Budapest, 1987. (25. évfolyam)

10. szám október - Kerti József: „A mágneses víz” káprázata

FÓRUM A „mágneses víz" káprázata Különféle kétes hitelű „forrásmunkákban" évtizedek óta újra és újra felröppenő szenzáció: „felfedezték" a mágneses vizet, melynek áldásos tulajdonságai vannak: például meggátolja a vízkőkiválást, sőt, a már kivált vízkövet visszaoldja; megnöveli a kukorica, a rizs és más növények terméshozamát; szilárdítja a betont; ízesebbé teszi a kürtös kalácsot és a lebbencslevest. Mindez annál bámulatosabb, mert a sok, szívet-lelket melengető örömbe kivételesen sem vegyül üröm: a mágneses víz olyan okos, hogy tudja, mit várunk tőle, és még véletlenül sem cselekszi az ellenkezőjét, azaz nem okoz kárt. Megtudhatjuk például az ún. javított hatásfokú vízmágnesező berendezés 176 792 lajstromszámú magyar szabadalmi leírásából, hogy „a legújabb kutatások alapján" a mágneses víz — sok más jó tulajdonsága mellett — elpusztítja a káros baktériumokat is. A hasznos baktériumokat minden bizonnyal megkíméli, hiszen róluk nem tesz említést a szabadalmi leírás. Milyen kár, hogy az AIDS leküzdésén fáradozó kutatók nem olvasták a szabadalmat, hiszen nem kellene tovább törniük a fejüket a kórokozó ellenszerén. Egy szabadalom tündöklése és bukása Az említett szabadalom egy lépéssel tovább megy, mint elődei: nemcsak azt adja hírül, hogy a javított hatásfokú berendezéssel „mágnesezett" víz csodatévő hatása „megakadályozza" a vízkőképződést, hanem, ha kell, „ugrásszerűen megnöveli" a vízkő és egyéb csapadék kiválásának sebességét. Mindez a szabadalmi leírás negyedik oszlopának első bekezdésében található. Olyan csodatevő masinát vásárol tehát a tisztelt fogyasztó, mely az ellenkezőjét is tudja annak, amire képes. Fogamzásgátlás és meddőséggyógyítás egyszerre. Nem csoda, ha a „szenzáció" híre a saját visszhangjától terjedt és gerjedt. A csodavárók vették és vitték a vízmágnesezőt, mint a cukrot. A fák azonban nem nőnek az égig. Miután a Gyarmati házaspár nevéhez fűződő szabadalmat reklámozó gyártmányismertetők — a vásárlók hiszékenységén felbuzdulva — gátlástalanul azt kezdték híresztelni (például az 1985. évi újítási börze szórólapjain), hogy a „találmány" minden vízkőproblémát, minden objektumnál, minden vízminőségnél, minden üzemelési mód mellett megold, és ezt a „tényt" egyetemi tanszékek vizsgálatai is „igazolták", elszabadult a pokol: megsemmisítési eljárás indult a szabadalom ellen. Az Országos Találmányi Hivatal, hosszú és alapos vizsgálat után — messzemenően megadva a szabadalmaztatóknak a védekezés lehetőségét —, az 1987. május 28-i nyilvános, szóbeli tárgyaláson teljes terjedelmében megsemmisítette a szabadalmat. Határozatában azonban megállapította, hogy ezt a döntést a szabadalom ellen felmerült súlyos kifogások tették elkerülhetetlenné. A törvény módot ad arra, hogy a szerzők kérelmet nyújtsanak be a bírósághoz a határozat megváltoztatására. Mivel azonban nincs olyan bíróság, mely vállalkoznék a természet törvényeinek a megváltoztatására, érdemes áttekintenünk, milyen természeti törvényekbe ütköznek a „mágneses víz" látomásai. Látomás és valóság Az utca embere hajlamos pozitív hőst látni az antitalálmány szerzőjében is. Az azonban megdöbbentő, hogy egy olyan fizikai abszurdum, mint a „mágneses víz" látomása, műszaki