sok baja. Hiszen itt, Budapesten született. — Ez igaz. Itt születtem 1942-ben. Vagyis itt anyakönyveztek. Ám szüleim még egészen kisgyermek koromban vidékre költöztek. Édesapám 1945-ben meghalt, nevelőapám kereskedő volt. Feltehetően a körülményei szabták meg, hogy Nagykanizsára költöztünk. Középiskolába már Sopronban, egyetemre pedig a Budapesti Műszaki Egyetemre jártam. Ilyenformán fiatal éveim nem jelentéktelen részét vidéken töltöttem. Ami pedig a kötődést illeti, nem tartom feleslegesnek még a hivatali munkában sem a lokálpatriotizmust. Kétségtelen, lehet ügyeket jól intézni, fontos kérdésekben dönteni, egy városért dolgozni anélkül, hogy az embernek bepárásodna a szeme. De a vonzódás egy adott környezethez, emberekhez, épületekhez — biztosan szükséges. Adhat valamilyen többletet, tartalékot minden időre. Egyébként, baráti körömben szenvedélyes „budapestészek" is vannak, és meg nem állhatnék előttük, ha nem fűzne nyilvánvaló ragaszkodás a fővároshoz. — Ha már a családja szóba került, mondana valamit az édesanyjáról? — Varrónő volt, ma nyugdíjas, és van egy öcsém, Szentendrén él. — Szép hely. Főként azért, mert gondot visel a múltjára. Budapest is azért szép, mert szintén őrzi a múltját. És ez nagyon sok pénzbe kerül. Ön valamiféle tudathasadásos helyzetben van. Egyfelől mint fővárosi, mint szenvedélyes lokálpatrióta ragaszkodna minden régi lámpaoszlophoz, kapuboltozathoz, rácsos ablakhoz. Mint tanácselnöknek azonban az utóbbi időben fogához kell vernie a garast. Nem irigylem érte. — Szerintem a városvédő mozgalom olyan erőtartalék, biztonsági forrás, amelyre égetően szükség van. Igaz ez akkor is, ha néhány aktuális gyakorlati kérdésben vitáink vannak. Ha olykor — látszólag — ölre megyünk. A városvédő mozgalom az élő lelkiismeretünk. Nem arról van szó, hogy egyszerűen felhívja a figyelmet az anomáliákra, a pusztuló értékekre, az elodázhatatlan tennivalókra, amelyek a város arcának, identitásának megőrzéséhez tartoznak, hanem arról is, hogy ez nemcsak föipanaszló, hanem mozgósító és mozgósítható erő is. Az alapkonfliktus nem a tanács és a szenvedélyes városvédők között van, inkább vágyaink és lehetőségeink között. Jó lenne gazdagabbnak lenni! — Egyénenként és együttvéve. Milyen igaz! És mert ilyen a helyzet, tatán nagyobb hasznát veszi a közigazgatás a kifejezetten racionális gondolkodású vezetőknek. Messze járok az igazságtól, komolyan veszi a nyilvánosságot. Lehet mögötte, persze, hiányos ismeretanyag, tétovaság, gyanakvás. Magam, néhányszor külföldön is megfordulva, azt tapasztaltam, hogy a sajtó részéről általában nincs pardon. A kemény kérdésekre is azon nyomban jó, legalábbis tényszerűségében megalapozott választ kell adni. Lehet, hogy ez a demokráciának csak felszínes, de mindenképpen hatásos eszköze. — Bombázzák kérdésekkel? — Sok időt semmi esetre sem hagynak a meditálásra. A politikusnak naprakészen, alaposan felkészülten, a közszereplésre vállalkozónak kell lennie. Ha az ember orra alá egyszerre egy csokorra való mikrofont dugnak, és mindenfelől záporoznak rá a nemcsak jóindulatú kérdések, észnél kell lennie. ,,A városvédő mozgalom az élő lelkiismeretünk. Nemcsak föipanaszló, hanem mozgósító erő is. Az alapkonfliktus nem a tanács és a szenvedélyes városvédők között van, inkább a vágyaink és a lehetőségeink között" — Számomra azért még egy dolgot mutat, nevezetesen, hogy szakmai ismereteinek birtokában van. — Ez valószínűleg túlzás. Egy ekkora városról, mint Budapest, természetesen, nem lehet mindent tudni. A leglényegesebb és tőlem elvárható információkból azonban — merem remélni — kikérdezhető vagyok. — Azt jelenti ez, hogy ön már belakta ezt az épületet és szép, elegáns, nagy irodáját? — Csak akkor figyelek föl arra, hogy ez az iroda elegáns, amikor vendégeim vannak, és figyelmeztetnek rá. Amikor dolgozom, csak azt veszem észre, hogy zavartalanul tehetem ezt. Vagyis a munkakörülményeim valóban ideálisnak mondhatók. Valószínűleg, ha fele ekkora helyiség lenne, az sem gátolna a munkában. — Nem gondolom, hogy feltétlenül lokálpatriótának kell lennie annak, aki egy város ügyeit a legfelsőbb fokon intézi. De va-