Budapest, 1987. (25. évfolyam)

9. szám szeptember - Örvös Lajos: Nem fosztom meg az olvasót az olvasás örömétől

LEGSZŰKEBB HAZAM Nem fosztom meg az olvasót az olvasás örömétől Hosszú, úgy időről időre újra felfedezett barátság fűz ehhez a székelységben gyökerező íróhoz. A festői szépségű faluból, erdélyi hegyek közül, már korán más tájakra szólítja a sors, Magyarországra, hogy tudásban, ismeretekben túlnőjön szülőfaluján, amire nem nyílt volna lehetőség akkor, ha ott marad. Ki mondaná, első látásra, a tagbaszakadt, vidékies arcú, enyhén kusza hajú férfiról, hogy közgazdász? Még a második világháború előtt szerezte képzettségét. Egyszerű modorával és érzékeny látásával engem egyszerre emlékeztet holmi sokat megért parasztemberre és egy mind többre szomjas, nagy kultúrájú értelmiségire. írásművészetében Sartre véleményét látszik tükrözni, aki ezt mondja: „Spontán kell írni, erőltetés nélkül; nem kell keresgélni a szavakat", ami azért nem jelenti, hogy Cseres rábízza magát már az első benyomásra, nem, inkább még óvakodik tőle. Ötvenhat hónapig viselte a hadsereg egyenruháját az 1939-45-ös időkben, végül egy olyan alakulatnál, mely szembeszállt a német Beszélgetés Cseres Tiborral megszállókkal. Rövid időre repülőtiszt is volt, mint Saint-Exupéry, és gyakran őrá emlékeztet az a meleg, emberi hang is, mely kicsendül stílusvirágtól és patetizmustól mentes mondataiból. Még baráti körben is sokszor adja példáját kivételes megjelenitő erejének, szavai nyomán táj és ember képben jelenik meg hallgatója előtt, de ez a kép ugyanakkor egyfajta benyomás is. Cseres neve 1935-ben bukkan fel a magyar valóságot kereső Válasz folyóirat lapjain, melynek szerkesztője, Sárközi György, a náci idők egyik mártírja. Duna-kanyari nyaralójában beszélgetünk ezúttal. íróasztalától a kerti fák lombjain át a folyó hosszabb szakaszát ölelheti a pillantás. Cserépkályha fűti a szobát, gazdája idejön ki dolgozni téli napokon is, már huszonhárom esztendeje. — Többet dolgozol, mint valaha is, közben az életműsorozatban sorra jelennek meg műveid... — Hét éve indult el a kiadásuk, előreláthatólag tizennégy kötetet foglal magába, kettő belőlük az elbeszéléseket gyűjti egybe. Az első, Különféle szerelmek, már megjelent, a másodikat 1990-ben veheti majd kézbe az olvasó. Jövőre lát napvilágot három kisregényem, köztük a történelmi ihletésű Foksányi szoros. 1986-ban ez kapta az Év legjobb regénye díjat. — Most min dolgozol? — Súlyra a legnagyobb művem, remélem, képletes értelemben is az lesz, A vízaknai csaták a címe. Legalábbis én főművemnek tekintem. Egy család több nemzedékét öleli fel a témája, 1849-től 1940-ig. Aki ismeri a magyar történelemnek ezt a szakaszát, el tudja képzelni, hogy alakjaim nagyon különféle próbákon esnek át, aki meg nem ismeri, úgy gondolom, belekóstolhat majd az atmoszférájába. — Sokat merítesz regényeidben a történelmünkből. Minek köszönhető ez a múltba nézés? — Annak a törekvésnek, hogy jobban a mába nézzek. Nem tudnánk a mát megérteni, anélkül, hogy ne mennénk vissza az időben. Egy nemzet életében bekövetkező változások nem a változá-38