Budapest, 1987. (25. évfolyam)

11. szám november - Horváth Teréz: Szolgáltatók, szolgáltatások

lítja a szervizbe. Lám, megoldódott a gordiusi csomó. Hiszen elenyésző azoknak a száma, akik vitába mernek szállni a szakemberrel: valóban erre van szükség? Arról nem is beszélve, hogy így a szervizben végzett javítási idő is megnyúlik. Vagyis: érzékelhető javulásra valószínűleg csak a javíthatatlan optimisták számíthatnak. Sokak szerint nem mindig a szolgáltatást végzők okozzák a bajt. Gyakorta magyarázható a késedelem a szinte állandósult anyag- és alkatrészhiánnyal. A fővárosiak jó részének van eletkromos készüléke és autója. Az utóbbi javításánál gond a tőkés import korlátozása, a szocialista országokból származó alkatrészeket pedig bizonytalan időszakonként szállítják. Ráadásul felülvizsgálatra szorul a hazai elosztási rendszer is. A Fővárosi Tanács Ipari és Mezőgazdasági Főosztályának megállapítása szerint az elektromos készülékekhez, berendezésekhez részben azért nincs elegendő anyag és alkatrész, mert gyártásukban a hazai gazdálkodó szervezetek nem érdekeltek kellően. Katasztrofálisnak ítélik a síküveg- és csempeellátást. A fotólaborok és a textiltisztítók vegyszerhiánnyal küzdenek. Bútorjavításban a poliuretán habanyag hiánya okoz fennakadást. Egyes szolgáltató vállalatok, szövetkezetek, hogy ellensúlyozzák a hiányt, egyre növelik készletüket, s ezáltal fokozzák a látszólagos szükségleteket. A kisvállalkozásoknak általában nincs annyi pénzük, tehát más utat választanak. Szerelőjük a hiba megállapítása után rendeli meg a szükséges alkatrészt. Ha minden jól megy, két-három hét múlva megérkezik a kért darab, kezdődhet a javítás. Az is előfordul a szolgáltatásban, hogy a „kedves ügyfelet" szalasztják a boltba: hozzon már ezt vagy azt, ha szüksége van a készülékre, a gépkocsijára. Mindezeket tetézte az áremelkedés, amely az elmúlt tervidőszakban hajszál híján 44 százalékos volt. A főosztály kimutatta: 1985-ben a szocialista szektor 51,4; a kisipar 44,7 százalékkal magasabb összegért végzett gépkocsijavításokat, mint 1980-ban. Azt is mondhatnánk, majdnem árnövelési verseny alakult ki az építőipari és a szolgáltató szektor között. Illegalitásban... Mit tehet az ember, ha nem azt kapja, amit várt? Rohangálhat fűhöz-fához, ha van energiája és ideje rá. Tudunk olyan esetről, amikor az egyik kerületi IKV számára nyolc hónap nem volt elegendő ahhoz, hogy megcsinálja az ablakokat, és megszüntesse a beázást. A panaszt ígéret követte és más semmi. Mindent egybevetve, majdnem természetes, hogy megszületett a szolgáltatás második gazdasága. Amit tovább bonthatunk, ugye, házi barkácsolásra és illegális szolgáltatásra. Utóbbiba beletartozik a főállású szolgáltatók „függöny mögötti" munkája, valamint az iparigazolvánnyal nem rendelkező kontárok tevékenysége. Jó két esztendővel ezelőtt a Szolgáltatási Kutatóintézet nyilvánosságra hozta az országban feltérképezett ún. nem szervezett keretek között végzett szolgáltatások számát. Pontosan tudták, mire vállalkoznak, őszintén bevallották, sok esetben csak becslésekre hagyatkozhattak, mert vizsgálódásaik során komoly ellenállásba ütköztek. Ez, persze, nem jelenti azt, hogy olykor-olykor nem jelentik fel a fusizót, a kontárt, ha nincsenek vele megelégedve a megrendelők. Az bizonyos, az illegális szolgáltatóipar számos akadályt ledönt. Általában gyorsan, jó minőségben és a hivatalos árnál többnyire olcsóbban teszi azt, amire kérik. Van tehát létalapja, és az is közismert, hogy rengeteg jó szakember dolgozik a fővárosi másodszférában. A már említett intézeti tanulmány 15 milliárd forintra becsülte — 1983-as árakon számolva — az illegális szolgáltatóiparból származó jövedelem összegét. Hangsúlyozni kell: ez becsült országos adat 1983-ból. Hogy pontosan hány forint vándorol ki egyik zsebből a másikba 1987-ben — nem lehet tudni. Mint ahogy azt sem, mennyi a „főváros" részesedése. Ezt igazolja az a