Budapest, 1987. (25. évfolyam)

10. szám október - P. Szabó Ernő: A sárkány jegyében

Vir dolorum-szobor Sopronból Budavári gótikus töredék kapcsolódik. Közvetlenül 1396 előtt készültek, s a töröktől elszenvedett katasztrofális vereség után hamarosan, még Zsigmond távolléte idején elpusztították őket. Schwarz szerint a szobrok két műhelyből származnak. Az úgynevezett apostolműhelyből, André Beauneveu stílusának követőitől, a lovagszobrok műhelye pedig a poitiers-i palota és a Tour Maubergeon szobrászata, elsősorban Guy de Dammartin követőiből állt. E rendkívül érdekes hipotézist a kiállítás rendezői ismertetik, de nem fogadják el. Maguk is kísérletet tesznek azonban arra, hogy a korábbinál differenciáltabb képet adjanak a szoboregyüttesről, és stilisztikai alapon négy mester műveit különítsék el. A kőplasztikák újabb értékes csoportját képviselik a Stiborsíremlékek, amelyek a művészettörténet új, izgalmas felfedezéseivel ismertetnek meg. Az ifjabb, 1434-ben elhunyt Stibor síremléke 1907-ben került elő a budai Nagyboldogasszony-templom mellett. Töredékek jelzik, hogyan is nézett ki az idősebb Stibor székesfehérvári síremléke, amelyen, a korban egyedülállóan, a kőfaragó jele is szerepel. Mivel az ifjabb Stibor síremlékének lelőhelyét eddig nem tárták fel, elképzelhető, hogy az együttes a jövőben újabb darabokkal gyarapodik. A kiállítás legféltettebb kincsei, a gazdagon hímzett miseruhák, misekönyvek, ötvöstárgyak a klimatizált terem tárlóiban kaptak helyet. Faszobrok, festmények szemléltetik, hogyan fejlődött e korban a szárnyas oltárok művészete. Szent Katalin szobra Barkáról, kezébe könnyű odaképzelni attribútumait, jobbjába a kardot, baljába a fogazott kereket, amellyel kínozták; a szintén barkai Szent Dorottya, a nemzetközi lágy stílus egyik legszebb magyar alkotása, kezében kosárka paradicsomi rózsákkal. A kiállítás — és a korszak európai művészetének egyik — főműve: Kolozsvári Tamás garamszentbenedeki Kálvária-oltára. A bemutatott tárgyak közül erről írták talán a legtöbb cikket, tanulmányt, a kor művészetében való elhelyezése azonban újabb és újabb kérdéseket vet fel, az írások alig-alig visznek közelebb az alkotó személyéhez, a mű eredetéhez. Kétségtelenül igaza van Török Györgyinek, aki sürgető feladatnak tartja az oltár alapos monografikus feldolgozását. Szerinte Kolozsvári Tamás művészetének vizsgálata azt bizonyítja, hogy az internacionális stílus határokat nem ismerő szövevényének kialakításában Magyarországnak is jelentős szerepe volt. A kiállítás is azt bizonyítja, hogy a művészet folyamata nem nemzetenként elszigetelt jelenség, s vizsgálata sem képzelhető el szűklátókörűén, a művészettől idegen szempontok szerint. A felsoroihatatlanul számos hazai intézmény mellett Kelet- és Nyugat-Berlin, Pozsony, Prága, Drezda, Graz, München, Körmöcbánya, Párizs, Olomouc, Pónik, Melk, Görliz, Salzburg, Ulm, Bécs, York, Zágráb múzeumai, könyvtárai, levéltárai kölcsönöztek anyagot a kiállításra. Magyar, csehszlovák, német kutatók fejtették ki álláspontjukat a tanulmánykötetben s a kiállításhoz kapcsolódó konferencián Zsigmond korának művészetéről. Nyilvánvaló, hogy a tárlat tanulságait sem csak a magyar művészettörténet kamatoztathatja. P. SZABÓ ERNŐ 33