Budapest, 1987. (25. évfolyam)

11. szám november - P. Szabó Ernő: Város a Lövérek alján

tékre, amikor Heimler Károly maga vezette vidám menetben a Hubertusz szobáiban, a Storno-kert bokorszegélyes útjain a francia négyes kacskaringós figuráit, míg a háttérben, a csillagos ég alján Sopron fényei ragyogtak." Az összetartásnak, az egyesület sajátos szellemiségének a jele, hogy az 1942. június 5-ei közgyűlésen — a már érvényben lévő zsidótörvényekkel dacolva — örökös tiszteletbeli taggá választották dr. Ungár Kálmánt és dr. Melier Bélát, padot neveztek el róluk, s nevüket rávésették a Károlyvári kilátó márványtáblájára. Bizottságok nem pótolják Az egyesület történetének második korszaka fájdalmas eseményekkel zárult. A bombázások nyolcszáz épületet — közöttük 65 különleges érték volt — pusztítottak el. Mivel pedig egy ideig itt időztek a menekülő nyilasok, a felszabadulás utáni években a várost bűnösként kezelték. Aligha meglepő ezek után, hogy hosszú ideig visszafogták a városfejlesztés ütemét, s hogy az egyesületek gok létszáma visszaesik 600, majd 482 főre; 1983: a taglétszám eléri az ezer főt. Az újrakezdés valóban nem lehetett túlságosan könnyű. Ahogyan azonban a legutóbbi évek eseményei mutatják, az egyesület szinte minden területen ért el sikereket. Vannak szakbizottságai: az erdészeti és természetvédelmi; a parkosítási és virágosítási; az építési és városrendezési, a helytörténeti és műemléki; valamint a propagandával foglalkozó albizottság. A legnagyobb sikert talán az jelenti — így fogalmaztak beszélgető partnereim —, hogy bizonyos lakóközösségek vállalják saját környezetük esztétikussá formálását. Ha vannak közöttük egyesületi tagok, akkor az egyesület a költségek felét magára vállalja. Ugyanígy anyagi támogatást adnak a városszépítők a hajdan oly híres szelídgesztenyék pótlásához, részt vesznek a virágosításban. Az egyesület helyezi el az emléktáblák hetven százalékát, de az új cégtáblák, utcabútorok, világítótestek elhelyezésekor is kikérik tanácsukat. Néhány évvel ezelőtt komoly összeggel támogatták a harangjáték létrehozását és a szobrokkal díszített barokk bánfalvi lépcső helyreállítását. Lábasház az Orsolya téren újjáalakítására is csak 1968-ban érett meg a helyzet. Ekkorra az is kiderült, ahogyan akkoriban a városi tanács és a HNF helyi szervezete megfogalmazta, hogy a városi tanács különböző állandó bizottságai nem tudták helyettesíteni a Városszépítő Egyesületet: „A lakosság közhangulatában egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a város nem nélkülözheti egy olyan egyesület működését, amely összefogja a közös célért munkálkodó erőket, felkelti az érdeklődést a város történelmi, művészeti és természeti értékeinek védelme és fejlesztése iránt és ápolja a város iránti szeretetet." Beszédes dátumok: 1947-ben szüntetik meg az egyesületet. 1955-ben épül Sopronban az első új lakás; 1968. X. 19.: az (újjá)alakuló közgyűlés; 1974: az egyesület ekkorra kerül olyan helyzetbe, hogy a tényleges munka megkezdődhet; 1976-77: a ta-A legnagyobb gondot manapság a Lövérek beépítése jelenti — s nyilván nemcsak az egyesületi tagok számára. Úgy tűnik, ez a folyamat megállíthatatlan, s aki kiemelkedő pontról szemlélve áttekinti a soproni hegyoldalakat, az nemcsak a történelmi város és a táj szép összhangját látja, hanem azt is, hogy a jelennel egyáltalán nem lehet dicsekedni. Hogy a közös kincset jelentő hegyoldalak beépítése milyen „eredményhez" vezethet, azt Budát szemlélve jól megítélhetjük. Itt a beépítés nagyjából akkor kezdődött, amikor a Soproni Városszépítő Egyesület megalakult. Budán már csak sajnálkozhatunk. A soproni városszépítőknek azonban még drukkolhatunk, hogy a Lövérek minél zöldebb maradjon. P. SZABÓ ERNŐ 32