Budapest, 1987. (25. évfolyam)

9. szám szeptember - Kelecsényi Gábor: Ráth György öröksége

RÁTH GYÖRGY Ki is volt Ráth György, akinek nevével könyv- és iparművészeti ritkaságok, értékes festmények kapcsán minduntalan találkozunk, s akit „fővárosunk legkisebb múzeumának" alapítójaként tartunk számon? Gyűjtőmunkája valóban „szerény eszközökkel" indult. Családi hátteréről alig tudunk valamit, a róla szóló megemlékezések, életrajzi adatok nem említik a szülők nevét. Szegeden született, ahol a Csanád megyében gazdálkodó család lakott. Egyik öccséről, a híres könyvkiadó Ráth Mórról említi magyar írókról szóló lexikonában Szinnyei József, hogy „1848. december 31-én Windischgretz elől menekülve Görgey seregéhez jutott, melyet Világosig kísért, honnét sikerült atyjának közeli pusztájára menekülnie". Nemcsak Mór, hanem György is részt vett a szabadságharcban. Először a pénzügyminisztériumban dolgozott segédfogalmazóként, azután beállt önkéntesnek a honvédek közé. A hazafias lelkesedést szegedi iskolás éveiből hozta magával. Ott járt líceumba — ezen akkoriban magas színvonalú, filozófiai képzést is nyújtó középiskolát értettek — Horváth Cyrill igazgatósága idején. Erről a jól képzett piarista tanárról így ír Szinnyei: „Tanítványaim ma is lelkesedéssel beszélnek lángoló hazaszeretetéről és buzdító entuziazmusáról... A történelem megmásíthatatlan adataival bizonyította be, hogy a nemzet dicstelenül és örökre csak úgy enyészhetik el, ha önmaga mond le életéről és jogairól, és tunya tespedéssel állja útját önerői kifejlődésének." Ráth György hűséges tanítványnak bizonyult. Az önképzőkörben kitűnt szépirodalmi dolgozataival, és lelkesen csatlakozott a magyar nyelv felkarolásánakügyéhez. Akkoriban „deák nyelven" folyt az oktatás, s ő volt az első, aki latin tankönyvekből tanulva magyar nyelven vizsgázott. Horváth Cyrill vezette be a művészetek világába is. A széles látókörű tanárnak akkortájt jelent meg egy értekezése „a tanodai műbecslelésről", vagyis a műalkotások megértésének iskolai oktatásáról. Ez utóbbi ismeretek elsajátítása érdekesen befolyásolták további életében. * A dicső napok elmúltával Ráth György jogi pályára lépett, s csakhamar Bécsben találjuk a legfőbb ítélőszék magyar osztályánál. Főnöke, gróf Apponyi György — aki mellett titkárként működött — felfigyelt „műbecslelői" adottságaira, és szívesen vitte magával képtárakba, antikváriumokba, művészeti aukciókra. Sőt megbízta vásárlásokkal is abból kiindulva, hogy a kereskedők másképp szabják áraikat, ha egy tisztviselővel állnak szemben és nem főúri megrendelővel. (Egyébként Apponyi György nagyapja, Apponyi Antal vetette meg a híres nagyapponyi családi bibliotéka alapjait; unokaöccsét, Apponyi Sándort pedig az egyik .N, agy uraink tanulhatnának tó'le, miként lehet szerény eszközökkel, nagy buzgósággal, tapintatos szakismerettel s lángoló hazafisággal nagy eredményeket zaj nélkül előidézni, nem gondolva avval, vajon az érdem elismertetik-e vagy nem" — írta Rálh Györgyről 1882-ben Pulszky Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója. legjelesebb magyar könyvgyűjtőként tartjuk számon.) Ezeket a megbízatásokat Ráth György felhasználta saját céljaira is. Képeket vásárolt magának oly szerencsés szemmel, hogy egy év múlva már tízszeres áron vette át tőle egy francia műkereskedő. így aztán még nagyobb vásárlásokba foghatott, és a „műbecslelés" mellett vérévé vált egy másik alapelv is: a jó adja át a helyet a jobbnak. E képek valószínűleg metszetek voltak, s megszerzésükben talán Bécsben élő nagybátyja, a képgyűjtő Ráth Károly is segítette. Ez idő tájt kezdett Aldinák gyűjtésébe is. A velencei Aldus Manutius család nyomdájából több generáción át kikerült könyveket nevezik így, amelyek szép betűtípusuknál, gondos szedésüknél és ízléses, széles margójú kiállításuknál fogva mindmáig az igazi bibliofilek álmát jelentik. Egy részük még ősnyomtatvány, vagyis olyan könyv, ami 1500. december 3l-e előtt hagyta el a sajtót. Az Aldus feliratú nyomdászjelvény — horgonyra tekeredő delfin — mai napig rangot jelent a könyvek világában. Nemsokára túladott ezeken a könyveken is. Bár kitűnő szervezőként ismerték, akinek nagy érzéke volt a pénzügyek vitelére, s erényei közé tartozott a pontosság, szerzeményeiről nem készített feljegyzéseket. így gyűjtőmunkájánál sok tekintetben találgatásokra vagyunk utalva. Tény, hogy amikor Bécsből hazatérve a hazai igazságügy szolgálatába állott, gyűjtőtevékenysége a „szép otthon" megteremtésén kívül legfőképp festmények és magyar vonatkozású könyvek megvásárlására irányult. Az utóbbiakról halála előtt egy évtizeddel így nyilatkozott: „Könyvtáram kizárólag hungaricumokból (Magyar vonatkozású nyomdatermékekből — A szerk.) áll. Azoknak össszegyűjtésénél elsősorban a magyar érdekű külföldi ősnyomtatványoknak, valamint a szatmári békekötésig belföldi nyomdákból kikerült, illetve magyar nyelven megjelent munkáknak lehetőleg teljes sorozatát igyekeztem összeállítani. Az ezen felül kínálkozó terjedelmes anyaggal szemben leginkább a kevésbé ismeretes, vagy éppen ismeretlen munkák megszerzésére fektettem a fő súlyt, ami által némileg hazai közkönyvtáraink hézagainak pótlását is véltem elérni. Az ily rendszeres gyűjtés sokféle könyvészeti és más irányú kutatásokat igényelt..." Más irányú kutatások... Tanulmányozta a bibliográfiákat, aukciós katalógusokat, és járta az antikváriumokat. Egy alkalommal hajlandó volt egész könyvtárat megvenni azért, hogy aztán hónapokon keresztül türelmesen böngésszen az ömlesztett anyagban őt érdeklő vagy esetleg cserére alkalmas könyvre, netán olyan lapokra, amelyekkel már meglévő csonka példányait kiegészítheti. Az antikváriusok mellett, természetesen, nem hanyagolta el a műkereskedőket sem. Közülük különösen szoros kapcsolatban 29