Budapest, 1987. (25. évfolyam)

8. szám augusztus - TÉKA

téka A főváros irodalmából ajánljuk Budapest-album öt nyelven A fővárosunkat bemutató sikerkönyvek egyike Varga Domokos és számos fotós közös albuma, a 315 színes képpel illusztrált Budapest-album, amely 1985-ös, magyar nyelvű megjelenése óta szép karriert futott be nemcsak a hazai, hanem a külföldi turisták körében is. A nagy érdeklődésre való tekintettel röviddel később a Corvina németül és angolul is kiadta, az idei idegenforgalmi főszezonra pedig olaszul és spanyolul is megjelentette. A Corvina Kiadónak ez a vállalkozása nem egyedülálló, hiszen nem sokkal korábban, hasonló címmel, az ő gondozásában látott napvilágot Száraz György és Szabóky Zsolt tetszetős albuma is, amelyről lapunk júliusi számában közöltünk ismertetést. Száraz György elsősorban művelődéstörténeti képet rajzol a fővárosról, Varga Domokos inkább idegenvezetőként segíti a tájékozódást a város legjellegzetesebb részleteit, épületeit, utcáit, tereit felvillantó képek segítségével. Az albumban a fotó, a látvány az elsődleges, amely már az első pillanatban megfogja, lenyűgözi az olvasót. Azt is, aki őslakosként a főváros jó ismerőjének véli magát, s azt is, aki e képek révén ismerkedik Budapesttel. Éppen ezért sajnálatos, hogy a közreműködő fotóművészek neve nem került alkotásaik alá, csupán „lábjegyzet gyanánt" szerepel az album végén. A kötet egyenjogú szerzőtársaiként megérdemelték volna ezt a figyelmességet, ha már a mintegy negyven név nem kerülhetett a címlapra. Már csak azért is, mert egyik-másik fotóművész — Gara György, Szabóky Zsolt, Faragó István, Eifert János, Diener Tamás, Schiller Alfréd, Szelényi Károly stb. — nem egy-két képpel, hanem hússzal, harminccal, sőt, ötvennél is többel jelentkezik az albumban. A könyvet mindenekelőtt az ő munkájuk vitte sikerre, ami azonban nem kisebbíti Varga Domokos érdemeit, sőt, növeli. Hiszen nem „I'art pour l'art" ír a fővárosról, hanem tudatosan a képekhez szerkeszti mondanivalóját, lényegre törően Budapest jellegzetességeire koncentrálja. Mindazokra a látnivalókra, (meg)ismerni érdemes tudnivalókra, amelyek talán egy életre beivódnak mindazok tudatába, elraktározódnak emlékeiben, akik azokat akár egyszer is látták. A képek különleges perspektívái, a részletek és az egész páratlanul szép összhangja (egy stukkódísz vagy a Vár légifelvétele így, együtt) a hatást erősíti, a szépségbe felejtkezés, a rácsodálkozás hatását. S ezt Varga Domokos ügyesen adagolja: az olvasó érdeklődése egy percre sem lankad. Jóleső érzés lapozgatni, olvasgatni ezt a kötetet. Nemcsak szép külleme miatt, hanem azért is, mert az itt élőkben óhatatlanul lokálpatrióta érzelmeket kelt: büszkeséget és nem kis félelmet is, a természeti adottságok — a budai hegyek, a Margitsziget, a parkok, pihenőhelyek — s az emberi kéz alkotta építészeti és művészeti kincsek féltése miatt. Varga Domokos útikalauza, bárhová is irányítsa a fővárost felfedezni vágyó embert, teljességre törekvő. Egy-egy városrész, tér vagy utca, épület vagy múzeumi érték kapcsán éppúgy felidézi a múltat — a történelmet és az irodalmat hívta segítségül —, mint ahogyan a mát igyekszik bemutatni. A régi, történelmi várost és a modernet. Törvényszerű, hogy az előbbinek nagyobb teret szentel, hiszen végül is ez teremtette meg fővárosunk jellegzetes arculatát, arról lehet ráismerni, mással össze nem téveszteni. A Várnegyed sajátos épületei, a Halászbástya, a Mátyástemplom, az Országház, a legtöbb múzeumunk, török kori fürdőnk, a kétezer éves Aquincum ritka emlékei éppúgy hozzátartoznak Budapest jellegzetességeihez, mint a Margitsziget, a János-hegyi kilátó vagy a Bazilika és a Duna hidjai. Nem utolsó szempont az sem, hogy a külföldi látogatókat mindenekelőtt ezek ragadják meg. A mai, modern Budapest csak mostanában kezdi felmutatni azokat az új épületeit, városnegyedeit, amelyek — csakúgy, mint a régiek — idővel meghatározói lesznek a városképnek. így például a Duna-korzó szállodasora, az immár elfogadott Hilton, az új köntösben mutatkozó Váci utca és az egyre emberarcúbb lakótelepek. Ezeket a kötet még csupán felvillanthatta. Esetleg egy újabb kiadásában gazdagabb képanyaggal ezeket is érdemes lenne bemutatni. A szép és tartalmas kiadvány jó szolgálatot tesz fővárosunk jobb