Budapest, 1987. (25. évfolyam)

12. szám december - Seregi László: Lőrincz, a csigás góbé

könyvet rakok a kesztyűtartóba, hogy tudjak választani közülük aszerint, hogy épp milyen a hangulatom. Most elég kiegyensúlyozott vagyok: újra megnősültem, és otthon, hál' istennek, minden rendben. Tessék, most ezt olvasom: Honárulók, ez a címe. Az alcíméből megérted, miért nem tudom letenni: Rajk László és társai a népbíróság előtt. Az egész tárgyalás jegyzőkönyve, azt hiszem, kurtítás nélkül. Nem, nem afféle titkos kezek adták ki. Teljesen legális kiadónál jelent meg 1949-ben, csak valahogy megfeledkeztek róla. Elképesztő, hogy mik vannak benne! Meséltem is róla az apámnak, mert hétvégenként kiugrunk hozzá a gyerekekkel. Hát csak hümmög meg dörmög, hogy az azért mégse úgy eshetett. Efféléket mond, és látom az arcán, hogy legszívesebben másról beszélne. Reflex. Csak egy magyarázatot tudok elképzelni: ő valóban hihetett azoknak az embereknek, akiknek a nevét mostanság jobb társaságban nem illik jelző nélkül kiejteni. Nehéz mesterség a miénk, mert az utas sosem igazi énjével ül be az autóba. Normális helyzetű és idegállapotú utas nincs is tán, vagy ha mégis, az elkerül engem. Látom, felhúztad az orrod! Pedig csak arra céloztam, hogy aki leint, annak sietős a dolga. Rosszul van. Tele van a keze csomagokkal. Részeg. Feszült, mert tudja, mi várja otthon. Reggel, amikor elment, még ömlött a víz a csapból, és a szerelő pont négyre ígérte, hogy kijön hozzájuk. Lóg az eső lába, és leázik a smink. Retteg, hogy a sofőr megsétakocsikáztatja, nem a szokott útvonalon viszi haza, és hat forinttal hosszabb lesz a ceh. És az előítéletek! Ezek bántanak talán a legjobban. Soroljam őket? A taxis lop, csal, összejátszik a bűnözőkkel, úgy dobja át az utasát, ahogy akarja, és ha valaki számon kéri, mit tesz, röpül a pofon. Az éjszaka hiénái. Ugye, hallottad a gúnynevünket?! És hogy ebből mi az igazság? Nézd, az ember azért dolgozik, hogy keressen. Van, aki ezért mindent vállal, van, aki csak a minden felét, de hogy semmit se vállaljon, azt nem teheti meg. Ne nyisson ajtót egy afféle hölgynek? Miért, az erkölcsrendészet állományában van? És ha nem veszi fel a hölgyet, akkor kitol vele? Majd felveszi más. Tévedés ne essék, ha valaki túlmegy a mértéken, az bukjon le, megérdemli, de értsük meg: a taxis az utasok szállításával foglalkozik, és nem sok köze van ahhoz, hogy mi történt velük, mielőtt beültek a kocsijába. Sokszor azt a kis időt is nehéz kibírni, amit kénytelen vagyok velük egy fedél alatt eltölteni. Kivált, ha sanda a szándéka. Ugye, ott volt Jerzy, a lengyel. Beült a Keletinél, és azt mondta, hogy menjünk fel a Gellérthegyre. Már elhagytuk a Búsuló Juhászt is, amikor leállított, valahol a nagy magyar éjszakában. Kiugrott, s ahelyett, hogy leperkálta volna a fuvarért ami jár, elkezdett óbégatni, hogy kiraboltam. Mit csináltam én veled? — fogtam meg a vállát, de óvatosan, nehogy az arra sétálók azt higgyék, tényleg kirázom a bőréből a szerencsétlent. Igen, elvetted a pénzemet. Ötezer forintom volt, mondta az időközben odaérkezett rendőrnek, aki, persze, komolyan vette, hogy sérelem érte a külföldi állampolgárt. Az igazat megvallva, a helyében én is így álltam volna hozzá az ügyhöz. Ezt azonban csak utólag látom így. Ott és akkor, rontva a helyzetemet, nekikezdtem óbégatni, hogy szétvágom a pofáját ennek a hazugnak. Szeretném én látni azt a lengyelt, akinek ötezer forintja van, mire a rendőr még inkább ellenem fordult. Biztos, hogy magánál volt ötezer forint? — kérdezte, amire ugyancsak bepöccentem, mondván, hogy Lőrinc Bélánál ennyi pénz mindig van, mert sosem tudhatja előre, hogy hol köt ki éjszaka. Akadjon egy prima vidéki fuvarja, és álljon ott pénz nélkül, ne tudja kifizetni a szállásköltséget? Mivel tudja bizonyítani, hogy magánál, Lőrincz Béla mindig van ennyi pénz?, folytatta a vizsgálódást, teljes joggal és egyre sorvadt az önbizalmam. Bevittek a kapitányságra, várakoztattak vagy két órát, mire szóltak, hogy „Na, akkor elmehet". És az igazolás az ártatlanságomról, az hol marad? — feszítettem neki a hátamat az ajtónak, elhatározva, addig innen egy tapodtat sem mozdulok, míg nem adnak egy írást arról, hogy