Budapest, 1987. (25. évfolyam)

12. szám december - Halász Péter: Népművészeti Baráti Kör

FÓRUM Népművészeti Baráti Kör Olyan korban élünk, amikor a bennünket körülvevő világ egyre jobban elanyagiasodik, mindinkább uralkodóvá válik a rideg célszerűség. A művészet egyre gyakrabban csak pótszerek és pótcselekvések formájában, puszta szórakoztatássá züllesztve jut el hozzánk, és általában nem a személyiség gazdagítására való, hanem csupán az idő eltöltését szolgálja. Az úgynevezett magas művészet a maga sajátos törvényeit követve aggasztóan elszakadt a tömegek ízlésétől és igényétől: az elmúlt évszázadok írástudatlan vagy pár elemis falusi és városi közönsége érzelmileg közelebb állt korának költőihez, íróihoz, de festőihez és szobrászaihoz is, mint napjaink iskolázottabb embere a kortárs művészek alkotásaihoz. Mindez, természetesen, elsősorban nem a mai embert, még csak nem is a mai művészetet minősíti. Kortünetről van szó, egy sarkaiból kifordított világ összekuszálódott értékrendjéről, ami az állandó változás és változtatás velejárója, kórképe. Ilyen nyitott korban, mint a miénk (amit a hétköznapok embere legtöbbször káoszként érzékel) hajlamosak vagyunk arra, hogy valami biztos pontot, szilárd vagy legalábbis annak tűnő fogódzót keressünk, ami bizonyos szemszögből nézve állandónak, sőt, egy kis túlzással, akár öröknek is tekinthető. Efféle kapaszkodót jelent az anyagi világon kívül is tájékozódni kívánó ember számára a népművészet. Nem véletlen, hogy az elmúlt két évtized során ennyire megnőtt hazánkban a népművészet becsülete. A Röpülj pávaversenyekben a népdal, a táncházmozgalom, a néptánc kapta vissza a rangját, a nemzeti megújulás pedig a népművészet egészének jelentőségét értékelte föl, néha csak a divat szintjén, vagyis a felszínen maradva. De ifjúságunk értékesebb rétegeinek érdeklődése nem merül ki egy szép csángó tarisznya vállra akasztásában, egy rokka szobasarokba állításában. Ezek a fiatalok — közülük sokan már a gyermekeiket kísérik a táncházba — a népművészet igenlésén és szeretetén keresztül rendszerint eljutottak a nép megismerésének igényéig, a magyarság azon csoportjai iránti érdeklődésig, akik éljenek bár határainkon túl a népművészet legarchaikusabb, legértékesebb rétegeit őrzik. Nem véletlen ez az érdeklődés. Változó és sokszor kiszámíthatatlan világunkban a népművészet csakugyan időt állóbb, letisztultabb, a különböző korok és tájak népeit jobban összekötő kapcsot jelent. Hiszen a népművészet — bármennyire tudjuk is, hogy maga is változott — mégiscsak azoknak a koroknak a szellemét, teremtő erejét idézi, amelyekben az emberek — tudatosan vagy ösztönösen — erőteljesen és főleg eredményesen törekedtek arra, hogy a kezük ügyébe eső anyagokat környezetük szépítésére, gazdagabbá tételére használják föl. Amikor még nem a környezet védelme, puszta megőrzése volt a közösségek fő feladata, hanem otthonosabbá, értékesebbé tétele. Amikor az emberek nemcsak gyönyörködtek a művészetben, hanem művelték is valamilyen fokon, mégpedig nemcsak kenyérkeresetként, hanem saját maguk és környezetük gyönyörűségére. Ezért nem is egyéni művészet ez, még ha voltak is kiemelkedő egyéniségei, hanem kollektív, közösségi teljesítmény, a szó legteljesebb, legnemesebb jelentésében. Ennek a részben letűnt, de főnixmadárként újraéledő művészetnek az ápolására és közvetítésére vállalkozott a Hazafias Népfront XIV. kerületi bizottságának támogatásával működő Népművészeti Baráti Kör. Különböző, hasonló célkitűzéseket szolgáló kezdeményezések után, 1981 májusában alakult meg a kör, s immár több mint öt esztendeje működik, miközben egyre több érdeklődőt vonz, s folyamatosan bővíti tevékenységi körét. Néhány lelkes