Budapest, 1987. (25. évfolyam)

2. szám február - Pethes Sándor: Sport a majorban

SPORT A MAJORBAN nő tervei alapján. Ez a játszótér mind a mai napig a legnépszerűbb a budai gyerekek körében, nem véletlenül, valamennyi korcsoport igényeit messzemenően kielégíti. Van kerékpár- és görkorcsolyapálya, firkálófal, görgős csúszda, rúgófal és minden olyan, ami a gyerekeknek igazi örömet, önfeledt szórakozást ígér. Ha szabad azt mondanom, én ezt ugyanolyan sportcentrumnak tekintem, mint a két csarnokot. — Ha választania kellene, mi az, amit mindenkinek szívesen megmutatna a Városmajorban? — Mindenekelőtt a templom előtti 200 éves magyar kőrisfára hívnám fel a látogatók figyelmét, persze annyi ritka és szép fa található a parkban, hogy elég nehéz a választás. Ami viszont elszomorít és ugyancsak figyelmet érdemel az, hogy a János Kórház és a Fogaskerekű végállomásánál egyre szaporodnak a csúf árusítóbódék. Holott már 150 évvel ezelőtt rendkívül szigorú intézkedések születtek, hogy a parkot elcsúfító bódékat és kikiáltókat eltávolítsák. Annak idején sikerült is rendet teremteni, remélem, hogy a jövő is hasonló reményekkel kecsegtet. * A jelen mindenesetre a BSE. A főváros sportegyesületének a neve az évek során éppoly szorosan hozzákapcsolódott a Városmajorhoz, mint az FTC-é a Népligethez. Az egyesület ügyvezető elnöke ugyancsak „régi bútor", immáron harminchét esztendeje áll a főváros és a sport szolgálatában. Korábban a jogelőd, a Budapesti Petőfi elnöke volt, s mikor a Petőfi és a VTSK fuzionált, ő lett a BSE vezetője is. Mindez 1970-ben történt, és akkoriban még csak egyetlen csarnoka volt a tanácsi sportkörnek. Az új csarnok (mindössze száz méterre van a régitől) építése meglehetősen elhúzódott, 1986-ban adták át rendeltetésének, azt viszont meg kell adni, hogy az ország egyik legszebb és legmodernebb terme. Kosárlabdapálya, 13 vívópást, kondicionálóterem és több öltöző tartozik hozzá. A másik csarnokban találhatók a röplabdások, itt van két fedett s szomszédságában, a szabadban tíz salakos teniszpálya. Sokkal több szakosztálya tulajdonképpen nincs is a BSE-nek, mivel ezenkívül kajak-kenusok, asztaliteniszezők és természetjárók tartoznak még a klubhoz. A tanácsi sportkör, bár az elmúlt években nagy fejlődést mutatott fel (nem egy világbajnokkal is büszkélkedhet), nem tartozik a nagy egyesületek közé. Más kérdés, hogy a nagyságot nem szabad kizárólag a szakosztályok és a sportolók számának tükrében megítélni. Déri Róbert mondja: — Bár az olimpiai pontszámokat tekintve az ötödik helyet foglaltuk el az 1986-os eredmények alapján, túlzás lenne azt állítani, hogy a valóságban is ötödikek vagyunk. Nem is ez a legfontosabb. Elsőrendű feladatunk, hogy az utánpótlással foglalkozzunk, és számomra leginkább az a megtisztelő, ha azt hallom: a BSE igazi nevelőegyesület. Ennek, persze, megvan a hátulütője, sok nemzetközi hírű sportolónk hagyott már faképnél minket, mivel nem tudunk annyit adni, mint a nagyok. Nemrég a szófiai vívó-világbajnokság kard egyéni második helyezettje, Bujdosó Imre távozott. Megértettem távozásának okát, ám remélem, ő sem felejti el, hogy mit kapott a BSE-től. Mentségére legyen mondva, nem követelőzött, mint egyeseknél azért ez előfordult, csak kérte az átigazolását. Nagyon fájlalom, hogy elment — a városmajori vívóteremnél modernebbet, szebbet, jobban felszereltet aligha találhat ma valaki, így ő sem, a fővárosban — szükségünk lett volna a sportolói tekintélyére. Jobban mondva, nem is nekünk, hanem annak a 180 fiatal vívónak, aki a Városmajorba jár edzeni. Ugyanakkor miért ne bizakodnék az utánpótlásban, hiszen rengeteg a tehetség, s miként a „semmiből" lett egyszerre egy ilyen kardvívónk, miért ne lehetne a sok fiatalból több Bujdosóhoz hasonló kiválóság. Szinte biztos vagyok abban, hogy a budai gyerekek, elsősorban a Városmajor környéki fiatalok szívesen jönnek az új csarnokba, és hamarosan talán olyan fellegvára lehet itt a vívásnak is, mint a női kosárlabdának. — A női kosárlabdára még visszatérünk, előbb azonban arról: miért olyan fontos a BSE-nek a vívás? Ebben a sportágban elég nagy a magyar sport