Budapest, 1987. (25. évfolyam)

7. szám július - Kásáné Csapó Katalin: Kávéházi garabonciás

szolgaija, 13 ezer könyvtár ellátásáról kell gondoskodnia. Megrendelőinknek könyvcsomagokat is küldünk. Éppen azért, hogy a könyv gyorsabban jusson el az olvasóhoz, égető szükségünk volt egy korszerű raktár- és expedíciós központra. Mindez elkészült. Jelenleg hárommillió kötetet tárolhatunk. A könyvek adatait, akárcsak az elosztást, számítógép rögzíti és követi. A továbbiakban itt akarjuk megteremteni a magyarországi könyvkereskedelem számítógépközpontját. Az átalakítás és az építkezés költségeihez képest rengeteg időt és pénzt takarítottunk meg." A frissen meszelt, hatalmas csarnokokat járva, úgy tetszik, mintha mindezek egykor kizárólag azért épültek volna, hogy napjainkban mind gyorsabban eljussanak a könyvek az olvasókhoz. Már működik a számítógépes raktári adatfeldolgozás rendszere, a gépesített magasraktár, a 20 ezer címet őrző utánrendelési raktár, és az ugyancsak modern csomagoló. A könyvtári ellátást segítő nyomdát is üzembe helyezték. Amikor végigjártam a magyar könyvterjesztés szentélyét, Ronga József áruforgalmi igazgatóhelyettes kalauzolt utamon. Mindenütt kínos patikatisztaság. A különböző gépek és fürge targoncák is ragyogóan újak. Minden áttekinthető, a laikus érdeklődő is könnyen eligazodik itt, szinte szemmel követheti a könyv útját. Az udvari rámpán épp rakodnak: a nyomdából érkezett hatalmas könyvbálák innét kerülnek az elosztóba. Az elmúlt év eseményeit így idézi föl: „Két út állt előttünk, belenyugszunk az átszervezés utáni helyzetbe és tönkremegyünk, vagy szinte a hajunknál fogva kirántjuk magunkat a gödörből. Nem volt más választás: menekültünk a jövőbe. Hitelekből és kötvénykibocsátással kezdtük a gyors korszerűsítést, hiszen vállalatunk forgalma évente mintegy 6-8 százalékkal növekszik. Az sem utolsó szempont, hogy itt a Váci úton modern munkafeltételeket teremtettünk: öltözőket, zuhanyozókat építettünk, üzemi étterem, büfé, teakonyha, saját üzemorvosi rendelő szolgálja a dolgozóinkat." A Váci úti Könyvesház világos csarnokait járva mindegyre eszembe jut, milyen csodákra képes az okos lelemény és a teremtő képzelet. A lebontásra kiszemelt ódon gyár falait nem oltalmazza ugyan a műemlékvédelmi törvény, de megóvja a célszerű előrelátást. Immár innét irányítják könyveink útját, innét egyengetik sorsukat, hogy mihamarabb eljussanak hozzánk. K. K. KÁVÉHÁZI GARABONCIÁS Borsody Bevilaqua Béla 1885-1962 Olyan polihisztor kultűrtörténészre emlékezünk halálának 25. évfordulóján, aki Budapest múltjának fáradhatatlan kutatója, a minden írásában Pest-Budának nevezett város régi köveinek, épületeinek szerelmese volt. Szinte minden ház múltját, történetét ismerte. Olasz ősöktől származott, legkedvesebb könyvének (A magyar történelem anekdotákban) ajánlásában így ír erről: „...idegenből jött, egyenes, tiszta római kardos ősöm, a Nagyságos Fejedelem Úr hűséges kuruca, Niccolo Cavalliere di Bevilaqua kései utóda..." Ugyanitt szeretettel beszél a borsodi kurtanemes anyai ősökről is: „Nagyanyámasszonyom céhbeli Kardkovácsmester Nagyapámuram, Nemes Szentessy Dániel hitestársa, Tekintetes Hejeőpappii nemes Pappy Julianna asszonyom... Velük és általuk élt és élhetett bennem... a magyarság lelkisége." Borsody Bevilaqua Béla orvosnak készült, de könyvtáros és történész lett. Először az Országos Széchényi Könyvtár könyvtárosa, majd az I. világháború után, rövid ideig régiségkereskedéssel foglalkozik, azután az Országos Hadimúzeumnál dolgozik. Évről évre sorra jelennek meg cikkei (elsősorban a Pesti Hírlap hasábjain), tanulmányai és könyvei. A kultúrtörténet számos területén otthonos, ezért több megbízást is kap. így írja meg a Magyar serfőzés történetét (I-II. 1931); A budai és pesti mészáros céhek ládáinak okiratai 1270—1872 (I-II. 1931) és A régi és új magyar takácsmesterségek (1942) című monumentális kézikönyvet. Buda és Pest, valamint egész Magyarország serfőzésének kronológiájába belesző a sörözéssel kapcsolatos mondákat, irodalmat és történeti adomákat. Megismertet bennünket a diákok szokásaival, a védőszentekkel, cégérekkel, a serivó készségek változataival. A serfőzés technológiájának leírása, a serdalok és a néprajzi vonatkozások ismertetése egészíti ki a nagy szorgalommal és alapossággal összeállított művet. „A kávéházi garabonciás" a legmegfelelőbb miliőben, kávéházi asztal sarkánál üldögélve dolgozott. Igényes sokoldalúsággal alkotta könyveit, így a Pest-budai kávéházakat is. A kávé és kávésmesterség történetének ismertetésekor megemlíti a kávéházi szellem kialakításában nagy jelentőséggel bíró írókat és az itt született műveket, sőt, kitér az orvosi irodalomra, az útikönyvek erre vonatkozó részeire, a cégérekre és a címerekre. Részt vállalt a Ballai Károly által szerkesztett, A Magyar Vendéglátóipar története és a Negyven év a magyar szállodás-és vendéglősipar életéből című összefoglaló ipartörténeti szakkönyv összeállításában. Egyrészt ő írja a serfőzéssel kapcsolatos fejezeteket, az utóbbiban pedig részletesen feldolgozza a pest-budai vendéglátóhelyek és vendéglősök történetét az I. világháborúig. Csodálatos memóriája segítette a munkában. Hihetetlen mennyiségű adatot őrzött emlékezetében és halmozott fel könyveiben. Több mint ötven éven át valóságos élő lexikon volt. Vonzotta maga köré az érdeklődő barátokat és a fiatalokat. Mesélő kedvvel tanította, nevelte környezetét, mint — „mai magyar Gvadányi" — a régi Pest-Buda krónikása. Hogy mennyire szerették és becsülték, az is bizonyítja, hogy honoráriuma egy részét „természetben" fizették ki a kávésok, sörgyárosok és hentesek. Állandó tanulni vágyása arra ösztönözte, hogy mindig új témákhoz nyúljon, (így született meg, például a Magyar gaudeamus, a régi magyar diákdalok könyvecskéje vagy az Irányelvek a székesfehér-30