Budapest, 1987. (25. évfolyam)

2. szám február - Buza Péter: Kiástuk a próféta kútját

8Az erős fényű kézilámpa sugara a vízfelszínen rejtélyes szövevénybe botlik. A kertet körítő nyárfák egyikének seprőszerűen betóduló, sűrű, az örök sötétségben kifehéredett gyökerei. A kútszerűen kiképzett forrás legfelső ,.gyűrűje" hatalmas kőtáblák cikkelyeiből áll, legfeljebb kvádersorok. Balra egy, az Alfa mozi — a valamikori lovarda — alá bevezető járat szája sötétlik. Azt gondoljuk: a kút vízfeleslegét vezette át az istállókhoz. Ahogy az áttört boltíven leereszkedünk — legfelső pontjától jó másfél méternyire ér szilárd talajt a láb — már látjuk azt is, hogy tőlünk jobbra egy szűk akna egészíti ki azt a fogadóteret, amelybe most bejutottunk. Négyszögletes vörösmárvány lap fedi, amely egy kőkeretre támaszkodik. Fél órával később erről is letakarítjuk a földet. Ha annak idején azért építették volna, hogy ezen át nap mint nap lejárhassanak a vízhez, bizonyára kényelmesebbre tervezik. Úgy tetszik, ez az egész boltozott bebújó abban a korszakban készült, amikor az intézet vezetése úgy döntött: nincs már szüksége Illés kútjára. De — és ez kellemes, mondhatni váratlan és nem remélt fordulat — nem egyszerűen betömték: ehelyett hermetikusan lezárták. 9A forrás talpa kilenc és fél méternyire van a jelenlegi talajszinttől, zsákszerűén mélyül bele egy majd négy méter vastag kőzetrétegbe. Közvetlenül a vízadó szarmatapaplan fölött néhány sor tégla formál gyűrűt. Ez lehetett az ősi állapot. Feljebb kváderből, még feljebb kőtáblákból rakott újabb gyűrűk. Sokáig tart, míg az alig ötméteres vízoszlopot leszivattyúzzuk, menet közben is dől befelé a víz a szűk, alig egy méter harminc centi átmérőjű gyűjtőbe. Nem mondhatni, hogy eleink elhanyagolták volna Illés kútját. Pár vödörnyi iszap volt mindössze, amit Botond a rövid nyelű lapáttal összetakaríthatott. Ez — sajnos — azt is jelenti, hogy semmiféle tárgy nem került elő odalentről, amit pedig erősen reméltünk. Nyilvánvaló: a kutat rendszeresen és lelkiismeretesen tisztították. A forrás él. Beszédes bizonyítéka: egy órával azután, hogy a szivattyút leállítottuk, újra megtelt a falak zsákja kristálytisztának látszó vízzel... eredménnyel zárultak: valóságos colitenyészet a majd száz éve pangó víz. Ismételt leszívattyázása után derül majd ki: fertőzött-e a vízadó réteg is? Ez a művelet tavaszra marad. De ha a vizet nem tudjuk is feltámasztani — amit persze legpesszimistább pillanatainkban sem hiszünk el egészen —, magát a kútházat bizonyosan rekonstruálni lehet. A részletgazdag metszet, a fellelt töredékek, a feltárt alapfalak hiteles támpontokat nyújtanak ehhez a munkához. Amelyei egyébként mindenki támogat, akit csak megkérdeztünk konzultánsként, bevontunk a jövő tervezésébe. Budapest Főváros Tanácsának Művelődési Főosztálya, a józsefvárosi tanács, a Balassa Kórház, a FOMO és a mecénási szerepet felvállaló Fővárosi Vízművek, amelynek vezetése az első városi vízvezeték ipartörténeti értékű emlékhelyként érzi magáénak az újra felfedezett forrást és építészeti foglalatát. A menetrend szerint érkező tél az akadálya, hogy a kútház teljes alapterületét kiszabadítsuk a földből, azokkal a falcsonkokkal együtt, amelyek kiegészíthetők lesznek — és éppen ez a tervünk. Tisztázásra várnak további kérdések. Egyelőre nem találtuk meg, például, a vízfelesleget elvezető csatornát. Pedig ennek fekvéséből következtehetnénk arra: hogyan is működött tulajdonképpen a forrás az utolsó periódusban? Kifolyt a vize magától? Elegendő volt-e ehhez akkor, a múlt század második felében a rétegnyomás? Amit már most is tudunk — az Alfa mozihoz vezető csatorna erre vall — hasznosították egészen beboltozásának, eltüntetésének pillanatáig. Hogy ez mikor történhetett? Bizonyos, hogy 1891 után és 1914 előtt. Az intenzív vízhozam reményt nyújt arra, hogy a forrás földtani értelemben feltámasztható lesz. Az első laboratóriumi vizsgálatok lehangoló 31