lemaradása, arról nem is szólva, hogy az óhajtott és remélt sikerre olykor évtizedeket kell várni. — Talán éppen ezért! Olyan hagyományos magyar sportágról van szó, amelynek a felemelkedéséért mindent meg kell tennünk. Nekünk is. Nem azért létesült a Városmajorban tizenhárom vívópást, hogy üresen tátongjon. Kötelességünknek érezzük, hogy megteremtsük itt a magyar vívás mikrovilágát. És ha a sok száz gyerek közül, aki itt kézbe veszi a tőrt vagy a kardot, valamelyik néhány év múlva felállhat a dobogó egyik fokára, büszkén mondhatja: a Városmajorban tanultam meg vívni. — Nem kötözködésképpen mondom, de nem tartja ellentmondásos helyzetnek, hogy a BSE valódi centruma a Városmajor, ugyanakkor az ön szobája, vagyis a klub központja a Fővárosi Tanács egyik melléképületében van? — Én meg azt kérdezem: attól lesz jó egy egyesület, ha az ügyvezető elnök szobája a sportcsarnokban található? Ugye, nem valószínű? Egyébként is, az évek hosszú során megszoktam ezt a helyet, szeretek itt dolgozni, és gyakorlati szempontból sem megvetendő, hogy a tanácsi sportkör vezetősége a tanács épületében található. Nekem nem a sportpályákat és a csarnokokat kell felügyelnem, hanem az egyesületet vezetnem. S mielőtt még megkérdezné, azt válaszolom, így még nagyobb öröm számomra kilátogatni a Városmajorba. — Egy személyes jellegű kérdés: szokott sétálni a parkban? — De még mennyire. Egy-egy izgalmas kosárlabdameccs előtt vagy után nagyokat járok ezen a környéken, és erősen deresedő fejjel is csak azt mondhatom, mindig rabul ejt a Városmajor csodálatos világa. Őszintén megmondom, többre tartom a Városligetnél. Itt mintha sikerült volna valamit megőrizni a természet igazi szépségéből, a múltból. — Láttam az új csarnok parkettjét, és szavamra mondom, igen meglepett, hogy csak a kosárlabdapálya körvonalait sikerült rajta felfedeznem. Ez szándékosan történt? — Igen. Tudom, manapság nagy divat, ha felépül egy új tornacsarnok, akkor rajzolnak rá kézilabda-, kosárlabda-, röplabda-, sőt, még teniszpályát is. Nekem ez nem tetszik, bár jól tudom, szükséges. Nekünk, szerencsére, nem volt ilyen kötelezettségünk, így ezen a parketten a kosárlabda szent. S ha az előbb azt állítottam, hogy szeretnénk a vívás kis mikrovilágát létrehozni ebben a csarnokban, akkor ez a női kosárlabdára százszorosan igaz. Manapság szinte divat kijárni a városmajori csarnokba kosárlabdameccsre, méghozzá a szó jó értelmében. Az új bajnokságra ugyan meggyöngült a csapat, hiszen a nagy klasszis, Németh Ági külföldre szerződött, ráadásul a legendás hírű edző, Szabó Ödön is nyugdíjba ment, de változatlanul a legjobb három csapat közé tartozik a miénk. Majdnem biztos vagyok benne, hogy ismét a legjobbak leszünk. — Ha a Városmajor sportmúltja kerül szóba, főleg a tenisz az elsőrendű téma. Most viszont nem. Véletlenül? — Inkább csak azért nem beszéltem róla, mert az új csarnok volt fókuszban. A tenisz itt változatlanul olyan népszerű, mint régen, annak ellenére, hogy híres versenyzőkről nem számolhatok be. Ebben a sportágban is az utánpótlás-nevelés, a tanfolyamos oktatás a legfontosabb. Emellett nem mellékes az üzleti szempont sem, minek is tagadnám: a pályákból, vagyis a bérleti díjakból igyekszünk kellő pénzalapot teremteni. Természetesen a téli hónapokban behatároltak a lehetőségeink, mivel mindössze két fedett pályánk van. Tavasztól őszig viszont a tíz salakpálya dugig van teniszezőkkel, versenyzőkkel, amatőrökkel egyaránt. Napjainkra a tenisz a tömegsport szerves része lett, aminek szívből örülök, ingyen azonban senkinek nem tudunk pályát adni, hiszen egy-egy pálya fenntartása meglehetősen nagy összegbe kerül. — Ha jól számolom a sportágakat — a kajak-kenu és az asztalitenisz kivételével, amelyeknek otthona nem a Városmajorban van — utoljára maradt a szabadidősport. Milyen lehetőséget nyújt ehhez a Városmajor? — Évente négyszer rendezünk itt tömegsportnapot. Eddig mindegyik nagy sikert aratott. Az igazi szabadidősporthoz azonban nem mi kellünk, hanem az árnyas fák, a sétányok és a környékbeliek. No meg az elhatározás és a rendszeres mozgás. A Városmajoron nem múlik... PETHES SÁNDOR 14