nem vagyok sáros az ügyben. Végül aztán megszántak, emlékszem, három évig a brifkómban őriztem a pecsétes papírjukat. Azóta nagyon vigyázok a külföldiekkel, bár az az igazság, hogy semmi különös esemény, legalábbis olyan, amit jelentenem kellett volna, nem történt. Csak apró, inkább kedves sztorik. Egyszer szóltak, álljak ki a Maxim elé, kiálltam. Jön egy nagydarab, kefefrizurás, vörös képű ember, valami elképzelhetetlen színösszetételű szerkóban. Ez csak amerikai lehet, suhant át az agyamon, és valóban az volt. Mintha egy vadnyugati filmből lépett volna ki a pasas, erre megesküszöm. A kezében ott füstölgött egy négyujjnyi vastag szivar, pöfékelt is rendesen, csak akkor vette ki a szájából, amikor megszomjazott. Szerencséjére nem kellett kiszáradnia, mert a másik kezében egy csordultig telt poharat szorongatott, pezsgő volt benne. És a pasas egy árva kukkot nem szólt. Egy szívás, egy korty. Egy szívás, egy korty. Ez volt a programja, amíg meg nem érkeztünk a Moulin Rouge elé. Akkor kihalászott a zsebéből két egydollárost, és rám se nézve ledobta az ülésre. Még azt sem mondta, hogy Hello! Szerettem az éjszakát, a figurák meg a lóvé miatt is, de vége, befejeztem. Hacsak tehetem, nappal dolgozom. Igaz, amióta beszálltak a ringbe a maszekok, azóta alaposan megritkultak soraink, nincs annyi ember, hogy ketten üljünk egy kocsira. Fantasztikus, mit visznek végbe a maszekok a piacon! Teljesen kiszorultunk miattuk az éjszakából. Nem vetted észre, hogy a nagyobb szállók környékén csak ők állhatnak? A portás, ha meglát egy kockást vagy egy csigást, elhessegeti onnan. Miért, miért, találgass! A maszekok tesznek róla, hogy ez így legyen. Állítólag egyegy fuvarért ötven ruppó jár ajtónállókámnak. De behozza a pilóta, nem kell őt félteni. Van pofájuk egy reptéri fuvarért kétezer forintot elkérni. És nem forintban. Ha nem lépnek fel ellenük, hát nem tudom, mi lesz. Egyébként sok kolléga házasságát tette tönkre az éjjelezés. Tudod, nagy a kísértés. Beülsz valahova, kirakod az asztalra a jellegzetes pincérbrifkót, és máris megpezsdül körülötted az élet. És néha nehéz ellenállni a csábításnak. Nekem már csak azért is sikerült, mert nappal is bejön az a pénz, amit elterveztem. Igaz, hetente átlagosan hetven-nyolcvan órákat vagyok kinn az utcán, de megéri. Ha visszamennék épületgépésznek, mennyit kereshetnék? Két gyerekem van, egy fiú meg egy lány, ahogy illik, nemde? Nem mintha elégedett lennék azzal és annyival, amit most nyújtok nekik, de tudomásul kell venni: az embereknek már nincs annyi pénzük, mint akárcsak öt éve. Érezhető, hogy mindenkinek összébb kell húznia a nadrágszíjat, de azért még nincs okom panaszra. Az igazán veszélyes helyzetek is elkerültek. Talán csak egyszer voltam benne a slamasztikában. Két lányt vittem a Sport Hotelba, vidámak és csinosak voltak. Várjon meg! — mondták, és bementek. Alig tűntek el a szemem elől, venném ki a kesztyűtartóból a soros könyvemet, amikor egyszerre csak látom, rohannak vissza, a kocsim felé, jelezve, hogy gyorsan nyissam ki az ajtót. Ilyenkor az ember nem gondolkodik, nem méri fel, hogy mit vállal, hanem engedelmeskedik az ösztöneinek. Hajtson amerre tud, mert üldöznek minket a törökök! — siettettek, s milyen fura, a legszívesebben visszaszóltam volna nekik: „Hát még most sem hagynak nekünk békét?!", de ez a perc nem volt alkalmas a viccelődésre. Alighanem nálam sem fért volna el egy zabszem; ahogy kérték, tövig nyomtam a pedált. A Villányi útra fordultam rá, ezeket hamar lerázom, gondoltam, de elállt a lélegzetem, mert kiderült, hogy a törökök kockás taxival vannak. így aztán újra összetalálkoztunk a szálló előtt, mintha csak egy burleszk Filmet láttak volna a nézők, mit sem sejtve, hogy itt tétre mennek a dolgok. Képzeld el, micsoda jelenet? Elöl a csigás Volán, utána a kockás taxi, később pedig csatlakozott hozzánk az urh-s rendőr. A lényeg, hogy megúsztam, és megfogadtam, ha még egyszer ilyen szituációba keveredek a Sport Hotel környékén, nem a Villányi út felé kísérelem meg a menekülést. Meddig csinálom a taxizást? Fogalmam sincs, de itt, a volán mögött szabadnak érzem magam. Csak az a baj, hogy egyszer az utolsó fuvar is véget ér." SEREGI LÁSZLÓ 15