Budapest, 1987. (25. évfolyam)

9. szám szeptember - Cseres Tibor: Ferdinánd-kapu

sok pillanataiban kezdődnek, legalábbis nem magyarázhatók mélységükben, ha nem ismerjük az előzményeket. Parázna szobrok című regényem alakjainak életébe is a történelem szól közbe, ez az 1938-44-es időben játszódik. A második világháború, a tiszti világ, a magyar társadalomnak e két évszám közti fejlődése és küzdelmei alkotják a hátterét. Ez a regény abból az ötvenhat hónapból táplálkozik, melyet a hadseregben szolgáltam, és abból, amit utána éltem át, meg mások elbeszéléseiből, melyeknek én is lehettem volna a főszereplője. — Ez a világ, mely atmoszférájában, alakjainak lelki vonásaiban különbözik a másokétól, igényt tarthat, azt hiszem, a külföldi olvasó érdeklődésére is. — Ez az érdeklődés nem egy tényezőtől függ. Mindenesetre néhány munkám megjelent már határainkon túl is. Hideg napok című regényem Párizsban, 1970-ben, a Gallimard kiadónál. Két kisregényem, harminc novella kíséretében Moszkvában látott napvilágot. Én, Kossuth Lajos (Rebell Wider Habsburg), ebben az esztendőben jött ki az NDK-ban. Jövőre Lengyelországban jelenik meg a Parázna szobrok. — Milyen irodalmi áramlathoz tartozol? Az bizonyos, hogy nem a nálunk most is divatos és a világ több országában visszavonulni látszó poszt-avantgárdhoz. — Én a poszt-realizmus híve vagyok, ha mondható így. Nem vagyok hajlandó elkülönülni az olvasótól. Érzésem szerint az író jómodorához tartozik, hogy nem fosztja meg az olvasót az olvasás örömétől. Amit posztrealizmusnak nevezek, nem más, mint hogy most az olvasó figyelmét olyan eszközökkel kell felhívni — látószög, írásmód —, amilyenekkel még nem élt az író harminc-negyven évvel korábban. Sok forgatókönyvet írtam már, és ezek olyan tapasztalatokkal szolgáltak, amelyek regényeim számára is hasznosnak bizonyultak. — Alapvető élményeidet a vidék adta. Budapest, a nagyváros hogyan hatott rád? — Mikor gyermekkoromban Budapestre kerültem, meg kellett tanulnom a várost. Ez úgy két évig tartott. Lakóhelyem környékét szisztematikusan tágítva, hétről hétre új tájait ismertem meg a fővárosnak. Lehet, hogy pesti gyökerű osztálytársaim bizonyos tekintetben előnyt élveztek velem szemben, de számomra a város csoda volt. Csoda, a falusi világgal ellentétben, melyet adottnak és természetesnek éreztem. Lehet, hogy a városi gyerek számára, épp ellenkezőleg, a falusi környezet a csoda. Sokat sétáltam tizenkét éves koromban, napi útvonalam 14-15 mozit kötött össze. Ezeknek a műsorát, minthogy kispénzű gyerek voltam, a kirakott fényképek alapján raktároztam el magamban. — Azért a kötelező iskolai mise után mindig befizettem valamelyik mozi matinéjára. A nézőtér mindig sötét volt már, mikor beléptem. Úgy „igyekeztem", hogy az első előadásról mindig elkéssek kissé. Mert az előadások folytatólagosak voltak, s egy jegy birtokában három előadást is végignézhettem. — Pesti háztetők című regényedben már budapesti fiatalok életét eleveníted meg? Hogy kerültél közel hozzájuk? — Hosszú időn át egy budai bérház negyedik emeletén laktam, s a szomszédos házak tetőfedő munkásaival hónapokon át szinte karnyújtásnyi közelségben éltem, hallgattam beszélgetéseiket. Odáig mentek, hogy