Budapest, 1987. (25. évfolyam)
12. szám december - Oszlay István: Tervek és realitások
Új közgazdasági szakközépiskola a X. kerületi Gyakorló utcában A közlekedési ágazat helyzete általában nem ad okot nagyobb borúlátásra, jóllehet, „megérintette" a beruházási előirányzatok csökkentése. Lassúbb ütemben épül a metró és a Hungária körút, várhatóan később készül el az M5-ös fővárosi bevezető szakaszának másik fele (kapcsolódó létesítményként épül a Határ úti közúti felüljáróhíd és további hat gyalogos felüljáró); folyik a munka az MO-ás autópálya első, 15 kilométeres szakaszán (elkészült a leendő körgyűrűt átívelő első híd Soroksár határában); megkezdődtek a lágymányosi Duna-híd építésének terület-előkészítő földmunkái. E munkák zavartalan megvalósítása „áldozatokkal" járt: az Etele tér rendezésére, a Fehérvári út felújítására, a Vöröshadsereg út kiépítésére, az Örs vezér téri gyalogos aluljáró építésére csak a következő ötéves tervben kerülhet sor. Ennek egyetlen oka van: a pénzhiány, s ezt a lakosság megérti. Amit viszont a szakemberek nem értenek meg, az, miért kíséri értetlenség az elkerülhetetlen közlekedésszervezési intézkedéseket. Például a belvárosi parkolási gondokat meg kell oldani, jövőre várható a szabályozás: egyirányúsításokra, radikális várakozási tilalmak elrendelésére lehet számítani. Ez a biztosítéka annak, hogy a meglévő utakon maholnap egyáltalán közlekedni lehessen. ELŐTÉRBEN A GYÓGYHÁTTÉR A VI. ötéves tervben az egészségügy a kiemelt ágazatok közé tartozott, s a Fővárosi Tanács csupán kórházak fejlesztésére és rekonstrukciójára kétmilliárd forintot költött. A jelenlegi tervciklusban a kórházak működését meghatározó infrastruktúra (közművek, hőközpontok, főzőkonyhák, mosodák, szociális helyiségek stb.) fejlesztése, valamint a jelentős lemaradást pótlandó, a gyógyításban nélkülözhetetlen korszerű gépek-műszerek beszerzése kapott nagyobb hangsúlyt. A főbb célkitűzések között változatlanul a megkezdett kórház-rekonstrukciók folytatása áll az első helyen. Az idén két helyszínen három jelentősebb munka folyik, ezeket ismertette Dabóczy Andrásné, a Beruházási Főosztály kommuná-12