Budapest, 1987. (25. évfolyam)

10. szám október - Deregán Gábor: Üzletváros Budapest?

hallván a rigmusokat —: Milyen jó lenne ráfüstölni! Pesten azonban volt egy színház, ahol a néző dohányozhatott! Ez a közkedvelt színház az Erzsébet körúti Royal Orfeum volt. Igazán nagyszerű helyen állott, akár a Nyugatitól, akár a Keletitől jött a derék vidéki színházkedvelő, a 6-os villamossal öt-hat perc alatt odaért. Itt azután rágyújthatott, aki akart, fuldokolhatott a füsttől ő is meg a szomszédja is... A „pesti dohányos színháznak" nemcsak ez a volt a vonzereje, hanem a kitűnő egyfelvonásosok, operettek és bohózatok, amelyeket a külföldi és hazai literátorok jól megírtak, és jó színészek előadtak. Talán egyike volt azon színházaknak, melynek kasszájába csak úgy ömlött a korona. Itt „futott be" Heltai Jenő, Molnár Ferenc, itt szerette meg őket a nagyon is kritikus színházlátogató közönség. Akkor még „valamit" kapni is akart a pénzéért a pesti polgár (nem úgy, mint ma!), és kapott is. Itt hangzottak el a remek kuplék, melyek közül igen sokat napjainkban is énekelnek. Csak Steinhardt Géza mulatója volt képes verse-Steinhardt Géza nyezni vele vidámságban és humorban. Micsoda tapsorkánok reszkettették meg a Royal Orfeum falait, micsoda színészek nevelkedtek itt, és milyen artisták mutatták be legszenzációsabb attrakcióikat, London-Párizs-Berlin után itt, a pesti Orfeumban. — És szabad volt a dohányzás! amit — őszintén mondva — cseppet sem méltányolok. Annál inkább a szellemes szerzőket, a kitűnő színészeket. Később, a „pengős" világban, a 30-as években, lebontották — és újjáépítették. Mikor ismét megnyitotta kapuit a „nagyérdemű és nagyon tisztelt" előtt, akkor már tilos volt a dohányzás benne, és a színészek sem voltak a régiek... De hol volt már az igazgató — Bálint Dezső! —, talán a legjobbak között is az egyik legjobb, aki „az egyetlen ember volt a világon, aki a koronát a forinttal még sötétben sem tévesztette össze". (Abonyi Árpád véleménye szerint.) Elmúlt... felszívta a XX. század, amely elfújta a „kék füstöt is", a „dohányos színházzal" együtt. Aki ott áll a színház mai utódjának homlokzatával szemben, talán még azt sem tudja, hogy ezek a kövek réges-régen nem az igaz Royal Orfeum kövei... Említettem a Steinhardt Mulatót is, mely a Rákóczi út 63-ban volt. Steinhardt Géza teremtette meg az első magyar nyelvű mulatót hazánkban, amikor ez valóban kétes vállalkozásnak számított, ez volt az első olyan színház, ahová csak előreváltott jeggyel lehetett bejutni. Ő volt — sokak szerint — „minden idők legnagyobb színházi direktora", aki maga fordított bohózatokat németből és franciából, pestiesítve a „szellemi pikantériát", és felnevelte a századunkat meghatározó humoristák és színészek gárdáját. Hányan kaptak itt kedvet a kabaréhoz? — ezt csak századunk első felének közönsé-Üzletváros Külföldről érkezett vendégeimet, miután az első napok óvatos tapogatózásai után kissé otthonosabban mozogtak a fővárosban, alig láttam. Vég nélkül rótták az utcákat, sorra „teljesítették" a bédekkerben előírtakat, esti beszámolóikból kiderült, bőséggel szenteltek időt, figyelmet az áruházaknak, boltoknak, kirakatoknak. Jobbára csak nézelődtek, s nem győzték ismételni: Budapest valóságos üzletváros. Lelkesedésük nem ismert határt. Jóval mértéktartóbb elismeréssel szólt Budapest üzleteiről és azok árukínálatáról NSZK-ból érkezett barátom, ő inkább azt hajtogatta, hogy két „echte" német kolléganőjét nem győzi a