Budapest, 1987. (25. évfolyam)

9. szám szeptember - P. Szabó Ernő: Alba a minta?

mára jó volt a panel, a „száraz" előregyártott elem, ma viszont, a kapacitásbőség idején, versenyképes megoldásokra kell törekedni. Az ALBA-CLASP rendszer segítségével gyorsan lehet építeni, az ára pedig most, hogy a versenytárgyalásokon elnyerhető megbízások szabadárasok lettek, kezd összeérni a többi megoldáséval. Az építészetben mostanában nagy váltás figyelhető meg, az emberek humánus környezetre, változatosságra vágynak. Az angolok már a Bauhaus eszmevilágát idéző CLASP-rendszerrel is igazodtak a változásokhoz, nálunk is arra van szükség, hogy az épületek közeledjenek a hagyományos formákhoz. — Az ALBA-házak tehát, amelyek a hagyományos magastetővel, változatos formában épültek, egy erre irányuló kísérlet részét képezik? — Az ALBA-házak gondolata 1981-ben merült föl. Részben azért, hogy a rendszer a lakásépítés területén nyerjen új piacot, részben pedig azért, mert az állami lakásépítés csökkenése miatt úgy tűnt, nő az igény a kisebb, telepszerű lakóegységek iránt. A kezdetet a székesfehérvári huszonnyolc lakás jelentette, majd nyolcvanhárom épült fel Kaszásdűlőn. Az utóbbi helyen négy típust terveztünk, hatvan-százöt négyzetméter közötti alapterülettel. Néhány lakás mozgássérültek számára készült. — Milyen elvek megvalósítására törekedett az ön által tervezett típusoknál? — Két alapvető nehézséggel kellett itt is szembenézni. Egyrészt azzal, hogy nem ismerem az épület majdani használóját, másrészt azzal, hogy a lakásszélességet, tájolást, a lakás megközelítését, az épület és a kert kapcsolatát már induláskor elhatároztuk. A kötöttségek között kellett a legjobbra törekedni. Fontosnak tartottam például a lakóelőtér méretét, kapcsolatát a konyhával, nappalival, a tetőtérbe vezető lépcsővel vagy a konyha és a terasz kapcsolatát. Az ALBA-ház „vázas" rendszer, ez azt jelenti, hogy a külső falak, a vizeshelyiségek és a lépcső jelentenek csak kötöttséget, a belső falak mozgathatók. A feladatát jól teljesítő belső tér mellett fontos az egymás mellett élő családok kapcsolatát eleve kedvezően befolyásoló külső környezet is. Az ALBA-házakhoz tartozó kis kertek, a házak közötti területek mintegy csöndes falusi utcákat idéznek. Ugyanakkor mintha főutcája is lenne a telepnek, igaz, egyelőre csak féloldalas: az egyik, finom ívben hajló házsor közeiből ágaznak ki a mellékutcák. A telep beépítési tervét — a kaszásdűlői lakótelep egészéhez illesztve — Kaszab Ákos, a LAKÓTERV építésze készítette. — A Kaszásdűlő rendezési terve 1979-ben készült — magyarázza —, a házgyári korszakban. „Bűvszámokat" kellett teljesíteni: egy-egy hektáron ötszáz lakást kellett elhelyezni. Ez igen magas szám. Az egyik kérdés az volt: hogyan lehet úgy beépíteni a területet, hogy ne csak tízemeletes, hanem alacsonyabb épületek is álljanak majd itt. A beépítés bizonyos helyekre koncentrálódott, így másutt alacsonyabb beépítésű és zöldterületek maradhattak. Két nagyobb zöldterület alakult, illetve alakul majd ki. — Az ALBA-házak még nem szerepelhettek az 1979-es rendezési tervben. — Az aquincumi városfal helye viszont ismert volt, Hajnóczy Gyula néhány éve egy kisebb részt meg is kutatott. Bizonytalan, hogy mikor tárják fel véglegesen a polgárváros eme részét, de az elképzelés már a hetvenes évek végén az volt, hogy a romokat majd mintegy parkerdőben mutatják be. Ligetes közterületen, amelyet összekapcsolhatnak a lakótelep zöldterületeivel. Ebből következett az elképzelés: ne magasházak legyenek szomszédosak a romterülettel, hanem alacsonyabb épületek jelentsék az átmenetet. Igaz, abban a teljesítménykényszeres időben még azt is nehéz volt elérni, hogy a lakótelepen tízemeletesnél alacsonyabb tömböket is emeljenek. Nagyon kellett taktikázni, hogy a tervváltozások