Budapest, 1987. (25. évfolyam)

9. szám szeptember - P. Szabó Ernő: Párizsi módra

REJTETT KINCSEK Párizsi módra Száz évvel ezelőtt a pesti Belvárosba érkező országutak a Kígyó téren találkoztak. Kelet felől a Hatvani utca futott be ide, észak felől a Bécsi út (beljebb már Koronaherceg utca volt a neve), dél, délkelet felől a Kecskeméti utca. Ma hiába keresnénk a Kígyó teret, helyette a Felszabadulás térre bukkanunk, a mai Szabadsajtó utca helyén pedig az egykori térkép még háztömböt mutat. Erdélyi Mór 1902-es fotográfiáján, szemben az épülő, beállványozott Erzsébet hidat látjuk, közelebb a két Klotild-palotát, a Kígyó utca vé­gén pedig a piaristák rendházát. Automobil nincs még a képen, látható viszont számos, különböző rendű-rangú ember, jelezvén, hogy a tér valóban utak kereszteződésében található, hogy a város egyik legforgalmasabb helye. A forgalom az azóta eltelt nyolc és fél évtized alatt akkorára nőtt, hogy az elviselhetőség hatá­rát súrolja. Ma is vannak azonban e térnek olyan részei, ahol, mondhatni, a boldog békeidők kö­szönnek ránk, olyan részletei, amelyek úgy vará­zsolják körénk a századfordulót, hogy közben részesei maradhatunk a mának, nyüzsgésnek, forgatagnak. 32

Next

/
Thumbnails
Contents