vizsgálódás, amelynek részleteit augusztus 8-án adták közre: a Gazdaságkutató Intézet és a Központi Statisztikai Hivatal közös tanulmánya szerint, 1986-ban 20 milliárd forint láthatatlan jövedelem keletkezett az országban: borravaló, csúszó-és hálapénz, fusimunka és a fogyasztók megkárosítása folytán. Hogyan tovább? A Fővárosi Tanács Ipari és Mezőgazdasági Főosztálya az érdekeltséget teremtő új szabályozókban látja a kivezető utat. Adóvisszatérítést, felhalmozási adókedvezményt szorgalmaz a lakossági szolgáltatásba invesztált összegek után. Több kihaló szakmában, mint például a cipő-, a ruha- és a bútorjavító számára, teljes adómentességet sürget. Sőt, javasolja: szűnjön meg a becslés az adóztatás gyakorlatában. Az anyag- és alkatrészellátásban a közös érdekeltséget tartja kívánatosnak. Úgy véli, a kerületi tanácsok sem élnek mindig a kezükbe adott lehetőségekkel, például az adó- és a helyiségdíj-kedvezménnyel. A főosztály aktivahálózatot szervezett Budapesten, hogy ezáltal is elősegítse az illegális szolgáltatóipar felszámolását. Jó hír a fővárosiak számára, hogy hamarosan megjelenik a szolgáltatók könyve. Valamennyi szolgáltató vállalat, szövetkezet, kisvállalkozás, kisiparos közhírré teheti: milyen szolgáltatással tud segítséget nyújtani, hol található az üzlete, és mikor fogadja az ügyfeleket. Kétségtelen, igen nagy szükség volna ilyen összefoglaló jegyzékre, mert például, egyebek mellett, kevéssé közismert, hogy Budapesten két kisiparos vállal inggallérfordítást. A kispénzű nyugdíjasok bizonyára szeretnék tudni, hol csinálnak régiből „új inget". Előzetes elképzelések szerint e jegyzék olcsón, 15 forintos áron kerül majd forgalomba, s valamennyi újságárusnál megvásárolható lesz. Vannak, akik úgy vélik, a január elsejével bevezetésre kerülő adórendszer annyira hatással lesz majd az úgynevezett szervezett szolgáltatóiparra is, hogy komoly változásokra számíthatunk. Valószínűleg tovább emelkednek majd az árak. És törekednek majd a láthatatlan jövedelmek „megfogására". Mégis, kénytelen arra gondolni az ember: a kispénzűek, a kevés forintból gazdálkodók valószínűleg a másodszférához fognak fordulni — kényszerűségből. Mert lehet, hogy a hivatlos árakat meg sem tudják fizetni. És azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a szolgáltatásban döntő szerepet játszó anyag- és alkatrészhiány nem szűnik meg egyik napról a másikra, az új adórendszer bevezetésének azonnali hatásaként. A lakótelepeken, amelyek egy régi elképzelés szerint a „szolgáltatásra épültek", sem lesz azonnal elegendő szolgáltatóház, pavilon. Úgy tűnik, annyira megbomlott a kereslet-kínálat egyensúlya, hogy gyors változásra nemigen számíthatunk. Miután nemcsak az új adórendszer bevezetése ismert, hanem a munkaerőgazdálkodási intézkedések is, elképzelhető, hogy néhány éven belül valamelyest változik a legális szolgáltatóipar. Hiszen egyes becslések kétszázezer ember munkahely-változtatásával számolnak. Természetesen közülük sokat foglalkoztat majd az ipar, a vállalkozási lehetőségek is vonzóak, de mégis lesznek olyanok, akik sehol másutt nem tudnak majd elhelyezkedni, csak a legális szolgáltatóiparban. Miután a fővárosban az átlagosnál lényegesen több szabad munkahely van ma is, nehéz lenne meghatározni: mikorra töltődnek fel munkaerővel a szolgáltató egységek. Feltételezhető, hogy a pillanatnyilag még kihalónak tűnő szakmák sem szűnnek meg, és ez a kívánatos, hiszen bizonyára mindig lesznek olyanok, akik igénylik, mondjuk, a cipősarok javítást. Szolgáltató szakmák elsajátítására egyébként már most is van lehetőség. Éppen a Fővárosi Tanács kezdeményezésére indultak meg Csepelen a rehabilitációs átképző tanfolyamok. Sajnálatos, hogy a jelentkezők száma nincs arányban a lehetőséggel. Feltételezhető azonban, hogy ahogy múlik az idő, mind nagyobb érdeklődés kíséri a csepeliek munkáját. És remélhetőleg nem kizárólag a rehabilitációra szorulók részéről. HORVÁTH TERÉZ 19