megismertetésére a nagyvilágban, hiszen az efféle, művészi felvételekkel gazdagon illusztrált és lényegre törő, irodalmi színvonalú kalauzok jobban segítik a külföldiek tájékozódását, mint bármilyen más, tárgyszerűbb, ám száraz bédekker. (Corvina Kiadó) GYARMATI SZABÓ ÉVA Emberi antenna A 33x10, a Tiszteletpéldány az olvasónak, a Múzsák és mesterek után újabb interjúkötettel lepte meg olvasóit Nádor Tamás, aki kritikusi és újságírói munkássága mellett már eddig is sok színt hozott irodalmi életünkbe verseivel és oratóriumaival. Ez alkalommal jeles újságírókkal folytatott „párbeszédet" — túlnyomó többségük a Jel-Képben látott napvilágot — gyűjtötte egybe, s jelentette meg Emberi antenna címmel. (A válogatás kitűnő portréfotóit és reprodukcióit Moldvay József készítette.) A szerző a sajtó huszonöt reprezentánsát — külpolitikai újságírót, rádiós főszerkesztőt, heti- és képeslapok kulturális rovatvezetőit, televíziós személyiségeket (műsorvezetőt és showmant), filmhíradós szerkesztődramaturgot és MTI-munkatársat — faggatja, vallatja arról: hogyan lett hírlapíró, hivatásos tollforgató? Honnan jött, hogyan kezdte, kiktől tanulta a szakmát? Voltak-e tanítómesterei? Hogyan és milyen módszerrel dolgozik? Hogyan válik valaki közismertté, rádiós, tévés személyiséggé? A kérdések özönében kitárulkozik előttünk egy számunkra látszólag ismert, mélységeiben mégis ismeretlen világ, amelyben naponta „olvasott, hallott vagy látott" ismerőseink, barátaink, társaink vallanak önmagukról, szakmájukról, hivatásukról. Kik is valójában az újságírók? Az újságíró is politikus, napra, órára, percre kész véleményének kell lenni. Ezt ágyazza tudásába, világszemléletébe, és ismereteit, gondolkodásmódját, világnézetét szembesíti a mindenkori eseményekkel, tényekkel. Ehhez, persze, kétkedésre való készség kell, és mérhetetlen kíváncsiság... „Mi, újságírók, csak közvetítői vagyunk mindannak, ami ország-világszerte megesik... Nagyon fontos, hogy az újságíró — az újságírás — etikus legyen... ne hazudjunk... ne hallgassunk el semmit... ne adjuk alább tehetségünknél és lehetőségeinknél!... az újságíró nem tulajdoníthat magának megváltó, ráolvasó vagy akár egyszerűen szolgálattevő szerepet... az újságírónak nem az a dolga, hogy hős legyen, hanem az, hogy tehetsége és meggyőződése felső fokán informáljon!... A sűrítés, tömörítés elsőrendű kötelességünk!... a legfontosabb az: miképpen közölhetem hőseim emberi magatartását leghűségesebben, s hogyan mondhatom el magam politikai közlendőjét úgy, hogy a néző azt elfogadja?... Az az álmom... hogy csak olyat adjak ki a kezemből... aminek nemcsak napi, hanem hiteles dokumentumértéke is van!" Az újságíró a jelenlét embere, ott kell lennie, ahol az esemény történik!... Az újságírónak új-ságot kell írnia, mondania!... És mi az újságírás? Az újságíró produktuma?! Szakma? Hivatás? „Az írás dokumentáció. Hivatás, jeladás az időről, amelyben a tollforgató élt. Ha nem volna újság és könyv, csak néma leletekben maradt volna ránk a múlt... Ha nem volna írás, csak a történelem vázát ismerhetnénk, múltunk szerkezetét; az eleven emberi szellemről nem volna emlékezetünk. Ha nem írna az ember... megszületne, körülnézne s meghalna nyomtalanul..." Az újságírás demokratikus szakma... a minisztertől az utcaseprőig terjednek kontaktusteremtő lehetőségeink. Demokratikus e szakma presztízsében is: a teljesítmény dönti el, ki mit ér... ...szakmánk jó értelemben vett propaganda, amelyet magas színvonalon lehet és kell művelni!... gyorsan, hitelesen és pontosan kell tájékoztatni!... A jó tájékozódás a lehető leggyorsabban közli az eseményeket... közérthető, emberi nyelven... Kellő felkészültséggel és körültekintéssel, megfelelő módon minden közreadható!... A sajtó hatalma nem az én hatalmam... nem jogosít fel arra, hogy emberek ítélőbírája legyek... A legkurtább sajtóközlés is jobban tönkretehet valakit, mint akár egy elmarasztaló bírói ítélet!... Az elítélendő jelenségekről viszont kötelességem szólni!... Azt szokták mondani: az újság egy napig él. Mint lapszám — valóban. Ám mindenki, aki forgatott már régi újságot, tudja: milyen izgalmas sárguló napi-, hetilapot vagy folyóiratot lapozgatni. Az újságírónak (újságírásnak) kollektív halhatatlansága van!!!... (Múzsák Közművelődési Kiadó) B. NAGY JÓZSEF 45