Budapest, 1987. (25. évfolyam)

10. szám október - Szepessy Géza: Száz éve nyílt meg a „dohányos színház”

FÓRUM árok betonmedrébe. Dr. Kruzsinszky Bálint Aquincum című munkájában a következőket írja róla: „...amióta 1888-ban az ásatások vezetését átvettem, maradtak meg a helyszínen az ásatások leletei, és már 1889-ben kiállítottuk a szomszédos Krempel-malom egyik bérelt szobájában." Kruzsinszky tehát 1889-ben még malomnak ismerte, és ezt nem módosította művének 1933-ban megjelent, VII., „átdolgozott" kiadásában sem. A bérelt szoba és a későbbi kocsma említése sugallja azt a feltevést, hogy a sváb telepes molnár fogadót is tartott fenn. Az épületegyüttes nagysága, várszerű, zárt kiépítése, valamint földrajzi elhelyezkedése is erre utal. Minden valószínűség szerint egyik szeme lehetett a várost körülvevő fogadóláncnak. Ezek az ország minden tájáról befutó főutak mellé telepedtek, a város szívétől mintegy 10-15 kilométernyi távolságba, alkalmas helyül ahhoz, hogy a kocsin, batáron messzebbről érkező uraságok az út porát lemoshassák magukról, a dámák felfrissüljenek, majd kocsit, lovat kifényesítve, mutatósan érkezhessenek a már csak iramodásnyi célhoz. Diákkoromból emlékszem a kispesti Határ-csárdára. A Határ út sarkán állt az Üllői úton. Erődítésszerű, kővel kerített hatalmas udvarára szénás szekérre méretezett óriási kapu nyílott. Gyanítom, párja lehetett a Váci úton ma is meglévő Megyeri csárda, és jó volna, ha számba vehetnők a minden bizonnyal egyebütt is volt társait. A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum urait erről hiába kérdeztem... Annyi dúlást szenvedett múltunknak, sajnos, oly kevés a tárgyi emléke, és azzal is gyakran pazarlón bánunk. A Krempelmalom romjait talán még fel lehetne támasztani, kedves színfoltja lehetne a romvárosnak. Ajánlom figyelmébe a III. Kerületi Tanácsnak, a Budapesti Városszépítő Egyesületnek és mindazoknak, akiknek fáj az emlékek pusztulása. JÉRÖME RENÉ számomra nem egészen egyértelmű — állásfoglalásával kívánok vitába szállni, hanem a „Tóth Árpád megénekelte aquincumi kocsmára" szeretném felhívni a figyelmet. Ez az amfiteátrummal szemben található, újkori rom már csak kallódó állapotában volt egyszerű kocsma, ahol a költő az „ős testvér, méla svábbal" koccintva az antik múltról és gondtalan, boldog jövőről ábrándozott. Nem vette észre, hogy az épület még akkori állapotában is nagyobb jelentőségre utalt. Magam Tóth Árpáddal nagyjában egy időben járhattam cserkészként arrafelé, de aztán messzire vetődtem e tájról. Csak az utóbbi időkben szemlélhetem újra rohamos pusztulását. Megszűnt már a kocsma is, csak egy eléje épített bádogkalitkában mérnek valamit. A Krempel-malom romjai saját maguk szemétdombjára dőlnek. Már csak a költő megénekelte helyként emlékszünk rá. A múlt századi térképeken jelentős épületegyüttesként szerepel az Aranyospatak mellett a Krempel-malom. Talán egyike volt a legrégibb budai malmoknak. A múlt században még működött, és őrölt mindaddig, amíg a patak vize hűtlenül el nem hagyta, és bemenekült az Arany-Száz éve nyílt meg a „dohányos színház'' Talán kevesen tudják, hogy hazánkban a XVII. században bűnténynek számított, ha valaki rágyújtott Monsieur Nicot Újvilágból hozott tabakjára. A minap kezembe került egy kis könyvecske, melynek címe: Füst, és valójában egy bizonyos Kaczér Ignác nevű poéta háromfelvonásos vígjátéka, amelyet, tudomásom szerint, csak Szatmárban adtak elő, de ott azután szerfölött nagy sikerrel. Ha nem tévedek, a szerző azonos Kaczér Illéssel, aki Szatmárban született 1887-ben, és Tel Avivban hunyt el. Szerzője volt különféle csehszlovákiai Gólemszíndaraboknak is. Nyilván a könyv címlapján elírták a keresztnevét. íme, a könyv prológusa: Tiltott élvezetről, füstről szól az ének. Kis tábora volt még bodros fellegének, S kígyót-békát búgtak reá Szemforgató vének. Hej, a pipás rendre néznek vele görbén! Mint kit elragadott csúf, kanyargós örvény, S jajj neki, ha megneszelte Nagy bűnét a törvény. Csúffá tevé szörnyen. Kalodába zárta, Megnyeste az orrát, fülét megnyirbálta. Lett légyen az hím- vagy nőnem, Márton vagy Márta... No hiszen — írta tovább az író —, ha most is fennállna ez a törvény, úgy nem volna se szeri, se száma azoknak, akik megcsonkított orral vagy megnyirbált füllel mászkálnak. Hát szépen néznénk ki! Ám a tiltó törvény mégiscsak létezik! — gondoljuk csak el, hogy a zordon biztos úr azonnal megbüntetne, ha olyan helyen gyújtanánk rá, ahol az tilos. A színházak pedig ilyenek, mert valamennyi tűzveszélyes. Hitem szerint a szatmári előadáson is sok birkaszagú férfiember gondolta — 18