népművészeti boltokból kirángatni... — Üzletváros lenne Budapest? — kérdez vissza tűnődve a Budapesti Műszaki Egyetem városépítészettel, városrekonstrukcióval foglalkozó professzora. — Lassan-lassan inkább bódéváros lesz — jegyzi meg, de gyorsan hozzáteszi: — Jó, maradjunk az üzletvárosnál, mert most nem kívánom felidegesíteni magam. Ez, szerintem, értelmetlen, ráadásul nem is igaz. Mármint a kifejezés. Mert itt vannak, például — és találomra felcsap egy vaskos könyvet —, az 1985-ös statisztikák; de hát az egy évvel későbbiek sem mutatnak mást. Az 1984-es év elején 5915 boltot regisztráltak Budapesten, az 1980-asnál öt százalékkal kevesebbet. Ennél beszédesebb azonban az ezer lakosra jutó bolti alapterület mutatója, értve alatta a raktárakat és mindazon más helyiségeket is, amelyek nem szolgálják közvetlenül a vásárlást. Ez a fővárosban 484 négyzetméter volt, az összes város 534 négyzetméterével szemben. Tiszta elárusítóhelyből — ahová ténylegesen betérhet a vevő — Budapesten 206, az összes városban 246 négyzetméter jutott ezer lakosra. Az ge tudná megmondani. Kabos, Molnár Ferenc, Góth Sándor, Csortos Gyula — és a többi nagy — itt kapott ösztönzést arra, hogy a világot jelentő deszkákat válassza. Steinhardt Géza ötletes, rendkívüli komikusművész volt, aki színészként, direktorként, rendezőként egyaránt megállta a helyét, és ami a legnehezebb: nevetni tanította a nemzetet. Kupiéit az egész ország énekelte, kabaréit az egész ország szerette, addig, amíg 1914-ben el nem dördültek azok a bizonyos lövések... A katonák a harctérre — vágóhídra — menet is Steinhardt-kuplékat énekeltek. SZEPESSY GÉZA nyugalmazott muzeológus Budapest? „összesben" Budapest is benne van — mondja a professzor —, nélküle a kizárólag vidéki városi mutatók még magasabbak lennének. Mitől üzlet város tehát Budapest? Talán attól, hogy a kisebb alapterületen jóval nagyobb a forgalom? Mert ez igaz. 1984 végén, 1985 elején Budapesten 61 865, az összes városban 56 800 forint forgalom jutott egy lakosra. Persze, hogy nagyobb itt a jövés-menés, hiszen gyakorlatilag Budapesten vásárolnak a külföldiek és sok vidéki. Tény ez, s a vidékiek, például, még csak el sem marasztalhatók azért, hogy a gazdagabb választék reményében vállalják a félnapos utazást. A falusiakról és az agglomerációban élőkről nem is szólva. A budapestiek viszont — ez is tény — zsúfoltabb körülmények között, kényelmetlenebbül intézhetik nap mint nap bevásárlásaikat, mint a vidékiek. A műegyetemi professzor mondja: — A kérdés, a kifejezés meglehetősen értelmetlen, most már azonban játsszunk el egy kicsit a gondolattal. Elvárható-e egyáltalán egy fővárostól, jelen esetben Budapesttől, hogy üzletváros is legyen? Szerintem nem, egyértelműen nem. Az — mondani sem kell — elvárható, hogy az alapellátás biztosítására kellő számú üzlet álljon rendelkezésre a város egész területén, s bizonyos az is, hogy a kerületnek, a lakónegyednek, az utcaképnek városias jelleget adnak a boltok, a kirakatok. Elismerésre és nemzetközileg is figyelemre méltó, hogy a főváros vezetése az utóbbi években bevásárlóközpontok egész sorát létesítette az Örs vezér tértől a Flórián térig, a Skála Áruház környékétől Kőbányáig, Kispestig. Ez mind kereskedelmi, mind városképi szempontból előnyére vált Budapestnek. Az is üdvözlendő, ha a főváros legkülönbözőbb részein megnyílik egy-egy új üzlet; de miért kellene számon kérni a Népköztársaság útja külső szakaszától, a Rózsadombtól, a külső 19