átszóltak hozzám is, vagy én kiáltottam oda nekik, ha kérdezni akartam valamit. Egy regény vagy néhány novella témája bontakozott ki a fejemben. Amikor befejezték a tetőn a munkát, és elmentek, más, nehezebb sorsú fiatalokkal is meg akartam már ismerkedni. Hivatalos engedéllyel heteken át naponta elzarándokoltam Óbudára, az akkori Szöllő utcai átmeneti fiúotthonba, ahol bizonyos fokig zárt életviszonyok között megtévedt vagy csak megbotlott srácokat próbáltak jobb útra téríteni bátor nevelők. — Budapest mennyire téma manapság az irodalomban? — Ha így vetjük fel a kérdést, az új, a technika, a nagyvárosi dzsungel csábítása és útvesztői miatt, Budapest ma inkább téma, mint a vidék, de számomra mindenképpen az emberi relációk méltók a figyelemre, a mindenkori jelenben, tehát a mindenkori múltban is. — Mondd, téged, az írót, aki most végre élvezhetnéd a függetlenségedet, mi vitt rá, hogy egy olyan kényes és felelős szerepet fogadj el, mint a Magyar írók Szövetségének elnöki tiszte? — A becsület. ÖRVÖS LAJOS CSERES TIBOR FERDINÁND-KAPU Történelmi groteszk A Szarvas térre nyíló kapucskát II. József törette 1782-ben a könnyebb közlekedés végett. (Pesti átkelés!) Nevezték Palota-(Schloss-)kapunak, Új-(Neu-)meg Tabáni-kapunak, a hivatalos neve azonban Ferdinánd-kapu volt. Bizonyára a felirat miatt, amelyet ott viselt a homlokán: FERD. I. AUST. Imp. Hung. BOH.REX.H.N.V. MDCCCXXXVIII. Ezen a kapun járt le a vároldalból Schwartner Alajos főkertész mindennap, csaknem fél évszázadon át. (Egész pontosan negyvenhét évig és nyolc hónapig.) Bevásárolni és sört inni, s néha spriccert hörpinteni a Fehér Sasba, fel a Fehérsas térre — később, már a vége felé, a Szarvas vendéglőbe, s néha, még előbb, a Görög utcába, ott létezett egy kicsiny, névtelen kocsma, bizonyos Krauszé, abban szilvóriumot mértek telente, de azt feleségétől igen kellett titkolnia. Amíg az egész Görög utca is meg nem szűnt, harmincnégyben. És ezen a kapun át vitte Schwartner sétálni Bellát a háború alatt. Nemsokkal a háború kezdete után, de jóval a bombázások előtt szerezte az asszony, megbetegedvén, ezt a rövid szőrű tacskót. Alajos nehezen egyezett bele a kutyába, s végül csakis azért, hogy megkönnyítse fekvő magányát, mikor már végleg bebizonyosodott, hogy nem lehet gyermekük, az asszony hibájából. Hát legyen, Bella — legyintett az ember —, gyereknek, szórakozásnak. A főkertészné számított Bella hűségére. Úgy tudta, a kanyik mindjárt serdülés után elcsatangolók, de a szukákat jobban megőrizhetni. Schwartner előbb bosszankodott, de végezte dolgát, a háború a palotában nem csökkentette a virágszükségletet — s végül a maga módján meg is kedvelte Bellát, talán éppen tapogatni való, feszes, sima szőre miatt. Utóbb szakértővel is megvizsgáltatta: „Nyúl testű, feszes állású, kemény izomzatú, hetyke fejtartású, intelligens állat — jegyezte meg a szakértő —, játékban pajzán, összes szervei jól fejlettek. A homlokgödör tipikus, az orrcsúcs keskeny, finoman formázott, a szemek barátságosak, gyöngyszerűek. Nyaka hosszú, izmos, lebernyeg nélküli. A hátvonal hosszú, egyenes, a vesetájon gyengén ívelt, a has mérsékelten felhúzott, fara gömbölyded, telt, kemény és formás. A mellkas mély, tágas..."