Budapest, 1987. (25. évfolyam)

6. szám június - Robotos Imre: Az értelmetlenség trónfosztása

nak. Új enciklopédia! Ez az eszménye, álma, tervszerű törekvése. Új enciklopédia, mely végre helyére teszi a szavakat, fogalmakat, s megszünteti a káoszt. Életét teszi rá, hogy megcsinálja. A Nagy Enciklopédiát készíti, amelyre — mint vallja — megérett az idő. Ehhez száll minden gondolata, mikor fogalmakat tisztáz, az igazságot keresi, megismeréséhez jut—a Nagy Enciklopédiához, ami—jól tudja — nem készül el soha. Nem készült el, de sikerült érdeklődést, izgalmat teremtenie körülötte. Babits Mihály megjegyzi: „Sohasem fog elkészülni, s mégis valahogy öröktől fogva kész.'' Önkéntelenül is ráérez Karinthy életművének enciklopédikus jellegére. Mert Karinthy életművében valóban ott lappang elrejtve a Nagy Enciklopédia sok-sok címszava, amelyet az emberiség és a maga megváltására írt... Egyiket sem váltotta meg vele. Életében és halála után is viták zsongták körül: műve értékállandóságának ez a legbiztosabb jele. Újra és újra leszállítják a halhatatlanság szobortalapzatáról, és szóváltásra késztetik. Mosolyog, és művére mutat, hadd szóljon érte és helyette. * Igazi líra-e Karinthy költészete, vagy mindössze bravúros versprodukció? — kérdik. Két verseskötete jelent meg: Nem mondhatom el senkinek (1930) és Üzenet a palackban (halála után 1938-ban). Már versparódiái is jelentős költővé avatták. Érvényesen élte bele magát Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, József Attila, Füst Milán, Szabó Lőrinc stb. költői stílusába, ami érzékletesen jelzi költői hajlamát, különleges képességét, hogy alkalmazza az egymással homlokegyenest ellenkező formanyelvek érzelmi-hangulati színkezelését. Kései versei tanúsítják, hogy fölényesen uralta a szabadvers modern változatát is. Nem mondhatom el senkinek című verskötete élénk visszhangot váltott ki országszerte. Az Előszó kezdő verssora úgyszólván szállóigévé vált, mint annyi más Karinthy-aforizma, bölcselkedő paradoxon, humoros kiszólás: „Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek..." Voltaképpen esztétikai elveinek könnyed és szuggesztív megszólaltatását nyújtja: a személyes élményt vagy világképet — úgy véli — el kell személyteleníteni, hogy művészetté tisztuljon. A művészi alkotás egyetemességét hirdeti meg versének bűvölő igéiben, s úgy érzi, hogy minden költői álomnál több a valóság. Művészetképzete összecseng Ady Endre és József Attila ars poeticájának életigenlésével. (Ady Endre: „Én voltam az Úr, a vers csak cifra szolga; József Attila: Költő vagyok, mit érdekelne engem a költészet maga.") Üzenet a palackban című kötete pályájának csúcsait érinti. Reménytelenségében is lázadó indulata, haragvása nem elszigetelt, szemrehányásai egyre következetesebben fordulnak elviselhetetlenül brutális kora ellen: „Mit tettél ártatlan szívemmel, gyalázatos kor... Kortársaim, bajtársaim vesztünkre hová kerültünk?..." Egyik legfigyelemreméltóbb versében — A Reformnemzedékhez — már ráérez saját korszakos jelentőségére: „...ott leszek köztetek bármi csekélymód, / Bármily kicsiny mértékben, név nélkül és névtelenül akár tudtok róla, akár nem, / Ott leszek valahol a szavában és a szívében annakis, ki rólam sosehallott..."Eztörtént. Eztörténik. Olykor úgy idézzük szállóigévé tisztult szavait, aforisztikus megállapításait, hogy már teljesen elhomályosult, ki a szerzője. A költő szándéka olykor felér, ha nem is az eredménnyel, de az etikai felmentéssel. Szerette volna átgyúrni világát, de nem tehette meg. „Itt vagyok, az Elhagyatottság Harmincadik / Szélességi, a Szégyen / Századik Hosszúsági / S a fogatösszeszorító Dac / Végső magassági fokán, valahol messze vidéken / És kíváncsi vagyok, lehet-e még jutni előbbre'' — kérdi Üzenet a palackban című kötetében. Igen, lehetett előbbre jutni, s az ő költészete, prózája, bölcselkedései is segítettek — segítenek ma is — az előbbre jutás kísérleteiben. Méltánytalan volna, ha nem utalnánk nőszemléletének bizarr változataira, amelyekben asszonycsúfoló tételei mellett ott találjuk asszonyrajongó vallomásait. Nevezetes gondolatszikrája, miszerint „Férfi és nő — hogyan