Budapest, 1987. (25. évfolyam)

6. szám június - Szále László: Kőgyűrű és kártyavár

FÓRUM Tisztelt Szerkesztőség! Színvonalas, szép kiállítású lapjuknak rendszeres olvasója vagyok. Örömmel olvastam a februári számban megjelent Újpalota fényében és árnyékában című írást. Egyrészt, Rákospalotán töltöttem gyermek- és ifjúkoromat, szüleim innen származtak; érthető tehát ez az érzelmi kötődés és érdeklődés minden e témában megjelenő cikkhez. A másik: urbanisztikával foglalkozom, és ennek kapcsán sok minden vonatkozásban érdekelnek Rákospalota problémái. Osztom azokat a véleményeket, amelyek szerint Rákospalota jelentősen fejlődött a közelmúltban, de még ez sem elegendő ahhoz, hogy felszámolják a múlt kedvezőtlen örökségét. A mai XV, kerület az egykori Rákospalotából, Pestújhelyből és az elmúlt másfél évtizedben épített Újpalotából áll. Fejlődésének különösen kedvező impulzust adott az a körülmény, hogy az ország első, 1846-ban épült, Pest-Vác közötti vasútvonala bekapcsolta a gyorsabb társadalmi és gazdasági fejlődés áramkörébe. Többek között ennek egyik következménye volt, hogy a múlt század második felében s a századfordulón Újpesten és Angyalföldön épült gyárakban foglalkoztatott dolgozók jelentős része Rákospalotát választotta lakóhelyéül. Itt olcsón, vagy legalábbis olcsóbban lehetett telekhez jutni. Rákospalotán épült felaMÁV egyik járműjavítója, azlstvántelki főműhely. Az ott dolgozók egy részének letelepítésére a század első évtizedében, majd az első világháború éveiben létesült a MÁV-telep. Pestújhely az 1950-ben bevezetett közigazgatási átszervezés előtt tipikus alvótelepülése volt a fővárosnak, ahol egyrészt a zuglói városrészben, illetve a Kőbányán működő üzemek munkásai, majd a későbbiekben mind nagyobb számban a fővárosban dolgozó kistisztviselők, alkalmazottak találtak otthonra. A két település közül Rákospalotán a különféle érdekképviseletek (a kisiparosok, kiskereskedők, szellemi szabadfoglalkozásúak, az egyházak, az ifjúsági szervezetek, majd a helyi munkásmozgalomnak bázisul szolgáló munkásotthon stb.) sokat tettek az egykori önálló város szellemi infrastruktúrájának fejlesztéséért. A MÁV is igyekezett megteremteni azt a kulturális bázist, amely ma is egyik meghatározója e sajátos arculatú kerület életének. A középiskolák államosítása előtt magánintézményként működő gimnázium, illetve az egykori polgári iskola is sajátos színfolt ja volt a város szellemi életének. A helyi társadalom identitástudatát erősítették, a lakosság érdekeit is képviselték a korábban hetente több alkalommal is megjelent helyi újságok. A felszabadulás utáni években a politikai pártok szervezetei is fontos szerepet töltöttek be a lakosság szellemi érdeklődésének formálásában. Lényegesen gyengébben formálódott ez a belső szellemi élet Pestújhelyen. Ebben meghatározó volt egyrészt, hogy a település nem rendelkezett Palotához hasonló történelmi múlttal, másrészt lakóhelyjellegéből eredően nélkülözte a munkahelyi összetartozásból adódó lehetőségeket. 1950 után nehezen ment végbe az egykor önálló, egymástól eléggé elszigetelten élő két település integrálódása. Nem segítette ezt a folyamatot a társadalmi élet, a helyi szintű politikai tevékenység munkahelycentrikussága sem. A hatvanas évek kezdetétől ismét jelentős szerephezjutottak a kerület életében a művelődési intézmények (a MÁV-műhely keretében működő művelődési otthon, a kerületi tanács gondozásában működő művelődési házak). A hatvanas évek második felében, Újpalota építésével, új helyzet alakult ki a kerület fejlődésében. A főváros egésze vonatkozásában is nagy lakóterületi egységnek számító városrész kiépítése mára befejeződött. Majd 60 ezer lakosával középnagyságú magyar városnak felel meg. Szembetűnő ma is ennek a nagy lakóterületi egységnek „monokulturális" jellege. Olyan értelemben, hogy alig rendelkezik munkahelylyel az itt lakók számára. Lényegében a főváros más kerületeiben, illetve a Budapesten kívül dolgozók sajátos „alvótelepülése". Sajnálatos körülmény, hogy nincsen olyan kulturális centruma, amely érdemben formálója, szervezője lehetne e városrész szellemi arculata alakításának. A