Budapest, 1987. (25. évfolyam)

11. szám november - Horváth Teréz: Szolgáltatók, szolgáltatások

SZOLGÁLTATÓK, szolgáltatások Azt mondja Dénes, a vízvezetékszerelő: most megpróbálja hivatalosan. Mindmáig tett kisebb-nagyobb „szívességeket": szerelt csapot, javított WC-tartályt és épített házi vízvezetéket. Mégis, nemegyszer előfordult, a munka végeztével még köszönetet sem mondtak neki. Amikor a tulajdonos úgy találta, nem ezt ígérte neki Dénes, fizetés helyett kiadta az útját. És még örülhetett, hogy megúszta ennyivel. Hiszen tiltott dolgot művelt: fusizott. Annyi bizonyos, Dénes megelégelte a fizetség nélkül ledolgozott órákat, és kiváltotta az iparengedélyt. Immár pecséttel ellátott, hivatalos papírral felvértezve ígér gyors, garantáltan jó munkát — olcsón... Négy délutánon át dolgozott az automata mosógép beszerelésén. Termete betöltötte a doboznyi fürdőszobát, ezalatt még kézmosásra sem gondolhattunk. Hosszas rábeszélés után hajlandó volt írásban elismerni az ígért garanciát, és az utólag felsrófolt végösszegből is engedett valamennyit. Aztán maga mögött hagyva két törött csempét, amiket csak a pótolhatatlanság tudata tart össze, távozott. Ha mindehhez hozzáveszem saját, veszendőbe ment engergiánkat, joggal hihetjük: becsaptak. Persze lehetne más példát is hozni. Hogy nem jön az asztalos az ígért időre. Hogy szombaton nem lehet manikűröztetni. Hogy a „mester" vigye máshová! felkiáltással löki elém féltett rádióm. Hogy a cipész kéthetes tárolás után közli: Meggondoltam magam, mégsem javítom meg a klumpáját! Hogy az 1KV szakemberei az atyaúristennek sem szüntetik meg a beázást. Hogy a mester többet számláz, mint amennyi tisztességes volna. És még el sem tudtam mondani valamennyi változatot. Mint tudjuk, kifogyhatatlan a példatár. A szolgáltatás — a magyar értelmező kéziszótár fogalmazásában a lakosság szükségleteit kielégítő, de új termékeket nem eredményező gazdasági tevékenység. Mi van, és mi nincs? Nálunk úgy van szolgáltatás, hogy nincs. Induljunk ki abból, hogy vannak szolgáltató vállalatok, szövetkezetek, kisvállalatok, kisszövetkezetek, különböző vállalkozások és kisiparosok. Az elmúlt tervidőszakban megugrott ugyan az iparengedélyt kérők száma, főként taxisnak, fuvarosnak jelentkeztek az emberek, de mégis inkább a csökkenés jellemző. A főállású és nyugdíjas iparosok közül egyre többen visszalépnek, mondván: túl magas az adó, már nem igazán üzlet maszeknak lenni. A teljesség igénye nélkül: kevés az üveges, a hidegburkoló, a kőműves, nincs elegendő víz-, gáz- és központifűtés-szerelő. Kevés a karosszérialakatos, a fényező, a cipész. És nemcsak a kisipar kénytelen nélkülözni a jó munkásokat bizonyos szakmákban, hanem az úgynevezett szocialista szektor is. Vagyis: nincsenek elegen azok, akik a lakossá)* szükségleteit hivatottak kielégíteni. És akik vannak, azok sem mindig a legjobb szakemberek. Hivatalos megállapítás szerint a végzett ipari tanulók szaktudása a legtöbb területen az alsó határon van; úgymond: nem eléggé szakmaorientáltak. Ha ez így igaz — s miért ne hinnénk a Fővárosi Tanács Ipari és Mezőgazdasági Főosztályának? —, akkor csupán arra lennénk kíváncsiak, mit tanultak a gyerekek három esztendő alatt, és milyen alapon kaptak szakmunkás-bizonyítványt? Valamikor réges-régen, talán igaz sem volt, a céhek csak olyan iparost fogadtak maguk közé, akinek szakmai jártasságát alaposan próbára tették, megbírálták. „Szigorúan ki volt szabva a kiképzés módja és ideje: inaskodás, legénykedés, vándorlás, próbaidő és mindezek végén a remek-munka. Hogy az iparág tökéletesedjék, a legényeket vándorlásra kényszerítették, s útjuk alatt pénzzel is segélyezték a vándorlókat. Minden céhnek volt szállója, ahol a vándorlók ingyen kaptak szállást és útravalóul valami csekély pénzösszeget; ha pedig valahol meg akart állapodni, munkát szereztek számára." A velem egykorúak még emlékeznek talán gyerekkorukból a hajdani iparosokra. Akik sokat adtak arra, hogy a kuncsaft meg legyen elégedve velük. Nehogy rossz hírüket keltse, s ezzel megélhetésüket veszélyeztesse. Ma pedig hovatovább „udvarolni kell" a mesternek, jatt nélkül ez, persze, el sem képzelhető, ha minimális minőségű szolgáltatást kér az ember. Amikor nagy ritkán egy-egy udvarias szakemberrel hozza össze a sors, rögtön eszébe jut a mondás: a kivétel erősíti a szabályt. Az bizonyos, a vándorlás ma alighanem költséges luxusnak minősülne. Marad tehát az unalomig ismételt hosszú várakozás. Kilós- és piperemosásra húsz napot kell várni. Gázfűtés szerelésére 55, férfiöltöny elkészítésére 65, csempézésre 42 napot. Tudvalévő: szeptember elsejétől helyszíni javításoknál a szerelők maximum négy órát várakoztathatják az embert. Még hatályba sem lépett a rendelkezés, bizonyos jelek arra engednek következtetni, hogy megvan már a kibúvó. A nagy kapu melletti kiskapu: ha időzavarba kerül a szerelő, összecsomagolja a készüléket, és beszál-18