Budapest, 1987. (25. évfolyam)

12. szám december - Gyarmati Szabó Éva: Tömbrehabilitáció és lakáselosztás

KERÜLETRŐL KERÜLETRE Tömbrehabilitáció és lakáselosztás Aligha akad a fővárosnak ellentmondásosabb része a Józsefvárosnál. Legalábbis ez az ember első benyomása, amikor egymás mellett látja a szanálásra ítélt, lepusztult házakat, a szép műemlék épületeket és a modern lakótelepi lakásokat. Ez annál inkább szembetűnő, mert a VIII. kerület Budapest kellős közepén van, a metropolis egyik legforgalmasabb pontja, az átutazóknak szinte lehetetlen kikerülniük. Noha közepes méretű kerület, a legzsűfoltabban lakott, számos közintézménye van. Az ellentmondásosság megszüntetése jelenti a kerületi tanácsnak a legtöbb gondot. Nyilvánvaló, hogy a mindenütt érezhető gazdasági problémák ebben a kerületben is léteznek: nemcsak a fejlesztéseket, hanem az égetően sürgős épületfelújításokat is visszafogták. A zömmel öreg bérházak folyamatos karbantartására eddig sem volt elegendő pénz, így számos épület annyira tönkrement, hogy a szó szoros értelmében mankóra szorul, állványok tartják. Az idő vasfoga jóvátehetetlen károkat okozott: számos épületet már csak lebontani lehetett, és jó néhány jut még erre a sorsra, mivel a sortatarozáskor csak kevés házat tudtak megmenteni. A végrehajtó bizottság minden körülményt figyelembe véve, végül is a belső kerületek rehabilitációja, a tömbfelújítások mellett döntött. A szakemberek szerint ma ez az egyetlen útja az értékes épületállomány megmentésének, a kerület történelmi öröksége, sajátos hangulata megőrzésének. A fejlesztési program szerint a Józsefváros nagy változások elé néz, hiszen fokozatosan megszűnnek a társbérletek, a komfort nélküli otthonok, a szükséglakások. A gazdaságtalanul felújítható épületeket lebontják, a foghíjakat beépítik, s a házrengetegben zöldövezeteket, parkokat alakítanak ki, fejlesztik a kereskedelmi hálózatot, bővítik a szolgáltató ipart. Mindez, természetesen, nem valósítható meg máról holnapra, csak fokozatosan, lépésről lépésre. így is csaknem 1300 új lakásra számítanak 1990-ig a kerületben. Ez annál inkább figyelemre méltó, mert az előző ötéves tervben egyetlen lakás sem épült itt — a „tűzoltó munkák" elvitték a pénzt. (Érdekes adat: a Józsefvárosban, a Horváth Mihály tér környékén — ahol Pest első külvárosi települése, a Pacsirtamező — Lerchenfeld — alakult ki 1730 után — 40 év alatt mintegy száz lakás épült.) A tömbfelújítási munkák a Belső-Józsefvárosban már megkezdődtek, fokozatosan folynak a kiköltöztetések, amelyek számos gonddal járnak. Az utóbbi időben visszalépések is tapasztalhatók, mert kevesebb beköltözhető lakást tudott adni az otthonukat ideiglenesen otthagyóknak a Fővárosi Tanács, gyakran távol a kerülettől, amit nem fogadtak szívesen a lakók. így, noha nem egy épülettömb felújítási terve készen áll, e nehézségek miatt a munkálatokat csak lassan kezdik el. A nehezebbé váló gazdasági helyzet miatt lassabban, mint azt egy-két évvel korábban gondolták. A tanács a kerület intézményeivel, társadalmi és tömegszervezeteivel karöltve mindent megtesz azért, hogy jobb, emberibb körülményeket teremtsen a józsefvárosiak számára. Itt nem becsülik le a kis lépéseket sem, amelyekről már bebizonyosodott: biztosabban visznek előre. Ennek megfelelően figyelmet érdemel egy — a mai lakásínséges időben különösen