ember önfeláldozó kezdeményezéséből széles társadalmi alapokon nyugvó, sok mindenre képes közösség jött létre. A Népművészeti Baráti Kör három fontosabb területen igyekszik megvalósítani célkitűzéseit. Lehetőséget kíván teremteni népművészetet tevékenyen művelő tagjai számára, hogy kisebb-nagyobb, alkalmi vagy állandó kiállításokon bemutatkozzanak a főváros közönségének. Ennek érdekében létrehozta az ún. Művészeti Tárlót a XIV. kerületi IKV székházában (Pétervárad utca 11-17.). Állandó kiállítást létesítettek itt azokban az üvegtárlókban, amelyeket a BKV szocialista brigádjai készítettek számukra. Az itt kiállító közösségbe nem csupán népművészek tartoznak, hanem olyan képzőművészek is, akiknek kifejezésmódjától nem idegen a népművészet, akiknek műveiből — Bartók szavaival élve — „ugyanaz a levegő árad". A baráti kör számos alkalommal rendez időszakos népművészeti kiállításokat is, ahol különböző magyar tájak és népcsoportok tárgyi művészetének legszebb darabjaival, valamint népművészek színvonalas alkotásaival találkozhat a főváros lakossága. A Népművészeti Baráti Kör fontos célkitűzése a nép művészete iránt megnyilvánuló társadalmi érdeklődés elmélyítése, a kapcsolat gyökereinek ápolása, a néphagyománnyal összefüggő ismeretek terjesztése. Ennek érdekében havonta egy alkalommal olyan előadásokat rendez a Hazafias Népfront XIV. kerületi székházában (Thököly út 73.), ahol a népi hagyományt igen széleskörűen értelmezik, a nemzeti művelődés szinte minden témaköre szóba kerül. Az összejövetelek örvendetes módon inkább hasonlítanak klubfoglalkozáshoz, és a résztvevők egyre kevésbé érzik magukat „hallgatóságnak", inkább egy közösség tagjának. Szó volt ezeken a rendezvényeken a határainkon kívüli magyar népcsoportokról, éppen úgy, mint a rokon népek művészetéről vagy a kör tagjainak munkáiról, gyűjteményeiről. A legtöbb embert — népművészet iránt érdeklődő „külső tagot" — a baráti kör azon rendezvényei vonzanak, amikor egyegy tájegység népdalkörei, hagyományőrző együttesei jönnek Budapestre, hogy bemutassák műsorukat. Mégpedig rendszerint nem csupán a baráti kör szűkebb és tágabb közönségének, mert ezekre az alkalmakra azok a,, fővárosba szakadtak" is eljönnek, akiknek nem szűnt meg érzelmi kapcsolatuk a szülőföldjükkel, akiknek szíve ma is megdobban, ha egykori szűkebb hazájuk — a Hajdúság, a Dunamente, a Mátyusföld vagy „Palócország" — dalait hallhatják, népszokásaiban gyönyörködhetnek. Ilyen nagyobb szabású rendezvényre általában havonta egy alkalommal a Vakok Országos Szövetségének székházában (XIV., Május 1. út 47.) kerül sor. Olyan együtteseket látott már itt vendégül a baráti kör, mint a csíkszeredai Borozda és Kájoni Együttes, a Zoborvidéki asszonykórus, az egyházaskozári csángó Röpülj Páva-kör, tizenhárom mátyusföldi együttes, és az érdi Bukovinai Székely Népdalkör, a hajdúdorogi és a hajdúnánási együttes, a Garam menti és Ipoly menti hagyományőrző közösségek. Vendégük volt már a 85 esztendős Domokos Pál Péter, a Magyarországra látogató Kallós Zoltán és a felvidéki magyar hagyományok kutatója, Csáky Károly is. A Népművészeti Baráti Kör tevékenysége elsősorban azt a célt szolgálja, hogy a főváros lakói — különösen fiatalok — lehetőséget kapjanak az igazi, idegenforgalmi és kereskedelmi céloktól mentes népművészettel való találkozásra, s úgy mélyüljenek népi hagyománnyal kapcsolatos ismereteik, hogy közben érzelmileg gazdagodnak, közösséggé formálódnak. Igazi honismereti munkát végez ez a baráti kör, hiszen a honismereti mozgalomnak az a legfontosabb célkitűzése, hogy minél otthonosabbá tegye számunkra a hazát, a szülőföldet, amelyet csak úgy lehet szeretni és vállalni, ha ismerjük. HALÁSZ PÉTER ,16