kisebb társadalmi hatósugarú, vonzó lehetőségek — kiállítási terem, iskolában szervezett tárlatok, rendezvények stb. — aligha elégségesek a kulturális élet fejlesztésének biztosítására. Az új lakóterületi egység idegen test maradt mind Palota, mind pedig Pestújhely társadalmi mikroszerkezetében és települési struktúrájában. Nemcsak beépítési jellegében, építészeti arculatában, az épületek megjelenésében különül el, hanem szellemi életét tekintve is. A kerület más egységeivel való integrálódásról ma még kevéssé beszélhetünk. A kerület más-más művelődési- kulturális intézményei élik a ma-Itthon vagyunk. Az idetartozás magától értetődő érzését fejezik ki Radnóti Miklós gyakran idézett sorai: „Ki gépen száll fölébe, annak térképe táj, / s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály..." Azonban, ha elillan a szép szavak keltette elérzékenyülésünk, és tovább gondoljuk e sorok jelentését, meghatódottságunkatazavar érzése váltja fel. Valóban tudjuk-e, hol lakott itt Vörösmarty Mihály? Vagy legalább sejtjük-e, hol merre keressük egykori lakóhelyeit? Első gondolatunk nyilván az, hogy valahol a Vörösmarty téren vagy utcában. Miért is lakott volna máshol? Dolgunkat, persze, megnehezíti, hogy a fővárosban több mint egy tucat utca viseli a reformkor nagy költőjének anevét. Ezt felfedezve annál biztosabbnak vélhetjük, hogy ennyi Vörösmarty utcában mégiscsak rábukkanunk a lakására — vagy legalább a helyére. De mégse. Ha ezen a nyomon indulnánk kegyeleti sétára, hamar tudomásul kéne vennünk, hogy a költő guk életét, önálló jelleggel, lényegében nemigen tekintik feladatuknak Újpalota ez irányú érdeklődésének a fogadását. Az itt lakók kulturális igényeinek kielégítésében inkább a főváros központja, belső negyedei játszanak szerepet: odajárnak moziba, színházba, kiállításokra, s az ottani középiskolákba törekszenek küldeni gyermekeiket a lakók. Ezt az áramlást „segítik" a tömegközlekedés járművei is. Ugyanakkor az M3-as autópálya fővárosba vezető szakasza kettévágta Rákospalotát, a hagyományosan kialakult településszerkezet megbomlott. Ez a körülmény az itt élő őslakosság hagyományos összetartozására bénítólag hat, gátolja — fizikailag — a közöttük korábban kialakult kapcsolatok kívánatos fejlődését. A kerület szellemi-kulturális élete ma tipikusan perifériális helyzetet tükröz. A korábban meglévő és ma működő, időről időre felújított kulturális intézmények kevéssé alkalmasak a helyi közösség szellemi összetartozásának erősítésére. Lényegében marad a rádió, a televízió s a helyi közösségek egy-egy konkrét településfejlesztési akcióhoz kapcsolódó részvétele. Ezek azonban nem játszanak meghatározó szerepet a nagy lakosságszámú városrész megváltozott és változó társadalmi összetételű lakossága szellemi életének alakításában. Szeretném, ha hozzászólásomnak helyt adnának lapjukban. Bízom abban, hogy a későbbiekben is lehetőségünk lesz olyan cikkek, tanulmányok olvasására, amelyek Rákospalota problémáit, örömeit és gondjait számon tartják, tudatformáló hatásukkal segítik ennek a városrésznek gyorsabb és főként kiegyensúlyozott fejlődését. DR. KŐSZEGFALVI GYÖRGY, a VÁTI tudományos igazgatóhelyettese, a műszaki tudományok doktora utcák nevét hordozó — egyébként igazán tekintélyes számú — utcának és térnek semmi köze nincs a poéta egykori otthonaihoz. Talán már ezen utcák névadásánakidőszakában a feledés és a régi dicsőség éji homályába merültek volna azok a címek, amelyek a költő lakhelyeit jelölték? Nem. Ezeket a címeket a hely szelleme iránt is kiterjedt figyelmet tanúsítóirodalomtörténészek—például Hatvany Lajos — akkor is, később is jól ismerték. így Vörösmarty életének öt pesti (a Felső Dunasor, Mérleg, Váci, Kossuth Lajos és Irányi utca) és egy budai (Úri utca) állomáshelyéről tudunk. Csakhogy ezek egyikét sem nevezik Vörösmarty utcának. S ez a megfigyelés nemcsak Vörösmarty esetében igaz. Ha végigtekintjük Budapest utcanévjegyzékét, feltűnik, hogy az egykori, illetékes testületek más utcaelnevezéseknél is hasonlóan gondatlan keresztapának mutatkoztak. Fővárosunk utcaneveit nézegetve szembetűnik, hogy történelmünk és irodalmunk né-Beszélő 22