nagyjelentőségű — akciójuk. Minden más kerületet megelőzően a Józsefvárosban lehet a legkönnyebben A Budapest 1987. júniusi számában Jávor Ottó idéz egy törvényt: „Védettek azok az egyedileg előforduló, de nem személyekről elnevezett olyan utcák, amelyek múlt századi vagy még korábbi eredetűek..." Nos, a törvény szerint, javaslatom sehogyan sem kivitelezhető, noha a Hajós mint védett név megmaradhatott volna, hiszen az átkeresztelés csupán két házat érintene. Maga a Fővárosi Tanács sietett remek javaslatával a segítségemre: a Hegedű utcát mint megváltoztathatót jelölte meg. A Városszépítő Egyesület — amelynek jómagam alapító tagja vagyok —, elzárkózott, mondván, a Hegedű — védett utcanév. Mint ahogyan az a Fővárosi Tanács leveléből is kiderült, ez nem igaz: a háború előtt Próféta volt a fönt említett utca neve. Egyesületi tagtársaim ezt elismerték, de arra hivatkoztak — ami praktikus okokból még talán el is fogadható —, hogy utcabokor jött itt létre, a Zeneakadémia körül. (Hegedű, Kürt, Dob stb...) Meg kell persze említenem, hogy ez az utcabokor teljeátmeneti lakáshoz jutni: például egy kétgyerekes család a rendeletben megszabott idő előtt, egy-két éven belül megkaphatja a kifüggesztett listáról kiválasztott lakást. Évente 100-200 csökkent értékű otthon szabadul fel a kerületben. Nagy az igény az önálló lakásra, minden esztendőben több ezren pályáznak, akiket nyilván nem a komfort nélküli, gyakran felújításra szoruló otthonok vonzanak. A fokozatosság elve alapján gyorsabban juthatnak végleges lakáshoz azok, akik betartják a lépcsőfokokat, vállalják az átmeneti elhelyezést, a rosszabb állapotú falak felújítását. (Ehhez az OTP kölcsönt ad, az IKV pedig visszatéríti a lakónak a költségeket.) A jelek szerint a tanács számíthat a lakosságra, amit a tavalyi társadalmi munkaakció adatai is híven bizonyítanak. A tervezett 10 millió forint helyett több mint 18 milliót „dolgoztak le" a józsefvárosiak lakóterületükért. Példamutató a helyi nagyüzemek összefogása is, továbbá több fővárosi üzem, vállalat — a Víz- és a Gázművek, a Távbeszélő Központ, a Csatornázási és az Elektromos Művek — segítsége a közműhálózat kiépítésében, a telefonvonalak felszerelésében. Számukra ez a munka nem rutinfeladat, érdekeltek gyors és jó minőségű elvégzésében: a felépült öröklakások egy részére — lakásonként 200 ezer forintért — vevőkijelölési jogot kapnak. GYARMATI SZABÓ ÉVA sen a véletlen műve: negyvenöt után, közeledvén a fordulat évéhez, igyekezett az akkori politika eltüntetni a klerikális vagy a vallásra utaló utcaneveket. így lett az Érsek utcából Labda utca, a Prófétából — Hegedű. S mivel a Labda keresztelője egyidős a Hegedűével, s ha az előbbiből Pethő Sándor utca lehetett, akkor miért ne lehetne az utóbbiból Pilinszky János utca? Nem panaszkodhatom: a választ megkaptam a kerületi tanács illetékeseitől; a Terézvárosban nem kívánnak utcát elnevezni Pilinszky Jánosról. Miután a Terézváros, ahol a költő „élt és alkotott", mereven elzárkózott az utcanév-változtatástól —, megkerestem Kocsis Zoltánt, aki Pilinszky barátja volt. Meghallgatva kudarcos esetemet, azt ajánlotta, neveztessék el valamelyik új vagy még épülő budapesti lakónegyed jelesebb útja Pilinszkyről. A költő neve talán így hívebben megőrződnék a városlakók emlékezetében. KOPPÁNY ZSOLT Pilinszky emléke a fővárosban 17