Budapest, 1987. (25. évfolyam)

11. szám november - Müller Tibor: Egyenlőek az egyenlők között

• ajon miért a minisztertől kéri számon az ember minden sérelmét? Nem a magántermészetűeket, természetesen, hanem a társadalom ügyeit. Miért éppen Köpeczi Bélát szorítják sarokba olyan kérdésekkel, hogy évek óta csökken a magyar értelmiség tekintélye? Miért foltozgatják állandóan az oktatás rendszerét? Miért alakult ilyen mostohán a Nemzeti Színház ügye? Miért lesz ideges minden muzsikus, ha a Fesztivál Zenekar kerül szóba? Miért áraszthatja el a könyvpiacot annyi silány fércmű az utóbbi években? Miért fortyog a saját levében az írószövetség? Vajon ki képes minderre és a számtalan többire kielégítő választ adni? Mert igaz ugyan, hogy a miniszter szakterületének első embere, de nem mindenható. Sokat el tud intézni, sok múlik rajta, de nincs varázspálcája, jó tündére, aki legalább három kívánságát teljesítené. Van széles jogköre és cselekvési területe, de nincs birtokában a bölcsek köve. És, persze, ember. Kiváló képességekkel és gyarlóságokkal. Ember, aki hivatali rangjával együtt vállalta a dolgok nehezét. Miért? Rejtély. Hiszen nemzetközi hírű történész. Tekintélyes kutató, számtalan jelentős kötet szerzője, a Sorbonne és a római egyetem díszdoktora, akadémikus. Amire végképp nem volt szüksége, az a hivatal. De hát mit tegyen a tudós, ha közéleti érdeklődésű, politikus alkat? Ha nemcsak résztvevője, de alakítója is kíván lenni hazája művelődéstörténelmének? Elmegy miniszternek. — Szívesen tölti idejét adminisztratív tevékenységgel? — Elismerem, ahhoz a ritka értelmiségi típushoz tartozom, aki szeret szervezni, és szívesen látja ennek eredményeit. — Az önnel készült interjúk, szinte kivétel nélkül, azt feszegetik, hogy milyen furcsa helyzeteket szül a tudós, az alkotó ember és a hivatalnok (még a legmagasabb rangú hivatalnoké is) konfliktusa. Nem tudom, létezik-e az ön esetében ilyen ellentét, hiszen miniszterségének öt esztendeje alatt minden évben megjelent egy-egy könyve. — A konfliktus azért létezik. Egyáltalán lehet-e kutatóoktató és hivatali tevékenységet párhuzamosan folytatni? Ezt a fogadást — hogy ilyen pascali kifejezést használjak — megnyertem. Egy nagyon rövid időszaktól, három-négy évtől eltekintve, soha nem tudtam egyetlen dologgal foglalkozni. — Ez a kivétel az akadémiai időszak volt, amikor Arany János székében a főtitkári teendőket látta el? — A Magyar Tudományos Akadémia főtitkári tiszte, bizony, jócskán adott adminisztratív feladatokat. Szegény Arany János is sokat panaszkodott erre, pedig az ő idején még nem tartoztak az akadémiához intézetek. De életemnek nem erről a periódusáról beszélek, hanem amikor rövid ideig a francia tanszéket vezethettem az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán. De a sors csak egy egészen picit volt kegyes hozzám, mert nagyon rövid idő elteltével megválasztottak rektorhelyettesnek. — Mi az ön eredeti foglalkozása? — Francia, román, olasz szakos tanárként indultam a pályán. — És mostanában mint kutatót mi érdekli a legjobban? — A felvilágosodás kora és a 20. század szellemi világa. — Egyik kritikusa úgy fogalmazott, hogy legutóbbi kötete a magyar művelődés kézikönyve. — A magyar kultúra útja című könyvecskémre utalt, ez valóban kézikönyv a szó teljes értelmében. Tehát úgy is, hogy adatokat, dokumentumokat közöl, elsősorban informatív jellegű akar lenni. Emellett azonban állásfoglalásokat is tartalmaz. Hitelét pedig az adhatja meg, hogy egyszerre éltem meg értelmiségiként, hivatalnokként és — ha úgy tetszik — politikusként az eltelt négy évtizedet. Az előző, első kiadás, de az átdolgozott második sem azzal tűnt ki, hogy valamiféle dicsőítő tendenciát érvényesít a magyar szellemi élet, főleg a kulturális politika megítélésében. De az első változat megjelenésének idején, 1975-ben — bevallom — sokkal derűlátóbb voltam, mint tíz évvel később. Közben olyan gazdasági, társadalmi és kulturális átalakulás következett be, amely nem igazolta azt az optimizmust, amivel a hetvenes évek elején a világot még meg lehetett közelíteni. — Manapság nem vonzó értelmiséginek lenni. Ön tudja, miért? — Nézze, olyan társadalmi légkör alakult ki, amelyikben az anyagi javak megszerzése került előtérbe. Ellenhatásaként annak, hogy előtte meglehetős szegénységben éltünk. És mert mód kínálkozott rá, az emberek szerettek volna jobban élni. Nem tudom ezt alapvetően hibáztatni. A szerzés mellett kevesebb idő jutott a mélyebb, a klasszikus művelődésre, tehát az olvasásra, koncertra, múzeumra. Értelemszerű, hogy amikor 11