emberek körében elterjedhetett, sőt, olyan világhódító utat futott be, mint a dicstelen emlékű polivíz. Könyvtárat lehetne megtölteni a vízmágnesezést és annak sokoldalú alkalmazástechnikai vonzatait ecsetelő „művekből", esetenként neves és más vonatkozásban igényes szerzők tollából. Több mint félezer szabadalomról tudunk a vízmágnesezés témaköréből, ezek egy részét több országban is engedélyezték, akárcsak Gyarmatiék most megsemmisített szabadalmát. A napisajtó sem maradt el a vízbűvölés áldásos hatásainak méltatásában, nemrégiben a Falurádió műsorában is hallhattunk erről. Talán emlékszik még a Kedves Olvasó a Mezei András—Pető Gábor Pál polémiára az Új Tükör hasábjain. A találmányok hasznosulásáért mindenkor jóhiszeműen kardoskodó Mezei ennek keretében hozta nyilvánosságra, hogy a Pados-szabadalom szerinti elektromos vízkezeléssel „drasztikus" terméshozamnövekményt értek el a Dalmandi Állami Gazdaságban a paprikaparcellákon. Nos, a drasztikum aligha vitatható. Nemcsak azért, mert azóta a Padosszabadalmat is megsemmisítették, hanem azért is, mert — kérésemre — a MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Főosztálya tisztázta a dalmandi „csoda" hátterét. Idézet a főosztály 1984. november 29.-i válaszleveléből: ,,A dalmandi kísérletek módszertani hiba miatt, sajnos, nem értékelhetők. A kontrollparcellákat ugyanis nem locsolták kezeletlen vízzel." Aki valaha is próbált paprikát termelni, kísérlet nélkül is tudja: mekkora a különbség két paprikaparcella hozama között, ha az egyiket öntözzük, a másikat nem. A dalmandi kacsa — akarom mondani paprika — azonban nemcsak a banális „kísérlettervezéset" példázza. Sajnos gyakori eset, hogy a nyilvánosság csak a léggömb felröppenéséről értesül, elpukkanásáról nem. S hogy miért abszurdum a mágneses (vagy elektrosztatikus) térrel „kezelt" víz? Mert az erőtérből kikerülő folyadék molekuláris szerkezete (még ha arra valamilyen hatást gyakorolt is az erőtér) 10-20 pikoszekundum alatt visszatér eredeti állapotába, ezért a mágneses téren átáramoltatott víz vagy egyéb folyadék erőtér előtt és után vett mintájának fizikaikémiai sajátosságaiban soha senki semmiféle szignifikáns különbséget kimutatni, mérni nem tudott. Meglepő, hogy azok a szerzők, akik a víz „magnetizálhatóságát" állítják, említést sem tesznek a víz demagnetizálásáról, holott e két művelet kölcsönösen feltételezi egymást. Gondoljunk csak a ferromágneses anyagok hiszterézis görbéjére: a remanens mágnesesség és a koercitív erő úgy összetartozik, mint a fény és az árnyék. Ha tehát valamely tér maradandó változást tudna létrehozni a víz szerkezetében és ebből eredően annak tulajdonságaiban, akkor törvényszerűen léteznie kellene olyan ellenkező előjelű (koercitív) térnek, mely a maradandó, azaz irreverzibilis változást megszünteti. Ilyen tér létezését azonban a mai napig senki nem igazolta. A mágneses vizet hirdető „elmélet" tehát árnyék fény nélkül. Középiskolai tankönyvi tétel: a víz mint diamágnes (azaz negatív szuszceptibilitású) közeg, nem mágnesezhető. Különös, hogy a mágneses víz létezését hirdető, sőt, kísérletileg is „észlelő" szerzők olyannyira elrugaszkodtak az elemi fizikai ismeretektől, hogy önirányított szubjektív vakságukban „hiszem, mert látom" ítéletük a „látom, mert hiszem" prejudiciummá torzult. 16