Budapest, 1987. (25. évfolyam)

10. szám október - Oszlay István: Hogy nagyra nőjenek a fák

tervszerű feltárás és gondozás. Ismét a pusztítás évei következtek: a második világháború alatt teljesen letarolták a határerdőt, összesen ezer hektár fővárosi erdőt vágtak ki. A budapesti erdők 1949-ben állami kezelésbe kerültek. Ekkor a budai oldalon 1244, a pesti oldalon 336 hektár erdőt vettek számba. Az ezt követő másfél évtizedben a budai oldalon 120, a pesti oldalon pedig 930 hektár erdőt telepített az erdészet, jelentősen csökkentve a két városrész erdősültségének aránytalanságát. A főváros erdeiben — a többi állami erdővel azonos elvek szerint — faanyagtermelés folyt egészen 1955-ig, amikor is az Országos Erdészeti Főigazgatóság parkerdővé nyilvánította Budapest erdeit. A Fővárosi Tanács és a MÉM együttes elgondolása alapján készült el Budapest és környéke zöldövezeti programterve, melyet 1975-ben a tanács jóváhagyott. Ez idő tájt 4430 hektár erdő volt a főváros területén (2710 hektár a budai és 1720 hektár a pesti oldalon), melynek 82 százalékát erdőgazdaság, 13 százalékát termelőszövetkezetek, 5 százalékát pedig más állami szervek kezelték. A budai erdőkben — ahol a látogatottság ekkor elérte a napi 130 ezret — 134 kilométer sétaút és nagyszámú parkerdei berendezés szolgálta a turizmust. A zöldövezeti programban — megvalósítása 1975 őszén kezdődött — az ezredfordulóig 4600 hektár új erdő telepítését irányozták elő a fővárosban, az agglomerációban 8000 hektár telepítésével számoltak. Az első évtized mérlege: az V. ötéves tervben 970 hektár, a VI. ötéves tervben mindössze 210 hektár erdőt telepítettek (1050 hektárt a pesti, 130 hektárt a budai oldalon). Az agglomerációban csupán 880 hektárral nőtt az erdőterület. Ugyanakkor e tíz esztendő alatt 280 hektár erdő esett áldozatául különféle építkezéseknek, beruházásoknak. Nemcsak java korabeli erdők, hanem — több fővárosi kerületben — egy-két éves telepítések semmisültek meg a kellően át nem gondolt városfejlesztési elképzelések miatt. Az erdőtelepítés mind költségesebbé vált, egyre csökkent a telepítésre alkalmas terület. A jelenlegi, VII. ötéves tervben előreláthatólag 200 hektár erdő telepítésére van lehetőség. Napjainkban a fővárosnak közel 5000 hektár erdeje van, 2559 hektár a budai és 2298 hektár a pesti oldalon. Az erdőkben 160 kilométer sétaút, 500 pad, 70 erdeibútorgarnitúra, 30 esőház, 250 hulladékgyűjtő, 5 kilátó, 8 erdei sporttelep, 8 játszótér, 5 autóparkoló szolgálja az üdülőket, kirándulókat. Dr. B. B. tevékenysége a főváros erdeiben pedig mindenekfelett szolgáltatás, ún. jóléti erdőgazdálkodás ötezer hektáros területen. Feladatuk mind jobb megvalósítása érdekében éppen ezért szívesen fogadnak ötleteket és segítséget akár az „egyszerű" kirándulóktól is. Megvan tehát az érdekazonosság, arra kell törekednie mindkét félnek, hogy az azonos törekvések találkozzanak, erősítsék egymást. Adva van a „terep" is, a minket, fővárosiakat legközelebbről érintő — és érdeklő — budapesti erdők. A Pilisi Állami Parkerdőgazdaság a fővárosi erdők gazdája — 35 ezer hektár erdőt gondoz, s ennek kétharmada a Dunakanyarban van. Főigazgatója, Dr. Berdár Béla a közelmúltban a parlamentben is hallatta szavát az erdők védelmében. Akár jelképes is lehet megnyilatkozása, mintha a Dunakanyar egyik festői pontjáról, a Prédikálószékről továbbította volna az erdők, fák tiltakozását. Arról a helyről, amit az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal tájvédelmi körzetté, az Unesco főigazgatója pedig bioszféra-rezervátummá nyilvánított, és amit — nem érezvén sem e tények jelentőségét, sem az itteni természet harmóniájának megbontása következményeit — gondolatban már-már pusztulásra ítéltek. E kétségtelen természetrombolás ellen sokan álltak csatasorba, ám nem kevesen kardoskodtak mellette — felelős szakemberek is. A nyilvános vita, az előzetes „megbeszélés" a közvéleménnyel, a demokratizmus jó példája. Megnyugtató a kormány szóvivőjének hivatalos nyilatkozata, miszerint semmi sem történik elhamarkodottan, s hogy csak mint egyik lehetséges helyszín vetődött fel a víztároló építése a Prédikálószéken. Ami azonban nyugtalanító, sőt veszélyesnek tűnik, hogy ez a terület egyáltalán szóba kerülhetett. Hogy az alacsonyabb beruházási költség érvnek bizonyulhatott a pénzben ki nem fejezhető természetpusztításra, mely jóvátehetetlen kárt okozott volna nekünk s utódainknak. A prédikálószéki víztározó terve — bízzunk benne — csupán egy fenyegetés volt, s hogy „százhektáros árnya" nem vetődik többé a Dunakanyar fölé, jelen vannak azonban a mindennapi veszedelmek, amelyekkel keményen meg kell küzdeni a fák, az erdők védelmében. Amikor 1968-ban létrehozták a pilisi parkerdőgazdaságot, feladatai közé sorolták, hogy a fővárosban és környékén újabb kirándulóerdőket s bennük turistaközpontokat kell kiépítenie. Az alapító dokumentum szerint a gazdaság összes területének 60 százaléka közjóléti és természetvédelmi célokat szolgál, s a fennmaradó 40 százalékán folyik faanyagtermelés. A legszebb, legértékesebb területeket tájvédelmi körzetté alakították (budai, pilisi tájvédelmi körzet, bioszféra-rezervátum), s kijelölték a szigorúan védett magtermő területeket is. A jóléti erdőkben minden erdőművelési módszer a kirándulók érdekeinek van alárendelve. Itt tovább tartják 7