Budapest, 1987. (25. évfolyam)

11. szám november - Nádor Tamás: Amíg az olvasólámpák világítanak...

AZ ERTELEM MŰHELYEI Amíg az olvasólámpák ( világítanak... A képviselőházi könyvtár alapításának gondolata már a reformkorban fölmerült, sőt, az országgyűlési ifjak számára ,,1834. év Szent Jakab hava 14-én felállíttatott" Társalkodási Egyesület létesített is ilyen gyűjteményt. Eleinte két könyvtárőr gondozta. 1849. június 28-án, a szabadságharc válságos napjaiban tették közzé, hogy „Vasvári Károlyt" a „képviseletiházhoz könyv, s alirattárnokká" kinevezték. Az első tisztviselő, a bekövetkezett események miatt, nemigen végezhetett szakszerű könyvtári munkát. A bibliotéka valójában csak 1866-ban kezdte meg működését a könyvvásárlásra utalványozott ezer pengő forinttal. Hivatalosan 1868-ban indítványozta a házszabályok módosítására kiküldött bizottság „könyvtár állítását". Nem sok hasonló gyűjteményt alapítottak addig. A franciák (1796), norvégok, hollandok, bajorok, angolok, olaszok, svájciak után, és, például, az osztrákok, németek, svédek előtt állunk a sorban. Az okmányok szerint: ,,A ház tagjainak használatára" szolgál e könyvtár, „melybe azon könyvek, nyomtatványok, vagy egyéb kiadványok szereztetnek meg, melyek a törvényhozási munkálkodásnál szükséges adatokat tartalmaznak." Rövidesen könyvtári bizottság alakult. Első elnöke Horváth Mihály történetíró volt, később tagja lett, például, Arany László, majd Mikszáth Kálmán. Ezzel lényegében megindult a könyvtárépítési-gyarapítási munka, a mindenkori javadalmazási lehetőségek függvényében. A köteteket — hely hiányában — nem tárolhatták az 1866-ra fölépült Sándor utcai országházban, ezért eleinte a Nemzeti Műzeum egyik kis helyisége, 1870-től az Országút 1499. számú épület, az úgynevezett Luby-féle ház öt szobája adott otthont a képviselőház könyvtárának, levéltárának, pénztárának. 1880-ban egy törvénycikk kimondja: „Az országgyűlés mindkét házát befogadó állandó országháznak a főváros ötödik kerületében levő Tömő-téren építése ezennel elrendeltetik". A tervpályázatot Steindl Imre nyerte meg. 1885-ben kezdtek a hatalmas munkához, 1896-ra az épület külsőleg elkészült, a millenniumi díszülést már a kupolacsarnokban rendezhették. 1902. augusztus 6-án Apponyi Albert, a képviselőház elnöke megtekintette az ötvenezer kötetes könyvtárt új, végleges, méltó otthonában. A gyűjtemény 1911-ig könyvtárnok, azután könyvtárigazgató, majd főigazgató irányításával működött. Fenntartójának elnevezéséhez igazodva a bibliotéka neve az idők során többször is változott. (Volt, például, a Képviselőház Könyvtára, a Ház Könyvtára, Országházi Könyvtár, a Nemzetgyűlés Könyvtára.) 1949 óta Országgyűlési Könyvtárként jegyzik. 1949-ben megszűnt a könyvtári (és múzeumi) bizottság, 1951. november 8-ától számít nyilvános, tudományos könyvtárnak a gyűjtemény. 1952 májusától a Népművelési (ma: Művelődési) Minisztérium felügyeletével, 1953. január l-jétől az országgyűléstől szervezetileg is elkülönítve működik. Négy esztendeje egy régi könyvtáros, dr. Balázs Sándorné vezeti az intézményt. Dunára néző kicsiny munkaszobájában beszélgetünk. — A hely szelleméhez illően impozáns — nagytermes, galériás, kutatószobás, kézikönyvtáras, süppedő szőnyeges — könyvtárbelső s egy kis ,,Duna-kabin" az irányítónak; hogyan vág ez a kettő egybe? — Tekinthetjük akár jelképnek is, akkor ezt jelenti: bármilyen politikai, társadalmi, tudományos „eminenciásoknak" szolgáljunk is információval, munkájukhoz szükséges szellemi javakkal, olyan szorgalmat, tárgyismeretet, áttekinthető készséget kívánó szakma a miénk, mely nem igényli a látványos külsőségeket. Valójában sokkal mindennapibb dologról van szó: a legtöbb nagy könyvtárunkat fojtogató helyhiány szorít bennünket is mind kisebb zugokba. Immáron több mint hatszázötvenezer kötetes könyvállományunk, kétezerféle napilapunk, folyóiratunk foglal el minden betölthető helyet. De azért felfogásomat is tükrözi e nem kellemes helyzet. A könyvtáros akkor végzi jól a dolgát, ha oly csöndesenpontosan tevékenykedik, hogy szinte észre sem lehet venni. Annak érdekében, hogy az olvasótermi ügyelet olajozottan dolgozzék, a kézikönyvtár megfeleljen a napi igényeknek, nyilvántartásunk mindjobban kiteljesedjék, hogy szolgáltatásainkat szívesen, sőt, várakozva fogadják: alkalmazkodnunk kell az adott munkakörülményekhez. Az olvasó, szerencsére, nem sokat észlel ebből, hiszen munkatársaink igyekeznek a látogatók igényeit zökkenőmentesen szolgálni. Az olvasóterem a mi „színpadunk", „nézőterünk", ott folyik a nyilvános előadás, ha ki-ki hozzájuthat ahhoz, amire szüksége van, nem érdemes elpanaszolni, hogy mivel küszködünk a kulisszák mögött. Mindenesetre tény: raktározási, beszerzési és egyéb gondjaink, sajnos, nekünk is bőven vannak. — Aki a Parlament Duna-parti, XX V. számú kapuján belép: országos feladatkörű, tudományos szakkönyvtárban találja magát. Milyen szellemi igyekezet és szakmai gyakorlat hozta létre ezt az intézményt? — A könyvtár sokáig csak a törvényhozó testületet szolgálta. Eleinte alkalomszerűen, a tanácskozások szükségleteihez igazodva gyarapították a könyvállományt. A könyvtári bizottság, például, 1870-ben magyar és erdélyi törvénykönyvek, a magyar és erdélyi országgyűlések történetével foglalkozó művek, magyar alkotmány- és jogtörténeti munkák, nemzetközi jogi, magán- és büntetőjogi kiadványok, közgazdasági, statisztikai és gyorsírási kézikönyvek megszerzését javasolta. 1878-ban bekapcsolódhattunk a parlamenti könyvtárak kiadványcseréjébe. 1881-ben egy költségvetési indoklás „több érzékeny hézag betöltését" igényelve „törvényhozási politikai szakkönyvtárnak" nevezi a gyűjteményt. 1893-ban a Ház utasította a könyvtári bizottságot, hogy gyűjtesse egybe az 1861 előtti országgyűlések iratait. (Erre végül csak 1903-ban adtak megbízást.) 1908-ban egyesült a főrendiház és a képviselőház gyűjteménye. 1913-ban hírlapolvasót hoztak létre. Közben külföldi vásárlások és hazai adományok révén is gyarapodott a bibliotéka. (1918-ban mintegy 91 ezer a kötetek száma, 1939-ben már 180 ezer.) A kor szellemi jelességei gondolataikkal támogatták a könyvtárépítést. Mikszáth Kálmán — könyvtári bizottsági tag — javasolta, hogy gyűjtsék az ország kiválósá-33