során megmaradjon az itteni alacsony beépítés. — Végül is az Alba Regia Vállalat jelentkezése kapóra jött a tervezőknek. — A vállalatnak az volt a célja, hogy Budapesten viszonylag jó helyen lévő területen kínáljon mintát épületeiből. Az előnyök mellett a rendszer szempontjából gondot is jelent a kis lakóépület. Egyrészt formailag túlzottan is nagy a kontraszt a kétféle beépítésű terület között, másrészt alacsony beépítést terveztünk ugyan, de viszonylag sűrűt, s ezt az adott épülettípusokkal nem lehetett teljesíteni. Az volt a kérdés tehát, hogy a sűrűbb beépítés érdekében mennyire lehet egymáshoz közel vinni az épületeket. Hogy lehet olyan méreteket meghatározni, hogy a telepnek városias hatása legyen, de a kertekben mégis élni lehessen. — Továbbá, hogy a házak szerves kapcsolatban legyenek a majdani rommezővel. .. — Úgy nyíljon ki a lakóterület a parkra, mint egy legyező. S, hogy ne egymás mellé sorolt lakások épüljenek, hanem húsz-harminc lakásos együttesek alakuljanak ki. így választotta a tervező azt a már említett megoldást, hogy egy hosszabb főutcáról nyíljanak a rövidebb mellékutcák, amelyek a közös parkolóterületekig vezetnek. Korábban arról volt szó, hogy a fedett, de oldalt nyitott parkolókat a kivitelező építi meg. Az, hogy ezek elkészítése mégis a lakók későbbi feladata — lehetősége? — lesz, az talán összefüggésben van azzal, hogy menet közben az OTP-lakások tanácsivá váltak. A HÉV-sínek mellé tervezett hangfogó falat azonban bizonyosan nem a lakóknak kell megépíteniük. Az is bizonyos azonban, hogy erre a falra sürgősen szükség lenne, hiszen a szélső házak olyan közel vannak a sínekhez, hogy nyitott ablaknál itt a televíziót sem lehet nézni. íme, néhány a szépséghibákból, s bizonyára még sorolhatnánk számokat, onnan kezdve, hogy néhány lakásban a napenergia hasznosítására irányuló kísérlet folyna, ha nem lenne rossz másfél éve a berendezés... Az előnyök sorolása sem tartana azonban rövid ideig — legalábbis ezt mondja az egyik lakó, Ágh Károly, aki feleségével és két, lassan felnőtté váló gyermekével költözött Kaszásdűlőre, a legnagyobb alapterületű lakások egyikébe. „Végre körül tudjuk ülni az asztalt" — mondják, azután hozzáteszik: ez a „végre" tizenkét óbudai évet jelent. A földszinten konyha, étkező, nappali és egy szoba, az emeleten hálószobák. Fürdőszoba van lent is, fönt is, a lépcső alatt gardrób, ahová már a lakók építették be a szekrényt. A családfő mutatja a lakást két oldalról körülvevő kertet: az egyikben sápadtzöld a fű, a másikban, ahol már kicserélte a földet, sűrű, erős, sötétzöld. A különbséget két egymáshoz közeli nyírfa is jelzi: Dávid és Góliát képét mutatják, noha egyszerre ültették őket, s valószínűtlen, hogy itt a gyengébb lesz a győztes. Helyenként még az itteni házak között is olyan savas a talaj, mint néhány száz méterrel távolabb, a tízemeletes tömböknél. Igaz, nehezen elképzelhető, hogy valaki lejön a hetedikről, s a többieknek példát mutatva, néhány négyzetméternyi felületet megdolgoz. Ha másért nem, a lakásonkénti előkertek ezért is jó megoldásnak tűnnek. Példaadónak. De folytatódik-e a kívülről nézve példaszerű kezdeményezés? Erőss János szavaiból úgy vettem ki, hogy az esztétikum, funkcionalitás szempontjából dicséretes épületek az építés költségeit tekintve nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Növekedni tehát nem fog az ALBA-házak száma, amíg az építési technológia olcsóbbá nem válik. Kaszab Ákos a meglévők jövőjéről beszélt: a LAKÓTERV tanulmánytervet készít az amfiteátrum környezetének rendezésére, bekapcsolására a környékbeliek életébe. A lassan kialakuló új funkciók rendszerébe illeszkedik az ALBA-házak kis együttese is, amely megjelenésével, az általa nyújtott életkeretekkel egyben meghatározza a továbblépés irányát. P. SZABÓ ERNŐ 12