Budapest, 1987. (25. évfolyam)

6. szám június - Fényi András: Hetvenöt esztendős a Fővárosi Pedagógiai Intézet

mai. így fedeztem fel a régi, henger alakú hirdetőoszlopokon álló, kerek órák hiányát. Ma már azt is tudom, mindössze négy maradt belőlük Budapesten: a Köztársaság téren, a Baross utca és a Nagykörút sarkán, a Népköztársaság útja és a Dózsa György út találkozásánál és a Farkasréti temetőnél. Egy ötödiket is helyreállítottak a postások a III. Kerületi Tanács megrendelésére, de felszerelését az óbudai Sipos vendéglő falára október óta késlelteti a huzavona. * K., a neves büntetőjogász szovjet ösztöndíjasként, a kollégiumban ismerte és szerette meg Mártát. Együtt jártak a Gorkij parkba tanulni, és a kifőzdékbe polmenyit (húsos derelyét) enni. K. államvizsgáira készült, Mártának még hátravolt egy éve. Amikor a lány hazautazott vakációra, megegyeztek, hogy kerek egy hónappal később várni fogja K.-t este 6-kor a Nemzeti órája előtt. A repülőgépen még a stewardesek is tudták, hogy K. randevúra igyekszik. A gép késve indult Moszkvából. ,,— Taxival rohantam befelé a repülőtérről — emlékszik K. —, Pobeda karórámon kétpercenként lestem az időt. Az Emke előtt kiszálltam a taxiból, nyolc perc múlva lett volna hat óra, amikor fizettem, és becsaptam a kocsiajtót. Futottam az óra alá. Aztán csak vártam, vártam, és Márta nem jött. Negyvenöt perc múltán hazamentem. Kicsomagoltam szerény ajándékaimat, aztán bekapcsoltam a néprádiót, hogy meghallgassam a híreket. ,,A pontos idő 18óra" —mondta egy hang. Felkaptam a fejem: hogy-hogy? Az én órámon már 20 óra volt! Persze, hiszen moszkvai idő szerint járt, elfelejtettem két órával visszaállítani. Mártát négy év múlva láttam viszont, főtt kukoricát vett a gyerekeinek." * A Batthyány téri csarnok órája déli tizenkettőt mutat. Nem is olyan régen, ilyenkor lőttek egyet a közelben. Az úgy esett, hogy a közlekedési miniszter megbízásából 1876. február l-jétől kezdve a budai császári és királyi felső reáliskola — a mai Toldy Ferenc Gimnázium elődje — kapta meg a jogot a csillagászati dél jelzésére az 1849-ben megszüntetett Gellért-hegyi csillagvizsgáló helyett. Eleinte Schenzl Guidó igazgató, később egy-egy erre kijelölt tanár delelő műszer és csillagászati óra segítségével meghatározta a pontos időt, majd pontban déli 12 órakor elsütött egy szakállas puskát az iskola erkélyén. Ehhez a jelzéshez igazították Pest-Budán az összes vasúti és hajóórákat. E szokás egészen Budapest ostromáig fennmaradt. Akkor úgy megsűrűsödtek a lövések, hogy a jóisten sem tudott köztük eligazodni, nemhogy földi halandó. NYÍRI ÉVA HETVENÖT ESZTENDŐS A FŐVÁROSI PEDAGÓGIAI INTÉZET „Van a fővárosnak sok új, modern iskolaépülete között egy legeslegújabb, egy legpompásabban felépítettiskolapalotája itt, a VIII. kerületben, a Mária Terézia téren. Ez az elemi iskolaépület egyúttal hajléka a Magyar Gyermektanulmányi Társaságnak, a Gyermektanulmányi Múzeumnak, a Fővárosi Pedagógiai Könyvtárnak és a Pedagógiai Szemináriumnak. Egyszóval: mindannak, ami a főváros tanítóinak továbbképzését szolgálhatja és európai nívón tarthatja." Amottóul idézett, lelkesült sorokat egy fiatal tanító, Bihari Mór írta 1912-ben, a haladó pedagógusok Nemzeti Iskola című folyóiratában. Mintegy húsz év múltán pedig a Magyarország 1931. április 6-i számának hasábjain riport jelent meg Mintatanítás cimmel, mely így kezdődik: „Ma nagyon szép napom volt. Jelen voltam egy fővárosi iskolában, s egész délelőtt tanítást hallgattam. Múlt heti cikkemet, amit egy falusi iskolábanlefolyt tanítási óráról í rtam, úgy látszi k, a tani tó urak szí vesen látták, mert azóta több meghívást kaptam. A legmagasabbat fogadtam el, amit ma nálunk várni lehet. A Pedagógiai Szeminárium mai mintatanítási délelőttjére is meghívtak, elmentem, s boldog vagyok." A tudósító a továbbiakban nagyon szabatosan leírja az órát: a tanító világos, közvetlen beszélgetését a tanulókkal — Finnországról. S közben arról is szó esik, ki milyen társadalmi környezetből jön agyerekek közül. A riport szerzője Móricz Zsigmond. A bizonyára sietősen gépelt, stilizálással nem sokat bajlódó íráson is érezni az élet minden rezdülését érzékelő író keze nyomát. Ahol Móricz járt, valóban az ország egyik legmagasabb művelődési intézménye volt, amelynek viszontagságos története 1912-ben kezdődött. Első elnevezése később is föl-fölbukkant, 1972 elejétől pedig tanítók s tanárok ezrei így ismerik: Fővárosi Pedagógiai Intézet. Mi tette szükségessé megteremtését 75 évvel ezelőtt? Röviden válaszolva: Budapest világváros lett. A régi, alacsony képzettséget nyújtó népiskola pedig nem tudott megfelelni — különösen a fővárosban nem — a modern élet „elemi" követelményeinek. Lépni kellett: iskolákat építeni, korszerűen fölkészült pedagógusokat alkalmazni és a haladás megkövetelte tantervet adni kezükbe nevelési, oktatási vezérfonalként. Országos vonatkozásban is érvényesült ez a felismerés, de — liberális, merészen cselekvő vezetőségnek köszönhetően — főként Budapesten, íme, egy idézet Illyefalvi I. Lajos, a neves statisztikus egyik munkájából: „A világvárosi jelleg kialakulását igazolja a tanügyi kiadások meredeken felfelé ívelő vonala is, mely minden kommentár nélkül bizonyítja, hogy mennyit áldozott a székesfőváros a szorosabb értelemben vett kultúráért, az ország szívének közművelődéséért. Ezzel a ténykedésével a főváros vezető helyet biztosított magának a konti-16