érhetnék meg egymást? hisz mind a kettő mást akar — a férfi a nőt, a nő a férfit" — egyesíti magában a látszólagos ellentét humorba oltott hatálytalanítását; az aforizma nem a megértés lehetetlenségét, hanem a meg nem értés képtelenségét rögzíti mosolygó játékossággal. Aztán így folytatja: „Örök természeti törvény, hogy a férfi szükségképpen alárendelt eszköze a nőnek a faj szolgálatában, hogy a nő központ, ami körül rajzik a világ, hogy a nő a tengely, a férfi a kerék, hogy a nő a virág és kehely és gyümölcs, a férfi csak szürke porzó, hogy a nő a csábító, a férfi a csábított, hogy a nő önmagáért van, a férfi pedig a nőért, hogy a nő a test, a férfi a lélek, hogy a nő a szépség, a férfi az erő." Alig hangzik el szenvedélytől fűtött kiáltványa, máris ellenkiáltvánnyal lép fel saját állításai ellenében. „Nem vagyunk hímek és nőstények, hanem férfiak vagyunk és nők. És a mi szerelmünk nem kényszer és nem végzet, hanem boldog felismerése annak, amit nyújtani tudunk egymásnak. És anő nemcsak test, és a férfi nemcsak lélek, és a nő nem csábító és a férfi nem csábított, mindkettő. .."A költői pátosz szinte érzelmességbe hajlik, az állítás és tagadás összeborulva átöleli egymást. Az igen és a nem egységben forr össze. * A művei körül felszálló vitapontok egy másik sarkköve — publicisztikája. Összegyűjtött művei kiadásakor értesült az utókor arról, milyen átütő erejű antifasiszta közírói tevékenységbe kezdett, amikor Európát elöntötte a barna (hitlerista) és a fekete (olasz) iszonyat, amelyet Albert Camus „pestisnek" nevezett. Kötelességének érzi a tanúzást! Sorozatos cikkekben, szatírákban karikírozza Hitler Adolfot, akit „Aranyszájú szent cégvezetőnek" nevez, és kimutatja, hogy a szavak pergőtüzével a háború pergőtüzét készíti elő. Bőrharisnya és gépmadár című szatítájában a Vezér szellemi korlátoltságáról értekezik, dokumentárisan kimutatja műveletlenségét, kezdetleges szónoki eszközeit. Komikus lefokozásaival visszataszító minőségében állítja az olvasó elé a német nemzeti szocializmus szánalmas, de egyben vészterhes bajnokát. Mikrofónia című írása a Harmadik Birodalom megsemmisítő gúnyirata. Karinthy szatírája nemcsak a náci birodalmat állítja pellengére, hanem a fasizmus árnyékában élő korabeli magyar nemzetellenes politikát is. Munkásságában nem elszigetelt a fasizmus elleni szellemi rohama, száz és száz cikkében hadakozik a roncsoló, megalázó, „elméleti" zagyvaságok ellen. Erre azért is hangsúlyozottan utalni kell, mert máig akadnak olyan tévhitek, miszerint Karinthy Frigyes művészete — apolitikus lett volna. 1936-ban agytumorral megoperálják Stockholmban. Ekkor mondja: „...nemcsak humorista, az első magyar tumorista is vagyok". Túlzás nélkül: az egész magyar társadalom lélegzetvisszafojtva lesi a sajtó mindennapi híradásait állapotáról; a szeretet és aggódás egyetemes kisugárzása érinti meg, amely példátlan népszerűségéről ad megrendítő jelzéseket. S megszületik Utazás a koponyám körül című tényregénye, amely dokumentációs hitelességgel, egyszersmind fűtött izgalommal tárja fel agyműtétének részleteit. Bebizonyítja, nemcsak a képzelet világában otthonos, a tények világát is képes művészetével körülutazni. Az élmény hatalmában tartotta, nem térhetett ki előle. Az így írtok ti és a Tanár úr kérem szédítő sikere óta nem volt ilyen egyértelműen lelkes fogadtatása egyetlen művének sem. „Ennél érdekesebb és izgalmasabb detektívregényt még nem olvastam... ötletei viháncolnak, s a pillanatokat úgy használja ki, mint a börzés a konjunktúrát. Az operáció órája neki csúcspont, most lehet aratni..." (Móricz Zsigmond) Monumentális tervekkel lát újra munkához, de már nem marad ideje... 1938 nyarán agyvérzés következtében hirtelen meghal. Barátja, Móricz Zsigmond mond búcsúbeszédet sírja fölött: „...sebezhetetlen vagy, mint a gondolat: örök vagy... Karinthy meghalt, az istenek elveszítették egy megafonjukat..." Gondolatai részeivé váltak a nemzeti művelődésnek, részei lettek a magyar beszéd és gondolat alapkincsének. Itt van közöttünk, olykor láthatatlanul, nem is sejtve, hogy rég porladó koponyájából indul el koponyánk felé a teremtő gondolat. ROBOTOS IMRE 40